Archive for January, 2007

Szervizelés és szervezkedés

Eltartott egy darabig, míg sikerült sorbarakni a dolgokat, kitalálni mi az első, meg fontosabb. nyomás alattIgazából egyszerre kell csinálni mindent, árlistáktól a programokon át a beszerzésekig, szervizelésektől a reklámokig. Központban pedig a búvárkodás, ami nem olyan egyszerű kishazánkban. Egy biztos: a pénteki tréning Cellben jól sikerült, biztató kezdés volt, mert látszott, van igény a sűrített levegőre. Átnézésre kerültek a reduktorok, amiből kifolyólag megkezdem az éves szervizelést. Hát, ne akarjon hétközben senki automatát kérni, mert szét vannak szedve rendesen.

A héten fixálnom kell a Vörös tengerre való visszatérésemet, a Brothers safari meg tető alá jön. A létszámom 10 fő, persze a safarin kívül maradnék még pár hét terepmunkán a szállodába érkező növendékeimnek Hurghadán.

Tele a fejem tervekkel, merülnivalókkal, az asztalomon cetlik elintézendő dolgokkal. Kezdem érezni, hogy itthon vagyok, rám is tör a láz: vásárolni! Természetesen búvárfelszerelést, hát mimást!? A kompresszor kiépítésből kifolyólag 300 baros palackok, meg technikai konfigurációk lebegnek a szemeim előtt. Aztán elkövettem a az ábrándozás bűnét: azimuth újralégző rendszert figyelve tátottam a szám… Mindegy, a hétvégi oktatás és tréning majd helyrerak – mint mindig.

Popularity: 5% [?]

Hírlevél – hazai programok

Itthon vagyok, a búvárkodás világából a búvársport előszobájában, azaz a saját kis Kerasub Búvárbarlangom portáján. Húztak az ígéretek, a tennivalók, hiszen nemcsak az otthont, hanem nekem is kiindulópontot, sok év merüléseit és munkáját megtestesítő ,,Valami,, amiről beszélünk. Kerasub a misszio neve, ami merülésre és kizökkenésre csábít az európai valóságból a tengerek kincseket rejtő nyugodt világába. Üdvözlök minden Ismerőst, leendő Búvárt, és Sporttársat!
Gőzerővel készül az idei programnapár, ebből már bekonferálhatok pár fix búvármegmozdulást. Kimerítő alaposság nélkül idén utazunk Egyiptomba cápalesre, lesznek búvártanfolyamok tengeri és itthoni vizsgalehetőségek és merülések, néhány hétvégi expedíció, Montenegro egész nyáron, ősztől pedig itthoni tréningek egzotikus utunkat megelőzően. Lesznek új felszerelések, búvárbörze és használt cucc kiárusítás, beszámolós estek, fotókiállítás. Webfelületünk átszerkesztés alatt, de továbbra is működik a blogszerű felület. Érdemes olvasgatni, csemegézni visszamenőleg is, hiszen élmények és tapasztalatok egyaránt átitatják a képes beszámolókat. Szeretnék kérni mindenkit, hogy segítsen népszerűsíteni személyes ismerettségi körében oldalunk, hírlevelünk, no meg az általunk biztosított búvárlehetőségeket.

Continue reading ‘Hírlevél – hazai programok’

Popularity: 23% [?]

