Author Archive for Karas

Búvármadarak

Csütörtökön eldőlt, hogy péntek reggel indulunk, két autóval, a többiek meg követnek majd. Séróból a legrövidebb nyomvonalon mentünk, de sajna Rédicsnek nagyon csak piros lámpás volt az út. Mármint csomó félpályás terelés volt útépítés miatt, durva tíz perceket kellett állni. Délután kettőre értünk le a tengerre, ahol (naná megmondtuk előre) napsütés fogadott. Mit volt mit tenni, irány a strand, mire előkerült Ivánunk és szállásunk megnyitotta előttünk túl voltunk pár fürdőzésen.

Gyerekek, akkora élményem volt snorkellel, hogy már csak ezért megérte eljönni!Úszkálgatok csak nézve, hol, milyen halrajok vannak, mit látunk majd ha merülünk, mikor csak valami fehéres torpedó függőlegesen a felszínig száguld. Mi a frász volt ez? Az látszott, hogy nem hal. Figyelek, megint egy ilyen fehér izé. Körül nézek, fent és lent, mire rájövök mit látok: két vízimadár játszik búvárosat, csöppet sem foglalkozva velem. Hűű, Geographic Chanel live! – ezt jobban meg kell nézni. A madarak csöppet sem szégyenlősek, két szusszanás után már merülnek is. Lezúzok utánuk, megragadok egy sziklát és duplán is lélegzetvisszatartva figyelek. Mint fóka, olyan manővereket írnak le, bukfenceznek, cikáznak, ahoy kishalakra vadásznak. Látom is, ahogy elkapnak egyet-egyet. A sziklaperem alá is be-be térnek, innen is próbálnak csipegetni. Feljönnek levegőért, én is élek a lehetőséggel. Persze nem örülhetek sokáig, mert alig szusszanok, megint lent vannak a mélyben. Mérem az időt: 35 másodperc. Majd 10 másodperc pihi, aztán újra merülés! Nos, a kismadarak nagyon jól adják elő, tény, hogy nem pihennek annyit, mint én.

Mire lemegy a Nap, megjön a csapat nagy része. Létszám 17. Öt új tanuló. A víz 19 fokos. Emlékezetemben ez októberre jellemző, ami már száraz ruhás szezon. Mindegy, a száraz ruci itt van most is, pont egy évet pihent összehajtva.

Nem kell ragozni, hogy zajlik egy kezdő vizsga: mindenki merül, ami belefér ebből én duplán veszem ki a részem. Elég jól, mert el is fáradok, no meg a végére mindenkit fel kell avatni. Ezt este hétig vacsorával koronázzuk meg: a bázis feletti étterem ezúttal is kitett magáért, ajánlom mindenkinek. Végül is három kávéval vezetek haza, no meg nagy kerülővel. A story: részeg szlovén határőrök visszafordítottak Mursko Sredicén. Hét éve járok erre, tele búvárcuccos kocsival, Montenegróig majd 10 határon át, de soha nem sikerült kilépéskor bélyegeztetni, elismertetni a kilépő felszereléseket hivatalosan – ugye egy majdani országba beléptetési probléma elkerülése végett. Most, ugyanazon a határon, ahol kategorikusan megtagadták anno a lista szignózását, nem engedtek vissza, mondván nincs listánk. Két ember két cucc, lehet visszafordulni a többivel.

Ki az, aki tudja, hogy láthatóan részeg határőröket, rendőröket hol kell bejelenteni? Külföldön, éjjel egykor? Engem az zavart leginkább, hogy az egész egyértelműen szopatás ízű volt. Hogy miattunk virrasztanak ott reggelig, akkor megteheti, hogy nekünk se legyen jó. (válasz mehet kommentbe)

Tehát gyorsan lesakkoztam  magamba a legrövidebb utat: ugyan tetszett volna, hogy betartok nekik és szórakozunk az én ide passzolónak vélt játszmámmal, de ez időben és kimenetelben eléggé nem illett a gyorsan haza, reggel hatig ki kéne aludni a hétvégét c. forgatókönyvbe. Pár perc higgadt alkudozás és gyilkos farkasszemnézés után kezdtek nagyon-nagyon kiabálósak lenni (közelről éreztem hát, hogy piáztak), így mielőtt programot csináltak volna  a kocsink átvizsgálásával Letenye felé vettük az irányt. Nem erről álmodtam. Hanem pihe puha ágyikóról és félnapi alvásról. Kettő után kezdődött az első részlet – mert a hétfő reggel már másik búvár projektre kellett átpakolni. A szám neve: turisztika tábor.

