Monthly Archives: January 2010

  • 6

Video csőstül

Azaz mint írtam, a kombájn működőképes. Igaz, a kamerák Frankensteine ahogy vesszük, mert halotti álmát aludta a torz teremtmény. Most pedig életre kelt. Ennek örömére zakatol a vágóasztal is, hogy készüljön valami néznivaló. Ami kis nyüglődés után fel is került a Youtube-ra. Fixen. A képsorok mondanivalója: Pápua Paradise, Hausereef. A lényeg rá került a filmre, miket lehet itt látni. És ennél vannak jobb helyek ahova járunk!

Ehhez a filmhez kis idő azért kellett. Nevezzük alkotói válságnak, mely megakadályozott benne, hogy túllendüljek  problémákon. Amiből van egy pár, hogy nehezítse a forgatást.

“Read More”

  • 0

Kombájn és a színek

A lábunk belelóg a vízbe, akkor az már a Hausreef. Lazán beleereszkedem a vízbe, fogom a kamerát, akár nevezzük kombájn-nak, mivel két hatalmas kar lóg rajta, súlyos lápáim súlya alatt billennve mindenfele. Azt ugye jegyeztem, hogy a fiaink nem igazán elméleti szakemberek, ha európai problémákat kell megoldani. A barkácsolás több kérdést vetett fel, mint megoldott, de a végeredményt elértük: az új lámpakarokkal tesztelhetem a víz alatti video cájgomat. Ha Posszeidón is úgy akarja.

“Read More”

  • 7

Hétköznap

Elrugaszkodottan csak a merülésről írok, ez a vád ellenem. A védekezésül fel tudok mutatni olyan napot is, amikor nincs merülés, amikor igen is hétköznapokba illő szélmalomharcba gabalyodik az ember, hozzá szenved egy kicsit. Mikor gondol arra, hogy másképpen is lehetne meggebedni, nem az itteni normák, amúgy nagyon egzotikus módján. Mindezek előtt csak annyi: a hétköznapjaink szebbek, mint álmaitok? – Ti ezt hiszitek, az biztos.

Nagyon jó dolog a kertészkedés, bár meg voltam győződve róla hogy a telep munkásai irtóznak a földműveléstől – lévén nincsenek művelt földjeik. Ha otthoni mércével kéne ítélni, akkor éhen halnának Pl asztalosként, bár csodás faházakat adtak át a vendégeknek. Kőművesként, bár csodás kutakat falaztak. Csak ámulok, hogy mikor dolgozni kezdenek valamin, mennyire ki tud derülni, ez a más kultúra. Dolgoztam velük, és ez nem volt jó hatással a munkára: tűzrakáskor elaludt aminek lángba kellett volna borulni. (100 mm csapadék 3 nap alatt = trópus. ) Betonkeverés: módszertanilag és minden értelemben horror. Falazás: a kezemet harapdáltam, de nem ezért volt fájdalmas. Persze csodás szalonnasütő lesz, ha az anyag meg talál kötni és nem csak megszárad. Semmin nem csodálkoznék kérem, sokat láttam.

Kertészkedésre visszatérve: a kezdeti reménytelenség dacára pofásodó konyhakert jött létre, lelkesen hordják a növényeket a faluból. Még virágok is plantálódnak. A banán meg egy gyorsan növő gaz pálmafaj, ültettünk belőle egy erdőre valót.

Rügyezés. Ez meg egy olyan állapot, amit az kap meg, akibe beleköltözik valami. Nem gyógyulnak a sebek, a szúnyogcsípés sem múlik. Csak nedvedzik és mélyül a sérülés – ami csúnya állapot. Aztán az ember azt veszi észre, hogy egyre másra csak mélyülő sebek nyílnak rajta mint réten a virág. Ezt csak a kertészkedéshez írtam, hogy ugye ez is a trópusokhoz tartozik, nem csak a napi kókuszdió meg banán és a fehér homokon rohangálás. Itt vannak a legbrutálabb betegségek. A malária is beköltözhet, sok idő alatt biztos is, egy recept van ellene az alvás és a sok kaja. Ma már ettem egy pángalaktikus chilis halvacsorát, most jön az alvás. Így a napi szúnyogmarás dózison túl jobb vigyázni.

Mert holnap is lesz nap, egy hétköznap, ami majd eltelik. Talán kevesebb stresszel, megszokva végre azt, amit az jelent, ahogy itt folyik a munka. Mindenek felett lassan folyik, főleg, ha jól is csinálják. Ahogy mondani szokták: gyorsan, jól és olcsón. Ezekből kettőt tudunk csak egyszerre a munkához társítani…

A szép pedig az, hogy nem is szóltam a skacokról. A lényeg, hogy segítőkészek, ha az ember jól adja elő. A svédcsavar a dologban, hogy minden ok és előzmény nélkül az egyéni sztrájk opcióba léphetnek, ami csak először fura, az üveghegyen túlról nézve. Aztán el kell fogadni. De erről kár is írni, fátylat rá!


  • 4

Pulau Dokri

Ahogy a többi helyet, ezt is nevezhetjük a meglepetések zátonyának. A bázistól pár perc hajóútra, közvetlen a sarkon áll, egy nagyon prospektusba illő, fehér homokpad keretezve pálmafákkal, gyönyörű zöld növényzettel benőtt sziklahát vonzza magára a tekintetet. Lakatlan, apró kis szárazföld, közvetlen két sziget között, így aztán áramlások fogják közre. Néha nem is akármilyent sikerült megtapasztalni! Amúgy békés, nyugodt merülést kínál, ami leginkább a nyílt víz, azaz északi oldalról driftelhető, áramlás szerinti irányban.

Papírforma szerint lehet találkozni black tip reef shark, wobegong, és teknős fajták képviselőivel. De ez persze nem minden. Mondtam, hogy azért tartogat meglepetést.

“Read More”

  • 0

Manta close

Nyugodtan nevezzetek szadistának, hogy télvíz idején, lábam a langyos óceánba lógatva mantalesről írogatok. Ugyan rá kellett készülni, megvárni míg elülnek a hullámok, de a december 31-es paraméterek, mint tükör vízfelszín no meg a csoportokban cuppogó manták a látóhatárig összeállt megint. Annyi tupír volt a dologban, hogy húsz delfin hátának a formája vált el az amúgy hetykén kivillanó manta uszonyoktól. Velük az össz ineraktív kaland az volt, hogy a hajó orránál siklottak pár futamot. Szórakoztak velünk, mint gladiátorok a nekikergült bikával. Ezzel azért nagy örömet szereztek valljuk be, mosolyból a delfiné nagyágyú. Sajna semmi többet nem villantottak, ahogy megállt a hajó, lebuktak a mélybe tüntetően nem kérve társaságunkból. Mondják, ezek ilyenek, nem a pofánkkal volt bajuk.

Jól indult a story. Bija vezette három román búvár volt a fő zsűribizottsága a mai mutatványnak. egy kettő három, go! – hátrabukfenc. Drift, sekély korallkerteken és mezőkön át, számolatlanul csak jönnek keresztül utunkon a manták, pár sasrája, meg járőröz néhány merészebb black tip. Közben pedig a távolban delfinek csacsognak. Hiába fohászkodom, nem adják fel a félénkséget, ők nem közelednek.

manta_close.jpg

Merülések között snorkel mantákkal. Amit ők csípnek, az minket: érezni, ahogy az ember beleúszik a sűrű planktonba. Valahogy a víz felszínének a felső rétegében jött össze a sűrűje, mint valami savanyú-csípős kínai leves. Persze a melegtől bepárásodik a kamera, homályba burkolva a képbe rögzített élmény valós kontúrjait. A felszínen még hallgatjuk a hangversenyt, aztán megmerüljük a P47D repülőgép roncsát. Teknősök, óriáskagylók, krokodilhal, meg sok egyéb korallkütyü. Hova soroljam? A zsűri így is max pontszámot ad. (Anyukám meg csuklik… sicc!)


Barlangi bújócska

Blogtár