Madártávlat, avagy békaember széjjelnéz

Esélytelen volt az elalvás: fél hétkor már forgolódtam javában, aztán nekiveselkedtem a még várakozó csomagolnivalóknak. Kilencre végeztem is, reggelizni is sikerült valamit, aztán becsúsztattam a kulcsot az ajtó alatt: Il Mataar! – mondtam a taxisofőrnek. Húzz bele! – mondta nekem Csabi az idegenvezető, immár a reptéren. – Előbb indul a gép, le vagy maradva a becheckolással, a többiek fél órája benn vannak már. Ez az én formám, lám, sietve kell elhagynom Egyiptomot. Szállunk fel, nézek ki az ablakon, alattam ismerős zátonyok. Gyors képek ugrálnak a szemem előtt: melyik zátonyt hogy hívják, hol merüljük, mit látok a víz alatt, mikor, merre kanyarodunk, milyen mélyen úszunk, no meg az emlékek: ráják, delfinek, és vagy négyezer színes fénykép… Sorban tűnnek el a zátonyok, magasról nézem a Sinait, ellátok Sharmelsheikig, látom Shaab Alit, Shaag Rockot, itt abba is hagyom a nézelődést: magasan vagyunk már, sok a felhőpamacs.
.
quickbird
– Na. ezt nem láttam a gépből, pedig állítólag itt van Hurghadánál. A paradicsomi, lagúnákkal, zöld foltokkal rendelkező sziget megmozgatta mások fantáziáját is. Egyik este storyként merült fel, hogy senki nem is tud tippelni, melyik sziget lehet ez – de a neten fenn van a kép. A rejtvény adott, a helyes beküldők partraszálláson vehetnek részt – már márciusban… :) UI. a kommentekhez: Megawish, mangróvés partraszállás tervezve. Lásd: Google Earth-el Te is

.
Hazaérni… Otthon! Hogy mit jelent? Család, barátok, a múltam és jövőm. Ezen kívül zöld erdők, madárcsicsergés, a kenyér illata, ízletes zöldségek, gyümölcsök, a magyar konyha zamatával. Na, ez az, ami minden magyart előbb-utóbb hazahoz. így aztán hazaérkeztem.

Tervek? Rövid pihenés, visszarázódás. Az egyiptomi merülések folytatódnak március végétől, addig tréningek, tanfolyamok itthon. Nyár előtt szintén itthon búvárkodunk, júniustól meg vár Montenegro… Egy biztos: idén is jó sok merülés lesz! A fejem pedig tele van ide vágó tervekkel.

Popularity: 6% [?]

Búcsubuli, búcsúmerülés

Egyszer kell elköszönni, főleg, ha mindenki együtt van, ez pedig egy ilyesforma alkalom volt, tele régi kollégákkal, új történetekkel, fenékig húzott poharakkal. Afféle Magyar est volt, homályba vesző véggel. A DVD-főcím kerengett körbe-körbe, mikor a pamlagon ébredtem, valami ismeretlen lakásban. my diving face

Frissességi teszt képpen hazagaloppíroztam az ismert sikátorokon keresztül, fázósan összehúzva a kapucnis pulcsim. Világos volt már, én álmos, a reggeli indulásig meg másfél óra.

Napszemüvegem mögé bújva aludtam kicsit, burkoltan szenvedtem. Gördülékeny, egyszerű nap volt: 2 emberrel merültem az El Mina roncsot, majd Fanoust: fél háromkor már a takaróm alatt nézhettem vissza félálomban a nap mozzanatait.
.
Wrack of El Mina, Hurghada

Continue reading ‘Búcsubuli, búcsúmerülés’

Popularity: 6% [?]

Stampedli naplója – Islam inside, Eurabia ?

islam inside
Részletek az utolsó Magyar naplójából
- avagy humorosnak tűnő írás a netről.
Hosszú, de megéri végigolvasni. :)

További képek innen

2008 04 10 Ma érdekes látványosságban volt részem. A városunkba költözött egy muzulmán házaspár, a gyerekeikkel. 18-an vannak. Nagyon kedves, szerény emberek, libasorban közlekednek az utcán.

2012 01 01 B.U.É.K. Jó pofa emberek ezek az arabok! 6 család van a városban, és mindenkire mosolyognak.

Egyszer volt csak balhé, amikor bécsi szeletet szerettek volna flamózni az étteremben, és csak a végén derült ki hogy nem borjú, hanem disznó húsból készült. Rég láttam ilyen csoportosan elkövetett sugárban hányást…..

alibaba

Continue reading ‘Stampedli naplója – Islam inside, Eurabia ?’

