Monthly Archives: May 2007

Pagony – dobrodosli!

Pag szigetet nyugodtan nevezhetjük Pagonynak, ez nem elirás, tényleg sajátos kis világ, mépedig a szigetlakóké. Itt kérem megáll az idő, a csendet csak a lakosok törik meg a szisztaidőben, vagy estefelé: flexelni kell, kalapálni, vagy heggeszteni. Épülnek a szép apartmanházak, egyik nagyobb a másiknál, noha nincs szezon még, azért pünkösd lévén lézengtek turisták. Kíváncsian kandikáltak ki a szomszédok, no meg a vendég nélkül maradott helybeliek. Irigykednek kicsit, ferdén néznek, de azért nem dobálják meg kővel a kocsit, ha a házuk előtt parkolunk: a nyugalomnak vége, közeleg a szezon, be kell szedni a pénzeket.

Na, ezt már a határon elkezdték, a kis Kerasub pickup tranzit teherautó státuszt kapott, ami nekem került 30 kuneszba (1000 Ft) Bravo, fizessen a turista útadót! – ne a helyieket idegeljük ki mindenféle taxnemben.

Az autópálya sima ügy volt, Senjbe a serpentinen lerobogni alkonyatgyanús volt, aztán meg a néptelen parti úton szegődött mellénk a para: lehet, hogy nem érjük el a kompot? A sötét és kihalt parton egy táltos helyi volánsofőr gyúrt le minket az útról, eszelősen nyomva a gázt. A száguldozás ellenére is tovább tartott az út, hiszen éppen 10 előtt értük el a kompot, amivel benne voltunk az utolsó ötben.

A bázisra érkezni is jó volt: ismerős arcok, patent összkép. Nem kellett magyarázni mi miért van: könnyű felszereléskezelés és vízreszállás, minden egy helyen. Szép! Bizonyossággal tudtam, hogy ez a túra innen már csak jó lehet – kis napsütés kell csak hozzá.

Szállás rendben, az étkezőt szűkre szabták, a konyhafelszerelés hiányos, a WC papír meg luxus: azt hiszem a skót viccek helyett horvát vicceket fogok mesélni, mert nagyon spórolnak kedves vendégeik kárára. Mindegy, a többiekkel gyorsan lemegyünk a mólóra, aztán fürdés! Meleg, hosszú út volt, csak a sós víz enyhítheti: a víz meg tele van villódzó kis planktonnal, minden mozdulat szikrázik vadul.

Három nap gyönyörű jó hangulatban gyorsan elrohant: napsütéses falmerülések napi kétszer. Kezdő tanulóimat ezen felül tréningezem ugyanígy kétszer az öbölben, magam előtt bizonygatva, hogy nem hideg a víz: szóval nem is veszem elő a száraz ruhát. Megtanultak lebegni, aztán meg láttak csikóhalat, még hajós merülésre is futotta. Szóval ha minden jó, akkor nem hiába avattuk őket búvárrá…

A sok merülés meghozza amit kell: estére éhes is vagyok, fáradt is, a nótafa szerepre már nem futja, csak csendesen vigyorgok, betolok egy fekete rizsottót vagy pizzát, aztán szűkül is a világ befele. A többiek is hasonlóképp vannak szerencsére.

Aki Pagon merül, az láthat pár érdekességet – nem többet – meg sok sok szép, mélybe vesző meredek falat. Némelyik hely a víz alatt száp dimbes-dombos, kanyonok, sziklakúpok teszik érdekessé, jó látótáv esetén nagyon szép élmény. A cseppkőbarlangot véletlenül néztük meg, a falak mintegy mellékes tartozékaként, szóval nem volt lámpa se fotó velünk. A roncs az a végén az időjárás miatt kimaradt, az amfóra hely az fel sem merült. Napi két merülés az melegben finoman hűsít, mi csak 13,5 fokot mértünk egyszer, 15 fok volt amúgy az alja hőmérséklet a 20 fokos meleg, fenti réteggel szemben.

Oktatóilag dícséret a Csapatnak, a gyerekek szépen, fegyelmezetten merültek, jó volt nézni a saját nevelést, milyen kalsszul is merülnek. az Adria az azért jó terep: itt is sokat lehet tanulni – főleg, mert más mint a trópusukon: itt nézni, látni kell megtanulni, keresni és megtalálni a szépet. Az pedig akadt bőven, hiszen moszat, szivacs világ tekintetében igencsak gazdag az Adria.

A szervezés, jó volt: minden adott volt, hogy jól érezzük magunkat és gond nélkül mozogjon a csapat. Üdítő meglepetés volt a bázis, a személyzet által biztosított perfekt szervíz: maximális elismerésem nekik: Bluebay verte az elmúlt években látogatott horvát bázisokat, pedig volt sok jó kaland máshol is. Lényeg: ők azt adták, amire az ember befizetett, és úgy, ahogy kell. Dícséret a csapatnak, csak köszönni tudom, hogy ilyen jól csinálják!

Vasárnap hamar eljött, már ki-ki összepakolásban volt, csak hogy marasztaljon bennünk a sziget, vihar támadt olyan mindent eláztatatós. Reggel bepakolva magunk is integettünk a haza indulóknak: de mivel a sziget feeling rabul ejt, a csendet és előbújó napot élvezve a néptelen strandon tellt a nap. Ráérősen, 5 után keltünk csak útra.

Horvátország nem hazudik, csak magát adja: túrista, Te vagy a helyiekért, nem fordítva! Senki ne számítson korrekt rendre, a komp árak nem tartalmazzák a pontosságot, a menetrendek tájékoztató jellegűek! így esett, hogy a hatórás komp csak háromnegyed 7-kor indult, jegyvételre a bodega meg öt perccel előtte nyitott, mikor már vízszintesen fújta a viharos szél a kövér esőcseppeket. Szétáztam búcsúzva a szigettől, újabb tapasztalatokkal bővítve a horvát turisztikai ismereteimet ezúttal 98 kuna értékben. Jah, sok pénzért minimum szerviz!

Nos, a hazaútra fogyott el a szerencse: végig szakadó eső, folyamatosan kattogó ablaktörlő, vízfüggöny mindenfele. Ez nem ronthatta el az élményt: szép túra volt…

Nehézfém, forrón gulyással

Hogy az ólom mennyire nehézfém-e azt nem a könyvekből derül ki, hanem mikor a pupuc megfogja az olvasztótégely rúdját, emel egy nagyot, majd megnyúlnak a kezei és úgy marad minden: üst a helyén, benne meg peremig az ezüstös leves. T1000 kicsit szétesve.

Mi is kezdtünk szétzuhanni mire kész lett a gulyás. Délben kezdődött az izzítás, de csak 4 óra lett, mire az első kockák koppantak a kövön. Eztán már ment minden gyorsan, a meleg szívta ki az emberből a nedvességet, az ember meg a sörös palackért nyúlt kompenzálni. Védőital nélkül nem megy: ami limonádét, vizet, meg gyümölcslevet megittam magam is, az porozva tűnt el a bendőmben, 6 literig bírva a számolást. Magát a produktumot sem győztük leltárba venni, csak jöttek ki a formából: 1-2 kg, 5 féle fazonban. Feco, Gehér Doki váltotta egymást mellettem a nagy öntészetben, páran meg bekukkantottak az eseményre. így esett, hogy Ági és Jucus megirigyelve az ólomöntést, megpróbálkoztak a jóslással.

Hiába mondtuk, hogy nincs Karácsony, de csak-csak csak zubogtatták az ólmot a vízbe. Lettek is érdekes formák, bagolytól a fekete lyukig, minden kaotikus gombolyagként ott figyelt. Engem mondjuk a szalmakrumplira emlékeztettek, amiről eszembe jutott, hogy enni kéne. Mutterék komoly sűrűségű gulyást hoztak létre a konyhai ágon, itt fel is lett függesztve az iparkodás.

Lámpafényes olvasztással végződött a széria, sajgó tagokkal, pár égésnyommal, már-már kóvályogva szedtük össze a felszereléseket. Mire éjfélt ütött az óra, a következő 2 évre elég ólom katonás kis kockákba rendeződve várta a további utómunkálatokat, én meg tisztára suvickolva végigvágódtam átmenet nélküli alvásba zuhanva.

Pali mondta, hogy jövőre aranyat öntsünk így. Ok. Bár nem járt messze az igazságtól: az ólom kilója 300 Ft körül mozog, az öntött tiszta forma pedig 700 Ft-tól vehető. Szoktam mondani: aki nem áll ott a kohónál, ólmosakat lélegezve, az aranyáron megveheti.

Búvármunkák asztal mellett

Hétfő, az olyan, mint egy kegyetlen őrmester: kiadja az ukázt minek kell következnie. S nekem valóban nincs sok időm, 6 hét múlva Montenegroban kell menedzselnem a dolgokat, addig pedig itthon ágaznak szerteszét az események. Le is frissítettem a programajánlókat, épp a hírlevélen fekszem, benne pedig Pag sziget Pünkösdkor, illetve tanfolyamok, nyíltvizi merülések, no meg tréningek. A héten lesz klubszerda vetítéssel, csütörtökön meg árubeszerző körút, hétvégén tréning. Brothers leírás kész 7 részben, Crash is sok szépet írt, már csak a video, meg a fotók összerakása van hátra. Egészében izgalmas hétnek ígérkezik, nem fogok unatkozni kicsit sem. Közben meg Édes Otthon! , avagy edzőtábor Jóanyám főztjén, szerinte kell is: Egyiptomból 3 kg mínusszal érkeztem haza. Szóval 6 hét itthon, erőgyűjtés, majd irány az Adria szeptemberig. Nagyon szeretném, ha sok búvárismerős befutna, főleg a saját növendékcápáim, akik össze vissza kallódnak az utóbbi időkben. Öregszem, vagy tényleg jobb merülni régi jó arcokkal? 🙂