Összefoglalás: igen jó időben, igen jó helyen, igen jó emberekkel, hatalmasan szép, tartalmas hétvégét töltöttünk, szépeket merülve. Vodicét árban, feelingben, egészében verte. Ide visszajövünk még!

Popularity: 1% [?]

Hidegfront

Búvár szemmel nézve mindegy, eshet, fújhat, az ember elázik és kész. Benne van a műsorban. Graz Copacobana még napsütéses okítás volt, de a Neufelder Seen megkaptuk amit a meterológusok ígértek. Pont két merülés között csapott le a hidegfront, a levegő hőmérséklete rögtön zuhant 8 fokot, a hűs zápor meg az épp száraz melegedős ruhánkat áztatta. Az újraázott Neoprémet rögtön visszahúztuk, és mire bementünk a vízbe, üres lett a strand. A víz parádés 23 fok, lenn ugye hűvösebb, látótávolság szuper. A tó a legjobb formáját mutatta.

Tanítványaim igényelték a foglalkozást, a délelőtti 2 órára még másfél órát áztunk mire kijöhettünk. Szomorú, szeles, esős őszben a bejárat mellett öltöztünk át – lehető legközelebb a kocsihoz, de mégis fedél alatt. Minden volt, csak nem kímélő laza nap, amilyet a prospektusok hirdetnek a búvárkodás címszó alatt.

Volt egy kis torokgyengeségem, ami mindig kapcsolódik a folyadékháztartásomhoz. Magyarul nem ittam rendesen.

Rá is fáztam. A százas papírzsepit elnyomtam, ráadásul szombati vízi túrázás közben. Két nap takonypóckodás, majd javulás -így szokott ez lenni. Vasárnap-hétfőre esett, hogy kiütöttem magam de hát a hidegfronton kívül ezért én is sokat tettem, erre mondjuk, hogy öngól. Most össze kell kapni magam, mert a hétvégén megint vízben ázok: irány az Adria – majd három nap bemutatózás rögtön! Forró tea, C -vitamin a legfőbb gondom. Persze a programokat frissítem és nézek előre, mik a lehetőségek? Kerasub szekérrúdja merre mutat?

Popularity: 1% [?]

Úti jegyzetek

raftingerek.jpg

Banja Luka: rafting lett a mulatság, amit Pasic haverunknak köszönhetünk. A srác ezüst érmes folyami európabajnok, lehet, hogy a folyó szelleme a keresztapja. Mindent tud a helyről, a folyóról, az örvényekről, amikről gyakorlatilag folyamatosan beszél. Igen jó vezetést kaptunk, 19 kilométert húztunk a Vrbacon, amiben alig volt víz. Legjobb az április-május akkor igazi fehér víz amiről beszélni érdemes. Sok egyéb is kiderült, de azt majd a Weking főhadiszálláson teregetem ki – hiszen jó lenne egy kis túrát lehozni ide, van egy hétre való ötletem Bosznia témára.

A hegyekben aludtunk, ki kocsiban, én spec bivakolva egy letérő út végén. Innen mentünk tovább, hogy egy másik régi tervünknek engedjünk teret: ugrás.

Már olyan hírek is kerengenek, hogy a mostari hídról ugrottunk – ami nem igaz. Csak a fele olyan magas tréning toronyból kóstoltuk be a folyót. Nyelvtanilag tehát igaz: ugrottunk Mostarnál. Miután még mindig tudtunk Mostarban mit fotózni, ráadásul reggel korán még a turisták előtt megtehettük ezt, pár órát rá is szántunk. A foto múzeumban archiv felvételen nézhettük a hadi állapotokat, a híd szétlövését. Hajmeresztő volt nézni, viszontlátni a helyet élőben, érezni a levegőben a halált. Kicsit, mint mikor az ember a mélybe néz és a tériszony szele megcsapja.

Continue reading ‘Úti jegyzetek’

Popularity: 1% [?]

Crna Gora

Fulledt netcaffe. Ovarosi forgatag. Visszacsoppentunk az elmult nyarak vilagaba: nincs ekezet, van millio lepcso a celig. Igen, Hercegnovi megint, avagy egy hetbe suritve Montenegro, benne par dolog, ami eddig kimaradt. Felfedztuk Banja Luka cityt, eveztunk A Vrbacon, ugrottunk Mostarnal a folyoba, turaztunk, strandoltunk es persze targyaltunk a velheto legjobb kapcsolatainkkal.