Popularity: 42% [?]

Fuckdive – intromerüléssel

Ezt hittem, mindennel találkoztam már, ami vicces lehet, vagy éppen kacagtatóan siralmas. Azt hittem, nem okozhat meglepetést semmi. Ezt közöltem is emberemmel, mikor az intro briefinget tartottam, nagy vidáman, mondván, hogy mi, a profik már ennyi ideje mindent láttunk már, az összes helyzetet tudjuk kezelni. Nem sejtettem, hogy palinak néztek.Fanadir intro: áramlás, olyan emberes sebességgel. Kicsit korrigálnom kell az embert, de haladunk szépen. Nem siettetem, araszolunk a szép korallfal mellett. Nagyon elfáradtam a második körnél, éreztem, hogy zsibbad a lábam. Negyed órája tempóztam, nem figyelve mi történik. Lepillantottam, emberem a palack csapnál fogva lógott kezemben, nyújtott, mozdulatlan testtel. Mint egy teherszállító helikopter tartottam, vonszolva magammal! – Ilyen nincs! Emberem szép lassan abbahagyott mindent, én meg kettő helyett úszom az áramlással szembe! Hirtelen kívülről láttam magunkat, és elkapott a röhögés. Hmm! – ez ám a fuckdive! :)
Amúgy Crash barátomék megjöttek Mauritiusról, erről van is két kis beszámoló. Az egyik szó szerint egy Fenntartható Fejlövés! Idén télen én is melegebb éghajlaton szeretnék búvárkodni…
.

Popularity: 35% [?]

Túlnyomás

Mióta Miklósék elmentek, azóta a tenger kicist ridegen viszonyul a látogatásokhoz, néhány teliben attraktív ráján kívül mást nem virított elénk. Azért a vendégek tréningben tartottak, sikerül leúszni a kilométereket, keresni a lehetőséget komolyabb találkozásokra. Delfin! Harsogták ma, mikor öltöztünk, aztán cápát is kiáltottak. Ez esetben az ismert összefüggés kamu volt, mert Fanadirnál csak tejhalak karcolták a snorkelesek idegeit. Mondjuk amatőr szem tényleg csak sötét hátuszonyokat lát, meg hosszúkás testet: Spilberg filmje óta ettől retteg a világ. Se a látótáv, se az áramlás nem volt ínyemre, de azért 2 merülés, két intro várt rám.Kellett valami extra, mára beütemeztem a kísérletet. Anno mikor elúszott a víz alatti fényképezőm, azaz a szépemlékű Powershot S80as beázott, csak álltam értetlen fejjel, nem értve a dolgot. A beázásnak kell, hogy legyen oka, valami konkrét magyarázata. Nálam meg úgy jött be a víz 3 métertől, mintha nem is lenne becsukva a tok. Kontra fix tény, hogy siliconos, tiszta tömítőgyűrű, helyrerakva, egész délelőtt fotóztam, csak elemet cseréltem. Gondos újracsukás… Aztán jött a beázás!

Nyomozok, kinek miért ázik be a tokja. Ötlet: nyomáspróba. Tok szuper, cseppmentes. Többször! Mi akkor a hiba!Nos, sok sok fejtörés után jutottam el oda, hogy ki kell próbálni, milyen módokon tud egy tok beázni. Kolosszális ötlet, inverz tömítésvizsgálat! Mire jutottam? Megnyugodtam, be lehet áztatni a tokot, csak kicsit kell hibázni. wpdc1

1. nyomáspróba – Gondos összeszerelés, tok merít, gomb nyomkod, mélység 20-tól játszik. Elvileg bírnia kell, akár a gyári nyomás másfélszeresét is.

