Monthly Archives: February 2010

  • 5

Mantatámadás

Eddig azt hittem, hogy mindenkit lenyűgöz a hatalmas óriások látványa, ahogy leírhatatlan tökéletességgel siklanak a vízben. Egyszerűen a természet formatervezésének a csodái ezek az akár négy öt méteres, vízben szárnyaló lények, amikről mindig az Enterprise Űrhajó jut eszembe. Esetleg valamelyik legújabb robotrepülő az aktuális katonai szakirodalomból. Maga a gumiszerű test teljesen sima felülete is bizalmat ébreszt, eszembe sem jut bármi rosszat feltételezni ezekről a lényekről. Sőt! A helyi gyerekeket kellett győzködnöm, hogy nem vicces ötlet manta háton lovagolni, mert esetleg nem találják viccesnek és elvadulnak. Aztán csak messziről lehet majd integetni ezeknek az embernél nagyságrendekkel gyorsabban úszó mesebeli lényeknek. Mikor is csak egyetlen kívánsága van az embernek: ott lenni és hagyni, hogy a manta jöjjön a lehető legközelebb. Némelyik érdeklődik, némelyik flegmán tüntető lassúsággal kőröz, de akad amelyik kacéran majd betakar, ahogy közvetlen a közeledben fordul. Látod a kis foltokat, az apró részleteket, a légzőredőkbe belenézhetsz, azon túl nem látsz semmi mást, hisz a sok négyzetméter mindent eltakar. Csak a manta van, meg Te, köztetek a méter is semmi távolság ilyenkor, morogsz, hogy nincs akkora széles látószög a világon, amibe ez belefér, meg tán más eretnek gondolatod is van. A pillanat szüli, amit hazavinnél, örökre, egy kis üvegcsében. Aztán mint a Potter storyban, néha bele-bele merülnél ha merengő hangulatod támad. Hazudok, ha azt mondom, hogy a manta az ember barátja és közel jön. Vadon élő állat, nem veszélyes vadállat.

Mansuár Manta ponton merültünk, ami azért más, mint a házi telep, mert itt tisztogató állomás van, fix térdelős-fekvős kukkolóhely, a ráják meg sorban jövögetnek. Decemberben nem volt szerencsénk nagy show-hoz, de amúgy fix hely, ezt használja a környék összes safari hajója is attrakció gyanánt. Hiába számoltuk ki a szombatot kizárólagos látogatási napnak, mire odaértünk, már volt itt egy liveboard, akik épp végeztek. Társalogtunk, figyeltük az arcokat, de nem igen jutottunk (mint konkurencia) értékes infókhoz: állítólag egy példány úszkál lent. Hát, nem túl kecsegtető kilátások, bevallom vakaróztam, hogy a finnyásabb kritikus vendégnek most akkor beajánljuk, vagy ne. Dilemma: van manta, nincs manta? Merülve lehet megtudni, gyerünk lefele!

“Read More”

  • 0

Ikuani

Pápua nyelven zátonyt jelent. Minden magyarázat, jelző, becenév nélkül “a” merülőhely neve, hajóval alig húsz percre a bázistól. Itt több ugró pozíció is van, például a Baru Tahun Reef, illetve a másik oldalon a Bao Ikuani, de ehhez a csoporthoz sorolnám még a Paradise Reef már emlegetett csodáit is.

Csak decemberben kezdtük merülni, de ha valami kis fűszeres, extra merülésre van szükség, akkor mindig első eshetőségként mérlegelem, ki tudunk-e ide futni. Mivel rég írtam helyről, azért bemutatnám – ha már ez az egyik ritka és kedvenc merülőhelyem. Ritka, mert nem gyakran merüljük, ritka mert más mint a többi.

Ikuani térsége egy nagy fehér folt, maga egy vízválasztó, hosszú zátony. A vonulat teteje 8-12 méter mélyen húzódik, északi oldala meredekebben és biztosan fut a mélység felé, nyíltvíz hangulatot sugall. Ezen az oldalon a zátonyon átbukó áramlás hozza létre azt a driftet, amivel ÉK felé lehet száguldani. Nem a koralljaról híres, bár a déli vonulata mentén rengeteg koralltömb kínálja a keménykorall formációk változatos szépségét. Ellentétes, déli áramláskor ez a lankásabb, tagolt déli oldal vonzza a halakat – sajnos a látótávolság kisebb ilyenkor. Ha fordul az áramlás, lassan teszi, ilyenkor nem érezhető az, hogy kis mélységnél a víz néha durva erővel akarja magával ragadni a búvárt. Ez az átbukó áramlás nem gond, ha az ember megkapaszkodik a reefen lobogni és figyelni. Van mit!

Ha nincs áramlás, nincs cápa! – ez pedig cápanézős hely. No meg halakkal táncolós. A merülés második felére érünk be általában abba a zónába, ahol a feltűnnek a főszereplők: bemelegítésnek zászlós halak, a nyílt kék víz felől pedig sokkal több diszkoszhal rajzolódik ki, mint a koralloknál. Van tonhal, torpedótestű predátorok, makrélák, cirkáló travely, mindenki hajtja az apró halakat. Fortyog a víz a doktorhalak rajaitól, kis kék íjhalak verődnek légiókba, barakuda rajok húznak el kötelékben a nagy hallevesben. A cápashow pedig bármikor kezdődhet. Hol egy-egy blacktip reefshark húz el, de akad szürke szirti, fehér foltos is, ha pedig akad, akkor fel-le cirkál. Kavalkád! – az ember kapkodja a fejét, sodródik elakadó lélegzettel. Nem kell 15 méternél mélyebbre menni, nem kell úszni. Ott kell lenni és beszippantani a pillanatot, az élet megannyi rezdülését, ami örvénylően pulzál és vibrál ebben a hatalmas tömegben. Dobban a víz, ahogy halrajok egyszerre rebbennek, ahogy a cápa elrugaszkodik: mintha a tenger pulzusát érezné az ember.

Mikor már azt hinni, nem lehet jobb, akkor fordul elő, hogy beleerősítenek a cápák. Mintha követnék a búvárokat. Egyszerre többet is látni néha ilyenkor, de hát a merülés végére értünk, bója a felszínen, búvárok pedig 5 méter mélyen. Safety stop természetesen, általában a nagy kékben. Persze, hogy mindenki skubizik körbe, van-e cápa a közelben. Ugyan búvár nincs az étrenden, de ezek a majd két méteres agresszorok elég fenyegetést jelentenek a legoptimistább vendégnek is. Feltűnően hamar elhagyjuk a vizet. Ez egy tipikus merülés itt.

Amúgy nyíltvíz lévén ki kell várni a megfelelő szép időt és a legjobb áramlási viszonyokat. Általában a délutáni időpont a kedvezőbb a merülésre. Most éppen álló víznél ugrottuk kétszer, két délutai időpontban. Jó alkalom volt a déli oldal felfedezésére, ahol nagyon jó koralltömbök között, majdhogy vörös tenger feelingem lett. Na de annyi de annyi hal cirkált, hogy én nem is néztem a korallokat. Cápa mutatóba volt, rögtön kettő hatalmas kövér szürke szirti is, de ma nem szerepeltek. Irgalmatlan méretű sárga farkú barakudák húztak el a fejem felett – még csak nem is köszöntek. Mosolyuk minden volt csak bíztató nem: azok a sorban kiálló tűhegyes fogak még nekem is fenyegetéssel bírtak. Az egész merülés alatt nagy zöld doktorhalak kavarogtak körülöttünk, néha alig láttuk egymást. Állítólag ez a híres Raja Ampat halleves, amiért érdemes ide jönni. Én kajálom.

Tény, hogy megkésve, fél ötkor, gyér fényben és a zöldes, maszatos vízbe ugrottunk. Áramlás és cápák nélkül. De a hely hozta az élményt. Mondani sem kell, azon agyalok, mikor térünk vissza legközelebb a kívánt ideális feltételek között merülve.


  • 0

Iroda

Ülök az irodában, görnyedek a széken és nyomogatom a billentyűket hozzáértő bambulás kíséretében. Aztán elrohanok hordózni, mert hát figyelni kell, hogy apad az üzemanyag. Persze magyar elme ha tartályba néz, akkor mire gondol? Lopótökös borkóstolásra – de hiányzik Eger a hétszázát! Alig jártam arra. Mindegy, irodába vissza. Kell a félhomály, mert annyi a fény van ami betűz a vízről, hogy a szemem káprázik. Megmondta a doktor néni, hogy érzékeny a szemem, még jó hogy más nem.

Tehát félhomály, képernyő. Csobog a víz, hullámok törnek. Apály váltja a dagályt, megy az idő, a Nap végig rohan az égen. Haladni kell. Legyűröm a papírmelót, váltok a netre, a gép meg digitalizál a háttérben. Gyártja az MPEG2-t. Ezek meg még mindig csak a video vágás előkészületei. Még az első vágásoknál tartok, nincs meg a zene, nincs meg a keret. De alakul. Érik a fejben az alkotás, ezekhez a kreatív dolgokhoz idő kell meg ihlet. Van akinek sok van, nekem várnom kell rá. Szétszóródom néha.  Holnapra készülök, mert tréninget kap a díszes csapat.

Mit is lehetne átadni? Az biztos, hogy a biztonságról kell a fejekbe tölteni dolgokat. Keresem a cikkemet ami a tengeri mentésről szól, de el van tűnve. Pedig kéne de nagyon. Szerkesztem az anyagot, azaz csak ülök az irodában. A hely legalább jó. Bár épp esteledik és jajj mindjárt szúnyoginvázió. A monitor vonzza őket. Rosszabbak a vámpíroknál, mert lassan ölnek, cseppenként fogyasztanak el, viszket minden marás. Az édenkert nem rendeltetésszerű felhasználása magában hordozza  büntetést. Szóval hagyjam abba a melót? Iroda end. Esti öltözetben folytatom majd. A harcot a billentyűleütésekkel.


  • 0

Komment

és ha nem vagy vízközelben, akkor vedd gyermeked éles fogai elől jól elzárt rejtekhelyedről álmodozós kincseid, és tedd amit tenned kell…:)

homemade.jpg

Ez egyben a legédesebb (képes) komment, amit kaptam, főleg mert otthon nekem is van ilyen edzőpályám, ahol szinten tartom a rájáimat. Minden hozzászólónak köszönöm a kommenteket, csak így tovább. