Liberty funclub, avagy bírjuk minden nap merülni. Legjobb a hajnali, mikor jönnek szembe a nagy „bumphead” papagájhalak, áramlás is akad. Hajnalban ott van Jack a barakkuda matuzsálem, a makrélaraj, búvárból meg mutatóba se, ha 6:30 előtt sikerül a vízbe csobbanni. Megigéző élmény az ébredő roncsot merülni, ahogy álmosan sorakoznak elő a méteres papagájhalak. A lustábbak persze mindig néhányan lemaradnak, de a raj elhúz a „Drop off” felé.
Az ismertetők sok mindent nagyvonalúan elkendőznek, például szerintük itt az átramlás nem jelentős. Na, ezt Fecó barátom kiigazíttatná szívesen azokkal, akik ezt merik írni. 
Tény, hogy a roncsnál ugyan lehet manőverezni az örvénylő vízben, sőt, a tüskés makrélák direkte az áramláskor kerengenek a roncs közepénél. Ahogy a sodrás, úgy a látási viszonyok is drasztikusan változnak, napról napra, sőt, pár óra alatt. Ha valaki tényleg szépet akar merülni, akkor vagy mázlista, vagy ki kell várnia, míg dagály kezdeti szakasza lesz, ami előtt sem hullámzás, sem nagy esőzés éppen nem volt. Erre elvileg legjobb időszak naptárilag május, vagy az október hónap környéke.
Az apály-dagály pedig igenis jó kis áramlásokat kavar. Jó példa erre a második nap, mikor guide nélkül nyomtuk a helyismeret eme téziseinek sejtései nélkül. Coral Garden, éjszakai merülés, apály közepén, játszi hullámzásban.
A vízbemenetel még csak sikeredett, de ahogy elértük a letörés peremét, elkapott a gépszíj, avagy egy elemi erő, hogy repítsen folyásirányba. Kontrareakció, hogy lámpákkal, meg leszegett fejjel küzdünk mindhárman, kommunikációképtelenül, kapkodva.
Ez Ágink első éjszakai merülése. Derekasan küzd, de szerintem a partra kívánkozik, és hallani sem akar az éjszakai merülésről, ahol mindenféle sötét és megfoghatatlan veszélyek akarják elragadni. Nos, a valóság maga a testet öltött rémálma, húzná magával a tenger, melynek ereje végtelen és hatalmas. Kezdek megijedni én is, gondolok a merülés lefújására, intek is felfelé, de még Fecó sem reagál, csak konokul lapátol. Putu szavai jutnak eszembe, ahogy mondja: „ha mentek az áramlással, nem gond, majd a hordárok visszahozzák a cuccotokat!” Tehát erre gondolt a helyi profi. Nos, megrángatom a csapatot, figyelmüket eképp elnyerve ráhasalunk a mozgó vízre. Az eredmény, express sebességgel suhanunk a kivilágítatlan koralltömbök fölött, olyan gyorsan, hogy semmit sincs időnk látni. No, ennyit az éjszakai fotózásról, intek egy spanyol táncosnak, elhalasztva a flörtöt, és csak suhanunk. Vége a káosznak, végre van valami. Kis idő múlva törvényszerűen sikerül egy visszaáramlást találni, nos, igaz, hogy három méteren, de haladunk. Csinálunk két karikát ebből, de nem merek eldriftelni a sötét távolba, hiszen ott eléggé nehéz lesz a kimenetel, ha minden akadályon át kell esni vizuális észlelés híján. Egyetlen vigasz, hogy a bázis elé érkezünk vissza, élmény a túlélés, a merülésről újra meg majd akkor, ha megszépült emlék lesz.