2. beáztatás – Kérdés: lehet-e rosszul összecsukni a tokot? Itt azon hibáktól eltekintenék, hogy nem rakja be valaki a tömítést, rosszul teszi be, vagy becsíp valami szőrt, homokot, vagy zsinórt.

3. beáztatás – Nyitási kísérlet a víz alatt. Ha valaki azt hiszi a tokról, hogy majd a nyomás összepréseli a tömítést, zárja a tokot, ideje kipróbálni. (engem ez a kísérlet győzött meg) Felszínre érkezéskor lehet a tokban túlnyomás? Az lehet gond is, érdemes vele vigyázni.

4. felszíni próba – Víz a tokban, aztán lehet lötyögtetni. Kifolyik, nem folyik… Itt nincs nyomáskülönbség, engem az érdekelt, hogy retesz nélkül tömít-e.

Eredmény: nem tudom, hogyan lehet rosszul összecsukni a tokot, de az biztos, hogy van rá mód. A retesz bekattan, véletlen nyitás kizárva. A tok jó, nyomásnak megfelel megintcsak. Víz alatti nyitás: ha a zárókar kicsit is enged: vízbetörés! A nyomás nem hat a tokra, nem fokozza a tömítést, az egész lelke a tok. A zárnak jónak kell lennie. Ha alácsíp, vagy feszül, vagy deformálódott, repedt a retesz, akkor lehet hibás a lezárás is! Részemről ezt az egy véletlen lehetőséget bírom elképzelni a beázás okának – itt bakizhattam. A felszínen ha összezárom a tokot: tömít, a víz nem folyik ki. Tehát vízbeérkezéskor, a felszínen, ha nincs nyomáskülönbség sem találkozhatunk beázással – de merülés közben betörhet a víz. Bravo Scherlock!
Ma sem merültem hiába. A kérdés: eladni a tokot (szabaduljunk a mumustól?) vagy venni új gépet. Na, erre még fogok aludni…

Popularity: 5% [?]

Újév, régi történet

Egy igazi, ágyban heverészős, vasárnapos szünet után feltöltve ébredek egy visszaalvásból. 10 perces szintidővel indul a szállodai pickup autós balhé. Az idő csodaszép, melengetős napfény, langyos szellővel. Hogy az ember a földön járjon, abban nagy segítséggel bír az arab taxis. Fuvarja végeztével vita a fizetésen. Nincs apróm, meg is szívom az összeggel, 10 pénzzel átvág, és dudorászik hozzá. Meddő vita, lúzer szitu, az ideg meg dolgozik, bár a lehulló vörös köd fennakad a logikán. Mi értelme ekkora összegért (1,5 EUR) vitatkozni, kirángatni a kocsiból, aztán a vita hevében párszor felsegíteni? Tiszta kézzel, nagyokat fújva a pipától figyelem a vendégeket szemem sarkából. Na ja, előttük nem szabad cirkuszolni, az ő napjuk indulását nem kockáztatjuk olcsó rasszizmussal. Pedig dehogy az! – csak rühellem azt az embert, aki palira vesz, naponta átvág, hazudik, és kinevet, miközben ráfizetek.Ráadás is van: a videokamera tok a parton marad. A dolgok szebbik fele, sikerül ügyesen kifutni, dacára, hogy a vén kapitány vigyorog rám újra. Tény, pár napig új személyzet volt ugyanazon hajón, elégedett is voltam. Az öreg belázadt már párszor, no meg vita is volt vele, miből kifolyólag tört el legutóbb az intézőnk ujja… Az arab Piszkos Fred! Ha kellene, ilyennek képzelném. Meglepetések kíméljenek – mára elég! Aztán belelapozok a forgatókönyvbe: 2 intro, 1 freediver, 1 dailydive. Észt kollégákkal keveredem mesepartyba, mikor felberreg a belső riasztás – van még dolog! Kiadom a részfeladatokat, ellenőrzöm az útirányt, aztán nekifekszem az introbriefingnek. Jól sikerülhetett, mert fél óra múlva a hat fős család egybehangzóan a merülésre szavaz. 6 intro!
.
makmea
.
Freedive a szívem csücske még mindig, nehéz partnert találni hozzá. Legalábbis a berkekben, ahol én keresek. Réka keresett ezúttal engem és mivel az egyiptomi bajnok (nem vicc, beígérkezett edzőpartnernnek a helyi rekordvezető) nem ért rá, én örömmel beugrottam.
A mai nap eddigi eseményei dacára még bírtam vigyorogni azon, ahogy és amilyen bénázással 18ra telepítettem a pályát. 16kg ólom, mentőöv, közte meg a kötél – ami csak kétszer gabalyodott össze próbára téve türelmemet. Szép ráhangolódás volt, miközben kétszer dudáltak telibe 5 méterre hibázva el minket hajóval. Mindezek után nyugodt voltam! De hát a freedive amúgy sem a kapkodó idegbetegek sportja. Réka azért kapkodott kicsit az egyenlítéssel. Monofinnel keményen hasított, de a víznyomás nem engedte. Azért addig nyúztuk, míg meg nem lett a 15 méteres, bírtam nézni ahogy lebeg, mozog. Szép is ez a freediving, mi a francért nem csinálják mások?
.
freemantas
.
Következő felvonás, intro. Áll a hajó, nem tud startolni driftelni az elstartolt többi búvártól, szóval közbejött akció. A család egyik fia az, szó szerint remeg a merülésért, nem is vacilálunk. Érzem, hogy varázsló vagyok kéretlen, itt most csoda történik, valami életreszóló.
.