A tenger homalyos, szezonvegi, furdeni hideg, a hangulat bameszkodni forro. Az esti divatbemutatot soroskorso mellett jo vegignezni, mig minden kategoria felvonul, szarad a szaj, legurul a huus keseru ital. Ha valaki nem tudna, milyenek a szerb forma1-esek, itt egy ravezeto video, amit a “mellesleghez” kaptam. Mi nem mertunk fotozni. Ertheto, nem?

Ha eddig nem derult volna ki, mit keresunk itt, az nem kerdes: a jovo evi lehetoseget merlegeljuk. Az idei szezont total kihagytuk, ha ugy tetszik megszuntunk itt mukodni. Persze Piszkos Fredunk, Dragan szaki most is kihuzott a kalapbol valami erdekes meglepetest: evolution, ez a rebreather kedveloknek mondhat valamit azt hiszem. Hat, nekem is elakadt a szavam. Ugyhogy folyt kov.

Popularity: 1% [?]

Félkonkrét

Most jött az elhatározás: az augusztus 30-as Búvárkarneválra el kell menni, utána meg a Rába Maratonon teszünk erőpróbát. Előbbin a megjelenés (jelmez), utóbbin a kondíció mérettetik meg. Októberre lehet kinéz egy egyiptomi szafaris-videós kitelepülés, erről tárgyalás folyik. Konkrétumokat azok idejében.

Most zúzok le a búvárbarlangba, mert az irodai munka plafonig ér. Sajna szó szerint, azaz lesz mit kipakolni, elrendezni, hogy az íróasztal közelébe jussak egyáltalán.

Hétvége? Rábán Wekingeztünk, esős, borongós menet volt, szó szerint. Mivel a sebek nehezen gyógyulnak nem igazán beszélnék gyógyszer (pálinka, whisky, abszint, stb.) nélkül. Tény, hogy évek óta nem bukfenceztem hajóval, de most öt perc alatt sík vízen kétszer borultam… Aztán a vadvízi kajakkal is húzhattam, más élmény.

Atlantis buli szombaton – Körmenden. Pörkölt, gulyás, sok búvár és sok gyerek. Nagyon jó kis party volt, igaz csak olyan esti stopposként beestem az evezés miatt. Hát, merülőtársak, múlt, inkább, mint egy korszak. Sok idő telt el, hiába.

Popularity: 1% [?]

Mellesleg

mellesleg.jpgNekifutok egy gyors kis összefoglalónak, csak úgy naplózásképp. Panasz: mindenki szidja az időjárást, pedig az a nyugdíjasok privilégiuma – de azért röviden: vacak volt. Lebegett a levegőben az érkező hidegfront, mikor levonultunk a büki standnapos bemutatónkra, majd tízen. Volt nyüzsgés, a szervezők részéről, Viva TV-s Zolival rövid standup comedy-ba csapó konferálást követően Füge és jómagam húztuk rá a készülékeket bárkire, aki uszonyt húzott. A munka örömét azért sikerült megtalálni (lsd, foto) sokak szerint ezért érdemes búvárnak menni.

Ja, persze a “gidák” is emelték a színvonalat, Lívi és Jucus bűvölte az Apukákat, osztva uszonyt, maszkot, biztatást, vagy épp szórólapot.

Az idő persze beborult. A délutai fejezethez úgy kellett erővel toborozni érdeklődőt, eléggé ki is ürült  a szabadtér.

Mikor pakoltunk, Zoltán Erika fellépése volt az aláfestő háttérzörej, amire gonosz megjegyzéseket tettünk. Biztos a hidegtől volt alacsony a playbacktűró képességünk.

demo.jpg best.jpg mosoaly.jpg girlz.jpg gidak.jpg

Hogy bemutató kedvünk ne menjen kárba, a celli úszótáboros gyerkőcöket szintén megmerítettük Fügével, Vöcsiék kíséretében. Nekem a tavalyi kedvencekkel való találkozás ragadt meg: az a három kölök, az valami fergeteges volt a vízben, mert látszik, hogy úszni járnak és szeretik. Hát, kis vidra koromban pont ilyen lehettem – jó volt nézni.

Aztán Rohonc is képben van. Az ugrótorony egyenesen hiánypótló, én egész addig élveztem az ugrándozást, míg egy nagy csattanós oldalassal végeztem a szaltókísértést. Úszni viszont baromi ideális, pár kör igazán jó tréning.

Aztán mivel nagyon edzettek lettünk és hiányzott a merülés: elhúztunk Adriára. Nagy csapat híján, Lajosék kíséretében laza hétvégét kerekítettünk belőle. Folyt. köv

Popularity: 2% [?]

Vodice

Elmaradt bejegyzés. Széles mosoly, édes-savanyú túra. Édes, mert Kedvesemmel és Lajos búvár párjával alkotta a csapatot, így egy újra felfedező túra céljából érkeztünk erre a dalmát felségvízre. Régi centerünk ipari búvárkodásra adta a fejét, az új kapcsolat meg NAUI és ráadásul laza, és korrekt. Rugalmasan intéztek nekünk szállást, ahol az életvidám és szuperbarátságos tulajokkal rögtön inni kellett. Volt Loza, Rakija és bor – ebből jókedv. Ugyan régóta eső nem esett, de most lógott a levegőben.

vodice.jpg

Merülés: elég zúzmarás műsor. Korrekt tifi-töfi hajó visz ki, két merüléses akció. Az első merülés elég érdemtelen, én vezetem az enyéim, kihűlésig 40′. A második hely régi ismerős, Sokol szigete. Fal mély, akad pár szivacs, különösen leereszkedéskor van sok sok gorgónia egy árnyas repedés mentén. A félidőben, két merülés között egy elhagyott nyaraló szigetet látogattunk, melegedtünk, itt az összes apparátus egy kis büfére korlátozódott. Körbejártuk: minden lakatlan, minden kopott, gazdátlan elenyész. Hmm, idegenforgalom nesze neked!

Continue reading ‘Vodice’

Popularity: 1% [?]

NOKIA embargo

Elégedett vásárlóként az ASUS laptopommal “szerencsével” jártam. Az Asus küldte a futárt, majd a tájékoztató Emaileket, majd a futárt a kész laptopommal, amin a letörött LCD-t, az alaplapot a tochpadot egyaránt kicserélték nulla magyarázkodás nélkül, a 24 hónap garancia keretében. Igen, nagyon elégedett voltam és mint márka image az ASUS magasra emelkedett előttem, aminek eredménye, hogy hajlandó vagyok vásárolni akár újabb ASUS laptopot.

IMG_0220.JPGHát nekifutottam a NOKIA telefonommal is a garanciának, ami azért túlzott optimizmus volt részemről. De eljutottam a végkövetkeztetésekig: barom vagyok, hogy NOKIA használó voltam.
Pozitív személyes tapasztalat híján leszögezném:

- A NOKIA a hírdetett 24 hónapos garanciához nem rendelkezik korrekt szervizháttérrel
- A NOKIA telefon meghibásodás után eldobandó – szervizképtelen!
- Soha többet nem kívánok NOKIA készüléket vásárolni, illetve erre biztatom családom, barátaim és ismerőseim.

Másoknak is van baja a NOKIA garanciával. Genyó egy cég ám, sose tudd meg mennyire.

Mint Naiv ügyfél, gyakorlatilag évek óta NOKIA mobilt használok. Én marha. Messze nem gondok nélkül, csak nem a menüfüggés, és kezelési komfort megszokása miatt? Hol darabokra szaggattam a készüléket, hol az akssi elmozdulások gyakoriságától beidegesedve vettem újabbat, hol meg mert elhagytam az aktuálisat. Tény, hogy drága mobilt nem vettem: nekem telefonálni kell a cucc, üzenet , ébresztő, óra, naptár. Egy követelményem van: kicsi és üzembiztos legyen – jó áron. Sem olyan gazdag nem vagyok, hogy sz..rt vegyek, sem hogy csillogó, túlértékelt divatmodellekbe öljek összegeket. (nekem kár lenne nekiállni magyarázni mi kerül 50 ezerbe vagy annál többe egy telóban, főleg ha egy laptophoz hasonlítom) Continue reading ‘NOKIA embargo’

Popularity: 1% [?]

Animátorkodás

Szombati strandnap, a fókusz kellős közepén. Örömömre lesz mit koordinálni, hiszen a csapatból többen is jönnek a medencéhez, mint felszerelt békaember látványosságok. Ezen indul majd a program, aminek a lényege, hogy minél többen testközelből tapasztalják meg, milyen lemerülni. Magyarul káosz, tülekedés a búvárcuccainkért.

Amire szeretnék ügyelni, az nem más, mint a zabszem effektus: csak a képzett, felelős tagok vigyenek embereket a víz alá. A rizikó nagy arra, hogy emberek vizet nyeljenek, kicsi arra, hogy pánikba esve komolyabb, akár tüdő sérülést reszkírozzanak. Arra is van esély, hogy valaki megkaparint egy szerkót figyelmetlenségből, aztán eltűnik a medence alján… Nagy az esély arra, hogy búvárcucc talál utat a galaxis egy általunk ismeretlen sarka felé. Szóval van zabszem, amiből kifolyólag minimalizáljuk a merítéseket: ketten biztosítjuk a két-három felszerelést kicsitől nagyig, plusz lesznek játékok, vetélkedők amikben két lány segít természetesen mellbedobással. Tehát vízi tündérek nem csak a mesékben vannak, ezt is prezentáljuk! Mindez jó hat órás jelenlétet tesz ki, ami elég lesz arra, hogy akit érdekel, megpróbálja, tapasztalja vagy beálljon a  tanfolyamozók sorába.

