Archive for March, 2007

Tauchturm commando

Ha valakinek a szíve gyorsabban ver a tiszta kékségbe letekintve, bizsereg a langyos víz súlytalan ölelésétől, akkor könnyen megérti, miért volt gyönyörű élménybentt2.JPG részünk. Igazából bárhol, bármikor, maga a víztömeg képes az emberben lakó kétéltűt felébreszteni, ami egy búvároktató részéről nem is hihetetlen. Szerencsére a medencecsodák cikk kapcsán több ilyen áhított lehetőséget találtam, amiből egy kiváló itt van tőlünk 120 kilométernyire.

Szinte pontosan, egyenesen érkeztünk a jellegzetes épülethez, aminek a homlokzata is mutatta, hogy itt egy függőleges, 11 méter mély, 5 méter átmérőjű medence lakozik. tt3.jpgBúvárkatedrális gondoltam, aztán éreztem is az ideillő áhitatot. Felocsúdni se tudtunk, mikor már egy aranyos hölgy beterelt a liftbe, eligazított minket, beszedte az anyagi ellentéteket, majd eltűnt. Mi meg ott álltunk a melegben, egy uszodai medence szélén, ami beletorkollott a toronyba. Coolturált… ez jutott eszembe, mit egy leragadt lemzjátszó, csak ismételgette agyan a visszhanzó csodálatot, miközben bennem már türelmetlenség dobogott, hajtott a vízbe bele. Régen öltöztem be ilyen gyorsan, rég is tűnt ilyen hosszúnak.

tt1.JPGPali már valahonnan a mélységből figyelt felfelé, az ifjúság meg csak fentről lefelé. Odaértem, engedtem a kísértésnek, megragadva a vezetőkötelet araszoltam lefelé. Sssszörty! Ez volt a fülem, ami emlékeztetett náthás korszakaimra, meg arra, hogy a víznyomás egyenlítései most lassítani fognak. A mellkasomon ülő nyomás, a fejemben doboló türelmetlenség hamar végzett a magammal vitt levegőkészlettel, azaz máris a felszín felé úsztam. Nem túl ideális állapot, de javítani innen elég könnyű lesz – gondoltam. A következő merülésekkel egyre jobban éstt7.JPG jobban alkalmazkodott a szervezet a feladathoz, sajna ez sok időbe került. Kamerával is sikerült pár szép felvételt készíteni, amiben egy készülék, meg Petya is szerepet játszottak, míg Anna kapott a végén pár perc készülékes időt. Mivel körbe-körbe nem túl jó lehet úszkálni, az ablakon bámészkodtak kifelé, fentről nézve a kertek, utak panorámáját, a szélben hajaldozó fákat. Na, ez ám az abszurd érzés! – én is kipróbáltam.

Aztán amilyen hirtelen belecseppentünk ebbe a kis csodavilágba, olyan gyorsan járt le a bérelt idő, találtuk magunkat a földön, az autók mellett pakolva. Pár perc néma sóhajjal után indultunk hazafelé, egy olyan élménnyel, ami egy komoly hiányt töltött be sajátos módon. Visszajövünk még.

Popularity: 10% [?]

Titánok mindennapjai

Írta: Douglas H. Chadwick
Fényképezte: Flip Nicklin

Meglehet, a hosszúszárnyú bálnák hímjei híres-nevezetes énekükkel nem a nőstényeknek, hanem a többi hímnek üzennek. Talán, hogy elriasszák kiszemelt párjuktól a riválisaikat – vagy azért, hogy közelebb hívják „férfitársaikat”, majd együtt könnyebben elűzhessék a nőstény bálna kegyeibe férkőzött ellenfelet. Olvasd tovább az eredeti cikket

Popularity: 11% [?]

Cápaprojekt

sharkblonde_e.jpgÉvente 200 millió cápa esik emberi tevékenységnek áldozatául, miközben elvakult téveszmék képezik rettegés alapjait. A mélységtől való vérkomoly rettegés testet öltött alakjai ők, főleg miután a 80as évek mozija kasszasikerrel skatujázta be őket. Valószínű, hogy akkor is rettegni fogunk tőlük, mikor elfogadjuk azt a tényt, hogy több ember esik saját kutyájának áldozatául, hal meg golfpályán, vagy kókuszdiótalálat által pusztul. Sokak szerint ideje éppen a cápák védelmére (sharkprojekt) kelni, hiszen a közvélemény tudatlan a vadon élő fajok üzletszerű pusztítását illetően.

wt_scarlett_chip_2.jpgTiszteletet parancsoló fajok, természetes közegükben, ahol megjelent az ember. No, a Kerasub sem marad ki, ugyanis április végén a Brothers szigetek fele vesszük utunkat, ami annál is érdekesebb, hogy ketrec nélkül, három méteres cápák között úszkálhat a búvár, testközelből tapasztalva ezeknek a csúcsragadozóknak a tökéletes fölényét. Nem árt, ha ilyenkor pár dologgal tisztában vagyunk:

Continue reading ‘Cápaprojekt’

Popularity: 48% [?]

Fényképezőkből holtszezon

A Kerasub gondolta, itt az idő, be kell vásárolni digitális fényképezőből. Tette nekiindulását pár éves tapasztalatból, meg ahogy kell: válasszunk valami korrekt gépet, nézzük meg, beszerezhető-e hozzá a tok, tegyünk egymás mellé pár konfigurációt, aludjunk rá párat, aztán ha pénztárcánk is rábólint, serváljuk a megrendelést. Fényképezőgépválaszték az van! Bele is merültem a paraméterek tömegébe, mely reménytelenül kompromisszumokra késztetetett.
panasonic tz1Nos, a korrekt gép fogalmánál elakadt a mutatvány, lévén, hogy az összes gyártó naptárjába most van beírva a típusváltás. A piacon lévő kínálat foghíjas, a bevált típusok helyén üresen tátonganak a polcok. Na, momentán hiánygazdaság! – dörmögtem, miközben előre vert ki a veríték, hogy majd fényképező nélkül állok az egyiptomi verőfényben. Mondjuk ki, rövid mérlegelés után, kinullázva pár gyártót (Olympus, Nikon, Canon) maradt a Panasonic. Nos, nézzük csak, mit szeretnénk kézbefogni:

Panasonic TZ1, 5,3 Mpx, 10X optikai Zoom
Elárulok pár linket a mérlegeléshez, aztán, ha meggyőztem valakit, lehet rendelni gyorsan, még mielőtt az új TZ-k váltásba nem lépnek. Van konkrét flash manual (minden kamerához hasznos), és a digideep.com oldal meg pláne komoly áttekintést nyújt a kiváncsiaknak, kamera, vagy kameragyártók szemszögéből, minden járatos és egzotikus típusra. Egyéb hasznos tokgyártók oldala: unterwasserfoto.com

Bárhogy pörgetem az oldalakat: a kis vékonypénzű fotósoknek nem most van szüretidő kompakt digitális gépek megvételére. így aztán a paramétereken szíva fogam, kezdtem megbékélni: van víz alatti prg. ,fehéregyensúly, korrekt az optika, bár kicsit lomhának tűnik a gép maga 30másodpercenként 1 képpel, meg 10 képenkénti hűtőopcióval.

Panasonic DMW-MCTZ1E Underwater Camera Nem sikerült vásárlás előtt tesztgépet a kezembe fognom, de rátértem az anyagiakra:

Alapgép készlet: 64.992,- Ft
Tok: 59.994,-Ft
Tartalék(CGA-S007E/1B) akku: 8490,- Ft
Memóriakártya: 4490,- Ft Sd 1GB

Szumma: 137.966,- Ft

Panasonic E- shop: ki mondta, hogy ingyen van?

 Vélemény: a kispénzű, kompakt víz alatti fényképezésre megoldást kereső amatőrök a Canon típusokkal hasonló eredményre jutnak. Én még alszom rá, és tovább vadászom, mérlegelek. Ha valakinek van tippje, jöhet az okosság.

Felhasznált linkek:
dpreview.com
digideep.com
unterwasserfoto.com

Popularity: 10% [?]

Veszélyeztetett vizek: Rába folyó, Adria

Két minket is érintő tiltakozási akcióra szeretném felhívni a figyelmet: március 17-én 10:00-tól Rábafüzesen lesz tiltakozó tüntetés. Tárgy a határ mellett épülő hulladéktároló építésének megakadályozása. Ausztria már komolyan letette névjegyét az asztalra, évtizedek óta mérgezve a Lapincs ill. Rába vizét, annak élővilágát az említett határ menti ipari park bőrfeldolgozó üzemének mellékhatásaként. Az elmúlt hetekben elbagatelizált nagy mennyiségű olaj került a folyókba, ami egészen Csörötnekig terült a folyóvizen, és annak partja mentén. Miért lenne raba.jpghiteles százezer tonna hulladékok tárolásának megoldása, megsemmisítése, mikor folyamatosan mérgezik a környezetet, semmilyen sürgős lépést nem téve a további károk megelőzésére, vagy az eddigiek kompenzálására. A nagypolitika meghajol, diplomatáink mosolyognak, a Rába pedig lassan méreggel telve haldoklik. Csak aki maga is evezett, vadkempingezett itt, tudja megérteni milyen kics készül végleg elpusztulni. Eközben a környék falvai összefogásra készen vizitúra központok építésébe, turisztikai fejlesztésekbe kezdtek, melynek leglátványosabb terve a Szentgotthárdon épülő evezős pálya. Mindenkit kérek, szolidarítson az itt élőkkel, gondolva arra, hogy már ma mennyi mérget kaptunk odaátról.
korábbi tüntetés, visszhangok avagy nem történt semmi? (csak pár komoly szennyezés azóta) Te szeretnél a Rábán evezni, fürdeni a nyáron? Petíció Neked

Ugyan határainkon belül is sok a tennivaló, de a Kerasub is csatlakozik a következő akcióhoz, aláírások gyűjtése boltunkban.

Aláírásgyűjtés az Adria élővilágának fokozott védelme érdekében. Az Első Magyar Búvároktató Találkozón több hozzászóló a környezetvédelem időszerű kérdéseire hívta fel a figyelmet. Násfay Béla búvároktató társunk szólt a magyar búvárok egyik legkedveltebb és leggyakrabban látogatott tengerének, az Adria élővilágának rohamos fogyatkozásáról, kiemelve, hogy ez a sajnálatos folyamat a víz alatti nemzeti parkokban is megfigyelhető.

A Találkozón jelenlévő mintegy 100 búvároktató – Násfay Béla javaslatára – egyhangúan úgy határozott, hogy a horvát törvényhozáshoz fordulnak, szorgalmazván az Adria, a magyar búvárokhoz különösen közel fekvő és közel álló tenger nemzeti parkjainak és természetvédelmi területeinek fokozottabb védelmét.

Első lépésként a búvároktatók egy aláírásgyűjtésbe kezdenek, majd a Magyar Búvár Szakszövetség segítségével felveszik a kapcsolatot a Horvát Búvárszövetséggel – bízván támogató együttműködésükben – és végül a horvát nemzetgyűléshez juttatják el a petíciót.

Az aláírásgyűjtést kezdeményező búvároktatók május közepéig várják – oktatási rendszertől és búvárminősítési fokozattól függetlenül – az Adria élővilágának fokozott védelme érdekében minden magyar búvár támogató aláírását, melyeket majd a petícióhoz csatolnak.

Popularity: 10% [?]

Éljen március 15!

kokárdaMikor ezt írom, március elseje van. Van kedvem viccelődni, főleg, mert nagyon szép az idevágó kis videó. Tulajdonképpen nem akarok én semmit, ha egyszer békés úton is le lehet igázni a világot. (Lsd. EU, vagy globalizációs tünetek vonatkozásait) Szerintem soha nem a rosszabb körülmények ellen kell tiltakozni, hanem megteremteni a jobbat, ami minél nagyobb összefogásban, összhangban megy, annál hatékonyabb. Van pár nagy, letűnt civilizáció, ami egész addig működött, gyarapodott, míg nem kezdtek el szervezetten tiltakozni. Szóval politikafüggetlenül, én nem tiltakozom semmi ellen, hanem szeretnék kiállni egy szép, barátságos, egészséges szebb jövőért. Persze, mindenkit bele lehet vinni mindenbe, vagy mindennek akár az ellenkezőjébe is. Én a rend és értékteremtés, vagy technokrata jólét ellenkezőjét nem szeretném. Ami megint biztos: nem szeretnék piros zászlóval a kezemben tömegek élén nyomulni. És tömegek mögött sem…

%%VideoBlogger:videobomb:86292dbe70%%

 

Jah, hogy nem nyilatkoztam március 15-ről? Magyar vagyok, büszke a történelemre, mert ennyi lúzerságot túlélni, nem semmi. Úgyhogy a példa fel van adva: előre, tőlélni!

Popularity: 9% [?]

Cápacsók

A floridai Dave Marcel egy merülés során talált dajkacápával szeretett volna egy kis showműsort bemutatni. Az effajta szórakoztatás nem idegen a búvárkodás világától, hiszen több helyen léteznek olyan cápaetetéssel, a cápák kézben tartásával operáló “előadások”, ahol a nézőközönség lenyűgözve nézi az attrakciót.

Dave Marcel is számtalanszor részt vett a cápa és ember közötti határvonalat lebontó “erotikus” műsorban, aminek lényege az volt, hogy a fiatal dajkacápát elkapta és megcsókolta. Mint egy randin, átkarolta a nyilván másra számító jószágot, és egy forró ölelés után tért rá a dologra. Most sem történt ez másként, magához húzta a cápát, a hátára fordította és megcsókolta.

Ám teljesen váratlanul, ez a cápa nem a megszokott módon reagált a közeledésre. Egészen másfajta “csókot” adott a cápánál lényegesen rosszabb reakcióidejű búvárnak, aki csak annyit érzett, hogy megannyi fog mélyedt arcába. Szerencséjére az esetnél nem szerzett életveszélyes sérülést, ám szinte leharapott ajkának reparálása komoly kihívást jelentett a plasztikai sebész számára, hiszen számtalan apró vágást kellett kezelnie.

 

 

%%VideoBlogger:videobomb:491e65dbcd%%

A történet végülis nem tragédiával zárult, és Dave Marcel is levonta a konzekvenciát a maga számára: “Soha ne csókolj meg egy hátára fordított dajkacápát!” Mások pedig azt mondják, nem érdemes cápát csókolgatni semmilyen pozícióban. Ki-ki maga dönti el, melyik tanácsra hallgat.

forrás: www.outdoorsport.hu

 

Popularity: 10% [?]

NAUI – hírek

Már régóta nem kell magyarázni, hogy a NAUI, mint búvároktatási szervezet, milyen értéket is képvisel. Számomra minőséget, biztonságot, hosszútávú vevői kapcsolatokat testesít meg, ami a saját oktatói és búvár szemléletemhez tökéletesen igazodik. Tény, hogy pár lépéssel mind marketing, mind támogatottság terén hátrányban vagyunk más rendszerekhez képest, de az elmúlt 2 évben a NAUI Európában látványosan terjeszkedni kezdett – ahogy a nagyvilágban több régióban is.

NAUI Representative Hungary, Budapest Sport ExpoKülön örvendetes tény, hogy a Sport Expo kiállításon a NAUI vezetőség és Miklós Tamás mint magyar képviselő bemutatkozási lehetőségként szerepeltek a magyar búvártársadalom előtt. Tény, hogy az elmúlt évek során a nemzetközi vizsgaregisztráció folyamata is meggyorsult, a kézbesítés pedig hibamentesen működött tapasztalataink szerint. Jelenleg több oktatói tréning, szakmai képzés nyújt lehetőséget a továbblépésre. Az oktatók munkáját támogatandóan több nyelven jelennek meg új, NAUI tankönyvek – a magyar kiadás is előkészületben.

Április folyamán két európai szponzorált oktatói program is fut: Brüsszelben szakmai tövábbképzésként a nemo33, (lsd. cikkünk medencecsodák címmel) DAN által szponzorált kutatási program keretében, illetve NAUI oktatói továbbképzések. Szükséges is a fejlődés, melybe a Kerasub is bekapcsolódik természetesen.

Popularity: 10% [?]

Brazil projekt – útrakészen

A brazil hatóságok magyar kutatóknak engedélyezték először, hogy külföldiekként kincsekre vadászhassanak. Ehhez vásárolt különleges mini-tengeralattjárót az Octopus búvárcsoport. Mindezt azért, hogy segítse őket a brazil partok mentén zajló kalandozásukban, mely 3-4 hét múlva kezdődik. Ennek során fél éven át a partok közelében található hajóroncsokat fogják feltérképezni, remélve, hogy valóban értékes leletekre bukkannak. (Stop.hu)

NOAA_sonar.jpgA hírek és a készülődés a Kerasub figyelmét is felkeltette, még a részvételről is folytak megbeszélések. Tény, hogy nehéz kétkedés nélkül támogatni mind a magyar tengeralattjáró, mind egy kincskereső expedíció sikerét. Remélhetőleg az évtizedes múltra visszatekintő vállalkozás újabb projektje megvalósítja a célkitűzéseket és magyar siker születikBraziliában. A tavaly ősztől tervezett felkészülés folyamatban van, folyik a keresőtechnika tesztelése és csomagolása, az eszközök behajózása.

Várhatóan már csak hetek kérdése a tényleges indulás, azaz az Atlanti óceán átszelése. Braziliába érkezve a kereső csapat elsőként derítheti fel műszereivel a sekély, 20-35 méter mély tengerfenéken található roncsokat, azok elhelyezkedéséről térképet készítve. A kutatómunka második fázisa az adatok egyeztetése, a roncsok beazonosítása, minták, rámerülések, mérések segítségével. Ezt követi a tényleges feltárás, amelytől több száz millió USA dollár értékű műkincset várnak.

Mi drukkolunk a magyar csapatnak, várva az újabb híreket.

Popularity: 8% [?]

Katonai akció, partraszállós…

%%VideoBlogger:videobomb:4614d68cbf %%

Apropó: ismerek pár katonai gyökerekkel rendelkező búvárt, no meg magam is átéltem már hasonló malőröket. Az élmény a fontos, márpedig ezt végignézni tényleg élmény… Nekem nem sikerült röhögés nélkül, a végén meg még Dragan cimborám, Pepe, Zacsek meg a többiek is eszembe jutottak. :) Military, avagy mikor mi katonák voltunk!

Popularity: 16% [?]