Continue reading ‘Újév, régi történet’

Popularity: 5% [?]

BÚÉK! – Hello 2007!

Először is köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám, esetleg üzenetet küldött. Itt ül az ember Egyiptomban, végig futtatja kinek írna üdvozletet, aztán kerek két tucat üzenet nem kézbesítődik ki.Néha igen – ilyenkor is sikertelennek jelzi. Nos, biztosra menve, irány a net, körlevél!
Rossz ötlet, fagyos, időt túl lépő letöltési kísérletek szaggatják az oldalakat, nem szuperál a kapcsolat.
buek

Egy végig intózott, fizikai fáradtság szülte világbékés hangulatban az ember nem evez árral szemben. Ezen a ponton lelkiismeretileg tisztán, mindenkire gondolva köszön az Óévtől.


.

Mindenkinek Békés, Boldog, Sikerekben Gazdag Új Évet: pont olyant, mint amilyet másnak kívánt! :)

Azért ha kérdezné valaki, milyen volt a szilveszter Egyiptomban, akkor döntse el maga, az alábbiakból:
.

Munka: 100% siker, intro, nagyon jófej vendégek. Jó és szép így a munka, sikerélmény, inspráció! Ráadásul hazai – azaz földijeim a vendégek, amitől aztán fel vagyok dobva. Dupla hab a tortán, hogy Freedive bajnoklány egyikük, meg is dobogtatja szívemet a kisúlyozott monofin, ahogy szép tokjából kiveszem, és meglebegtetem. Nekem is kell ilyen! – döntöm el sokadszor.Utána: 100% mango, potom 6 LE áron kellő vitaminbomba, amit vacsi követ. Tele has, tele nappali! – befutnak sorban a barátok. WhiskasCola a sláger, meg nyomjuk a dartsot. A banda hivatalos egy hotel partyra, ahova konkrétan minden regisztrált magyar arc hivatalos. 11 magasságában Neckermann gépsárkánnyal oda is érünk. Mivel a porkolábokat itt sem IQ alapján válogatják, a semmi szélén parkoló autónk helyzetét vitatni érkezik egy semmit nem beszélő arabus, elrontva a belépőnket. Aztán hajnali kettő előtt elhagyjuk a helyszínt.
.

Continue reading ‘BÚÉK! – Hello 2007!’

Popularity: 4% [?]