Monthly Archives: December 2006

.
.

Vagy 3 órát nyomultunk az utakon, miközben én azon filóztam, hogy miket fogok innen magammal vinni. Már készülök haza, közeleg a január közepe. Hogy otthon meg hideg lesz, fagy, és hó? Mit számít ez? Itt eléri a levegő hőfoka az egyéni fagypontomat – fázom is. ezen időlegesen csak pár fekvőtámasz segít, de az meg fáraszt. 🙂 Termálfürdő, sauna szerepel álmaimban: Otthon van jó világ!

Azért pár további kép a folytatásban, Leslie Úr fotóinak előadásában. A képek nem hazudnak.
.

Az egész világon talán a legnagyobb ünnep Karácsony, legalábbis nekünk európaianak, a mérsékelt égöv négy évszakhoz szokott emberének. Megannyi gyerekkori emlék, hangulat és fogalom: az otthon melege, duruzsoló kandalló, havat kergető szelek, bejgli, karácsonyfa, ajándékok, ünnep…Nos, ez nincs, helyette van afrika, tenger, búvárkodás.Nem egy feeling acélkék felhők mögé bújt elővillanodzó napsütésre vadászva fázni a térdig érő hideg szelekben. A hajó kifut, bár mindenki érzi, hogy hangulatilag kevés összmotíváció jött össze a merüléshez. Egy négyfős család retten be kicsit, Apa és Fia tartanak ki az intro mellett. Első alkalom, hogy felveszem a neopren felsőmet, de hát épp egy megfázásból ténfergek kifelé.Ez a merülés vagy visszavet, vagy megedz! – szorítom össze fogaim, tudva, hogy nem elfogadott humán orvosi körökben a terápia eme fajtája. A hullámzás sem kedvez a kikötésnek, de hát van egy megállapodás a hajósokkal: ők nem vesznek részt a búvárprogramban, én meg nem vezetem a hajót. Most megfordult a fejemben, hogy hasznosabb lett volna, ha én kötök ki, de nem akartam lázadást kezdeni, hiszen mégis csak a szeretet ünnepe van! Apa egyedül maradt az ugrásban, így aztán tényleg élvezeteset merültünk. Még intro közben is bele tudok feledkezni egy-egy sokat látott, szép merülőhelybe. A hajóhoz visszaérve kiderült, hogy mehetek még egy kör rácsodálkozásra, mert a Fiú is összeszedte magát.

A tatnál várok fél percet a hullámokban ringatódzva, óvatosan kívül maradva a fel-le rángatódzó hajólétra hatáskörén. Brutálisan leng, igazi veszélyforrás a javából, láttam pár félhalott, csimpaszkodó embert kikészülni hasonló helyzetben. Ilyenkor alsó helyzetben ihat a víz alatt, reflexszerűen feljebb kapaszkodva a vízszint fölé teljes erővel. A következő pillanatban megindul a létra felfelé, nagyot rántva a teljes erővel kapaszkodón, akinek magán kívül csak egy búvárfelszerelést kell magával rántania.
Ha ez sikerül, akkor rögtön indul lefelé a létra, többnyire teljesen a víz alá merülve egy kortyintásért, aztán kezdődik újra. A létra hol kicsit leng, hol meglepetésszerűen nagyot, miszerint dobálják a hajót a hullámot. A papírforma szerint gyors pánik alakul ki, értelmetlen birkózás a létrával, ami kimerüléshez vezet, zúzódásokhoz, ritkán csonttöréshez, vagy fulladáshoz is akár. Ma a létrával nem vagyunk haverok, ellenséges a szitu.
.
.

A fiú pedig inkább beszédül a vízbe, mint ugrik. Elsőnek görcsös mozdulata tűnik fel, ahogy nyúl maga elé, megnyugtatóan semmi pillanat alatt meg is ragadom a grabancát. Felsikkant és villámgyorsan fordulva, megragadja a létrát, ráhúzza magát, és máris nagyobb bajban van, mint amitől megijedt. Próbálom lefejteni a létráról, másodikra sikerül, megnyugodni is látszik. Ringatózunk, lélegzünk, míg szükséges. Ahogy fejét a vízbe hajtja, újra pánikol. Kiemelem picit, háton úszva tűnik legbiztosabbnak a lebegés, nyugtatom, evezek a hajó felé. nyugi van, egész addig, míg a hajólétra megragadható közelségbe nem ér. Alig van időm leoldani az ólmot és jacketet róla míg újra rá nem gabalyodik a létrára. Felkiáltok a személyzetnek, aztán szerencsére veszik a jelet, kirántják egy mozdulattal a fiút. Profi kezekben van, biztos helyen, el is kel pár jó szó az ijedtségre szegénynek. Én meg mint a zsoldoskatona, állig fegyverzetben megszabadulok a zsákmányolt készülékektől és beereszkedem a hullámok alá. Levegő rendben! – oszt Karácsony lévén elnézegetem a halakat kicsit, ha már úgy alakult, hogy az idő idelenn barátságosabb, no meg melegebb.
Délután felfedezőmerülök, ami kicsit csalódás. Az ember a szokott bejárási utvonaltól eltérve kíváncsian nézeget, keresve elfeledett, kifelejtett érdekességeket, aztán nem talál ilyent. Kis üregeket sikerül felfedezni a vízfelszín alatt, de ez meg nem csoportnak való. Farkasszemet nézek pár tonhallal, de csak annyival leszek okosabb, merre nincs semmi keresnivalóm. Azért szép merülés volt, igazi, feelinges, természetesen áramlással! Lsd. alább

.

.
Az este is eljön, Abu Aja elrohan, majd betuszkol búcsozóul a taxiba egy műanyag karácsonyfát. Nekiállunk a dekorációnak, villog minden, vagy zenél. Teljes létszámmal a staffhausban Suzy és Giza társaságában összeáll a vacsora: hal, rizs, majonézes kukorica és krumpli. Életemben nem ettem finomat talán, legálábbis ebben az egyiptomiban nem. Giza meg jómagam ebben a Karácsonyban csak azt látja, hogy nem sokára már otthon lehetünk. Pár hét addig, aztán jöhetnek a Szerettek – no az lesz a legnagyobb ajándék.