Közben és csöndben összeállt az Adria túra, cél Vodice. Na, a régi bázis átment ipari búvárkodásba, de találtam egy újat. Így aztán felderítő túra lesz a jövő hét végi menet. Tudom. Semmi hirdetés, körlevél, agitálás. Nehéz megmagyarázni, körbeírni miért. Először is hét hónapig másfele voltam, direkt senkit nem győzködtem azóta. Kijöttem a gyakorlatból, meg azt sem tudom, kit érdekel biztosan – ezen a téren a realitásérzékem elvesztettem, ami valahol az agilitásom környékén tűnt fel utoljára.

Szeretek merülni, oktatni, így aztán visszaléptem a régi szlogenhez: a búvárcég én vagyok. Vannak belső és külső körök, részemről ami engem érdekel, az játszik – ilyen időket élünk. Ehhez hozzájön, hogy evezésben, vizitúrában extrémkedésben ugyanúgy jók vagyunk, tervezünk.

Na de most Bükfürdő, kincskeresés, vizihockey és társai. Egy a kérdés: akar valaki vasárnap merülni? Neufelder?

Popularity: 1% [?]

110 km

raba_1.jpgKánikulában mit csinál egy kétéltű? Vízre száll. Nos, mikor még kis ebihal voltam, (középiskolás forma békaember) akkor az össz nyári programom nagy részét a Rábán töltöttem. Eleinte mint túrázó szájtáti, aztán meg kezdő túravezető alakban terelgettük lefele az ifjúságot Gotthárdtól Nicken túlra. Most Zozi, Hodzsi kíséretében eveztünk kis kondicionáló etapot. Weking egylet terve az volt, hogy csinál egy Rába végigevezést, de hát ez 212 km igazából, amihez 6-7 napot illik számolni. Annyi nem volt, ezért a csapat két részre osztotta a vizet: mi a felső részt fedtük le, többiek meg Ikervártól Győrig vállalták be az evezést.

Folyik a víz, nem nagy kaland – mondják akik már voltak folyami túrán. Veszélyes és durva – szörnyülködnek, akik csak az örvénylő, fodros zúgókat ismerik. Az egyetlen rizikót a vérszívók jelentik, szervezett csapatokban böglyök hada és szúnyogok támadnak még a vízen is!

Haladni csak úgy lehet, ha húz az ember. Így két nap alatt sportos bő 80 km-t eveztünk, majd két napot egy céges csoportot vezetve csorogtunk hogy elérjük a 110 km-t. Én bírom a Rábát, jó volt érezni a végére, hogy milyen a “hajós élet” a nomád sátoros túrázás. Jó érzés volt kicsit átmozgatni a felsőtestet, szerezni egy kis alapszínt. Ami fix: a Rábára még visszatérünk, kell még evezni – és érdemes is. Ha valaki jönne, akkor szóljon – van lehetőség csatlakozni.

graz.jpg
Apropó merülés!? A múlt hétvégén voltunk Grazban, aztán voltunk hétfőn Neufelderen. Hulla jó volt – az utóbbi. Ribillió, csődület, fürdőbaleset, valakit tepsiben vitt el a limuzin. Szép halál, bár túl publikus, ha strandolás közben áll meg a szív – szerintem sok ennél rosszabb verzió létezik. Most kettő ilyen is akadt, amiben az volt a rossz, hogy a vízi mentős srác a tanulómnak mesélte, hogy még egy áldozat nem került elő. Ha valakinek dús a fantáziája, el tud képzelni egy búvár – vízi hulla találkozót. Ebbe borzongott bele emberem is, aki ki akarta hagyni a merülést. Nem keveset kellett győzködni, hogy nincs mit tenni, merülés lesz mindenképp. De milyen merülés! Mikor ijedős emberemen volt a sor, a merülés 3 méterig terjedt. (öröm az ürömben: így lehet megtanulni lebegni, tartani a mélységet!) Azért voltunk 16 méteren is, ahol dermesztő pillanatokat töltöttünk. Végeredmény: van két új búvár és megúsztuk a hulla jó típusú találkozást.

Popularity: 1% [?]