KERASUB.HU

Az nem is olyan rossz, ha az reggel szomjasan ébredsz, rendbevág már a második pohár. De ha a buborékok magasba törő tolakodása hiányzik, ahogy lebegve jógázol a mélységben, akkor csak a merülés segíthet. Kínzó, mászó hetek, napok után sikerült csak az elfojtott vágyakat játszani engedni: de eljött végre a merülések ideje!

Legféltettebb titkos bázisunkra érkezve új szállásszitu fogadott: Bakarban vettük ki a “Jadran” (Adria) Hotelt, amiből mondjuk négy is van a környéken. A recepciós csávó flegmasága mögött elszakadt kötélidegek lappangtak, amiket már érkezéskor megpengettünk: miután a grillarty húskészletét rávertük elhelyezésre, még megkérdeztem, hogy merre tudunk este grillezni. Ekkor kellett visszavonulni, mert a hirtelen támadt probléma meghaladta a munkakörében foglaltakat, és érezhetően komoly szimpátiapontokat vesztettem.

Azért reméltem, hogy nem lesz ott a konyhában, mikor a reggelimet csinálják… Hiába, a vendéglátásban sok minden megetetnek az emberrel, horvátországi illúzióink mostanra meg végképp nincsenek, no!

Persze az érkezést mindenféle képp le kellett vezényelni, így búvárcuccoktól mentesen de nagy szomjasan az este már a parti vendéglősoron talált sör és tengeriherkenetrizottó mellett többed magammal. Szitu korrekt volt, fapados áron, de egy óriáskagylóban hozták ki a pépet több személyre, és mennyei ízben! Midőn ezt sikerült summázva bekóstolni, szemem előtt megjelent egy hívogató ágy képe és éreztem, ez már a villanyoltás előtti felvonás! Azt hiszem, a felvonás közepén már aludtam, vagy csak alvajártam?

Másnap: Az első reggel összeszedetlen káosza áldozatok nélkül zajlott, mindenki megtalálta a búvárcucc kombinációját. Volt vagy fél 11, hogy elkezdődött a türelmes vizsgamerülések sorozata: aki elég nyugodt és készséges, az tuti befutó. Legalábbis ezzel biztattuk a vizsgázókat. Raffa meg jómagam vezényelte a csapatgyakorlatot, estére nem is kellett nyugtató nekünk: a kétkörös két merülés után sűrű volt a levegő a gyors mozdulatokhoz és néha éreztem, ahogy áramlás van szemből. A percmutató azonban dühösen csapkodott körbe-körbe a kismutató körül, így határozott tempókkal kellett visszatérni a Hotelhez, hogy ne késsük le saját grillpartynkat. Recepciós haverunk merev arccal adta át a kővé fagyott grillkészletet kétséget sem hagyva afelől, hogy miattunk lemaradt valami jó kis TV műsorról. Innen számítódik az a két órás szivárgó tevékenység, amivel a városka egy érdekes pontját megszálltuk, és berendeztük a lacikonyhát.

Sorozatos unicum befecskendezéssel sikerült elérni a csapatmunka kialakulását, majd örömmel vettem észre, hogy sülnek a húsok miközben én már leplezetlenül jól érzem magam. A strandolós nap merülései egész jól sikerültek, nagy volt csicsergés, ahogy az újoncok konferenciáltak egymással. Ez a konferencia kiürüléssel ért véget, a három fős hölgykommandó meg a grilltűzhely bírta végig a rendezvényt. Melós lenne ez a búvárélet, ha minden nap ilyen lenne…

Következő reggel igen csak ingadozott a kedvem: már a recepció szintjén. A portás szerint délutántól durva idő várható, lesz itt Yugo, Bora, meg zivataros nyavalya – egyébként olyan lesz mint eddig (?!), kellemesen meleg majd. Jobban nem tudta volna szétkuszálni kedvemet: otthon hideg esők vannak, mi meg maradnánk még egy ráadás napot a jó időben merülgetve. Bevallom, titoktartást fogadtam, lesz ami lesz, maradunk (öten)!
Nem maradt el viszont a kaland a reggelivel c. közjáték: pincérhölgyünk katonásan vezényelt minket az általa kijelölt asztalokhoz, kétség nem fért hozzá, hogy a kötény alatt fegyver és korbács lapul, hogy rendet tartson a vendégek között. Ma már régi ismerettségünkre (2.reggeli) tekintettel nem kellett annyi minden közül választani: omlett, vagy hamandeggs? Unszolásra azért valahogy sikerült elmosolyodnia, ezzel komoly sikerélményt szerezve. Mi ehhez képest levizsgáztatni pár búvártanoncot? Sétagalopp!

Délután háromra az összes futam véget ért, száradt a bélyegző az okleveleken, én meg újra megfogadtam, hogy legközelebb éhezni fog a grillpartyn aki nem tölti ki a merülési naplót időben! Kicsit ez késleltette a beavatási ceremóniát.

Természetesen hétpecsétes titok övezi az eljárást, amivel fixálásra kerülnek az oktatott ismeretek, de most kiszivárogatunk pár fotót ami amúgy is ott figyel a képgalériában.

Estébe fordult a nap. Szemem ritkán emeltem az ég felé, de nem kellett látnom fellegeket – úgyhogy teljesen nyugodt voltam, vállon is veregettem magam, hogy nem voltam viharmadár. Az alkonyat igen fülledt levegővel bírt, de a vasárnapi nyugodtság sétára csábított. Itt maradt ötösünk egy zsák munícióval vágott neki a domboldalnak: Bakar monarchiakori műemlékei között kóboroltunk cél nélkül. Valaha kedvelt kikötő és ipari célállomás lehetett, kisváros a tengerparton, ahol jó lakni. Ma csak a megkopott dicsőség emlékei kísértenek, az itt rekedt hangulat egy másik kort idéz míg a múlt évszázad ipari romjai tüntetően lepusztult kontrasztot árasztanak. A cseppet sem túlzott közvilágítás kedvezett a kis batyus összejövetelnek, amit a Kapuk terén, kisebb panorámás feltéttel követtünk el. Még egy nap nyugalom, tenger meg ami ezzel jár ismert sóhajával bandukoltunk vissza a szállóhelyre. A holnapi lefekvés ideje már innen messze ér innen és éreztem, hogy nem az unikum keserű a számban.

A rideg, fegyencjáratos reggeli feladata volt, hogy felrázzon, azaz köszöntünk a való világban horvát módra! Exsmasszer pincérnéni kérés nélkül mosolygott: szerintem örült az utánunk következő eseménytelen reggeleknek. Láthatóan vastag felhőréteg gomolygott az égen, nyomott levegő kihűlő mosógép belsejét idézte emlékeimben – mikor volt szerencsém egy ipari modellben karbantartást eszközölni. Az összhatás kedvéért pár lehulló esőcsepp még erőlködött a kedvek rontásában. A szomszédban parkoló német világjárós kocsi hátulján két kifosztott bicikli kapaszkodott kétségbeesetten, látszott rajtuk, hogy gyors kezek vetköztették le értékesebb elemeiket itt marasztalva. Ezt igazolva tekert el egy kissrác a helyi bicajos bandából – szerintem ő is biciklit fog szerelni a napokban. Könnyű zsebbel végleg elköszöntünk a szállodától, irány a bázis!

Egy hangulatos mintamerülés a csajokkal meghozta nekik a kedvet az önállós második akcióhoz. Aki megkapja a vizsgát, az Karesz papa nélkül is kell, hogy merüljön. Nyugodt szívvel engedtem őket felfedező kalandra, hiszen erre nem sok lehetőség kínálkozik a mai keretekbe zárt világban. A napon heverészve forgattam száradó cuccokat, mintha csak nekünk sütöt volna ki a Nap! Este fél nyolcig nyújtottuk a sziesztát, mire fellegektől búcsúztatva hazaindultunk. Ekkora ködöt és zuhét még nem láttam, ami az utunk elejét kísérte, rá kellett görbülni a szélvédőre, hogy messzebb lássak. Pahh! Mit mond egy oktató mikor hazaér? Leporolja az út porát, felszívja magát, nyugtázza, hogy mi hogy alakult. Bevallom, a “küldetés sikeres felkiáltással!” estem ágynak. Majdnem biztos, hogy ugyanabban a helyzetben ébredtem, tudva, hogy pár nap múlva bevetés az Istrián… Csak ezúttal már érdekesebb merülések lesznek, barlangok, üregek, roncsok…

Karas (2006. június 17)

Link to: Képgaléria
Link to: Video
Link to: Merülőhely info

Popularity: 2% [?]