Amikor valaki ideiglenes kártyával jön, az Ok. Tanfolyam elmélet, uszoda, semmi nyíltvíz? Döfi! Csinálunk vele intro merülést és kész, mindenki boldog. De ha befizet egy háromnapos csomagot, akkor három nap introt csinál végig. Azaz napi kétszer 15 percet, szigorú felügyelettel bugyoghat. Ha többet akar, akkor az más filozófia a számokban.
Én azt hiszem, öregszem, mert freelancer kötelékként felrúgtama díjszabási rátákat, meg a gyakorlatot. A páros triplázó Intrós banda (na ja név nélkül) ezek után luxus elbánásban részesült, nem is merem leírni mennyiket merültek. A lényeg, hogy a végére nagyon belejöttek. Igaz, azért volt okom megijedni közben például kicsit ledermedtem, mikor a fejemre rúgták (video) az óriásmurénát.
Az úgy volt, hogy Umm Gammarnál feküdtünk bele az áramlásba, kis koralloknál filmeztem őket. A koncepció szerint vágjunk gépen, azaz “az áttűnéseket és képi effekteket csináljuk meg lineárisan, felvételkor” szellemében ráhúzom az optikát az üregre. Ott egy tűzhal figyel, ami kapóra jön, arra közelítek. Ekkor a nagy üregből tekereg szembe velem egy lófej, ami a muréna eleje.
Mindketten megtorpanunk, ami azt azért nem jelenti, hogy a süllyedésem korrigáltam volna. Ebből kifolyólag mikor visszafordult, én gondoltam, gyerünk utána! Hát, majd a farkába haraptam, de nem sietett. Fény is volt, egy oldal ablakon jött be rendesen, ott meg ment kifele a szörnyem. Igen ám, de látom biciklizni intrósaim uszonyait. A murénaság is látta, szóval nem értette, hogy kinn miért is akarják ketten fejberúgni. Visszafordult, ahol nekemnyomta a busa fejét. Nem értette, hogy én mit keresek itt, mögötte szorosan, és lihegek buborékokat a pofájába. Addig nézett, hogy ki kellett fújnom, minden veszély dacára.
Gondolkodtatok rajta, milyen hülyén nézne ki egy muréna széles vállal? – Nekem bevillant, ezért mellékesen felvidulva a nyaka mentén mögéje pillantottam, csak, hogy ne ijedezéssel teljen az idő. Intrósok! Ezek közös erővel tekernek kinn a képzelt bicajon, mindjárt fejberúgják, a csupanyak haverom meg vagy megharap, vagy hozzám simulva elúszik rajtam. Kész, ez a murénaszorító, jól belehúztam magam.
Még jó, hogy őkelme is szűknek talált a helyzetet, visszafordult, elemezte a szitut, majd mikor Anita (név nélkül) egy pörgőrúgással elrugaszkodott rajta, akkor nagyot csapa elmenekült. Pfüh, ez életem egyik legfélelmetesebb hal-szembenézése volt. Ezek az intrós ördögök meg csak vigyorogtak!
Nos, az izgalmakra letöltöttünk kedvenc helyünkön pár üveg gyümölcslevet. Legalábbis a személyzetnek lelkesen beadtuk, amiben nagyon sokat segített, hogy a pálinkásüvegbe jó sok mazsola, alma és szilva darabka lett betömködve. Megkínáltuk pincéreket, akik a hátsó traktusban mint kanalas gyógyszert, fanyalogva, de bízva a jó hatásban szépen elnyelogatták. A kiszolgálás élénksége és minősége emelkedett. Az este világörökség programja keretében a “sisha be – pálinka le- sisha ki” versenyszámot fejlesztettük sportággá. Akar valaki nevezni a következő körre?
Popularity: 9% [?]
viszlát skacok! Másik gyógyszertárban nincs minden, de itt 5 LE a Dramanex, ami már beleférne. 
Mert az élet már csak ilyen. Hurghadán meg még ilyenebb, szóval real life megint. Az utolsó Ramadan fesztiválon porban a kecske feje, a vér még gőzölög, az elkövetők meg összefogdoznak egy kocsit: kis véres tenyérlenyomatokkal látják el: marketing a javából, hurghadai kocsireklám. Másnap látom a városban. Ez normáááális?!
4 kép, három történet a hétköznapokból. Csak egy fényképezőgép kell hozzá, két szem, hogy a meghökkentő, elrohanó pillanatokat kicsit megragadjuk és persze másképp nézzük azokat. Ettől lesz kontrasztos a kép, mely a kronoszok áradatnak sodrában gyorsan tovatűnik .
Ezek a halak a tenyerünkből ettek! Szó szerint, a sebekről felázott bőrt lecuppantották, belekukkantottak a fülünkbe, szánkba, egyszóval jól megszervizeltek bennünk.
Mi pedig egyenesen fölötte ugrottunk. A esti kék alattunk már teljesen feketének tűnt. Húsz méteren bekapcsoltam a lámpát, majd irányt véve az árbóchíd felé kormányoztam a csoportot. Csip csip – mondta komputerem, ami a harminc méteres mélységre figyelmeztető jel nála. A roncs érintette a harmincat valóban, azt is az árbócai révén, a test alattunk ferdén lefelé túlmutathat ötvenen is. Nos, harmadik merülés gyanánt nem kívátam bonyodalmakat, negyvennél befékeztünk, körbesúsztuk amit lehetett érni. Az utolsó szórt fények kezdtek elenyészni ahogy a nap lebukóban volt. Azt érezhettük, hogy legalább száz méter mélyen borul ránk a félhomály, az észlelhető valóság lámpáink fényében ölt testet, azon túl pedig a képzelet leírhatatlan szörnyei lopakodnak. Voltak itt üveghalak, emperor hal, muréna, no meg tűzhal az ismerősök közül, tökéletesen beértem velük. Még mielőtt elvarázsolt volna a helyzet és a nitrogén kombinációja, az árbócig emelkedve népszámlálás, majd irány a reef! Már csak vissza kell találni a hajónkhoz.
Az éjszakai járatok mostohák az emberhez, nincs alvás, nincs feltöltődés. Bár Marsa Alamban a behajózás időben megvolt, a várakozás napnyugtái fokozódott, de nem sikerült sem elindulni, sem checkdive-ot nyomni. Pihenni sem igazán, valahogy megtört a ritmus – valahogy árnyéknak éreztem én is önmagam, ahogy a többiek se voltak teljes formában.
A fedélzetről nem tisztem nagyon nyilatkozni. Sőt, mint beépített ember, nem is nyilatkozom: az én kis dreamteamem nyugodt volt, jószerivel mormota stílusban adta át magát a pihenésnek. Tehát szolid, derűs béke honolt a hajón. Csak a 
Ha ezeket a galériákat tuttiban akarod nézni, akkor van egy alkalmazás a Flickr alá. 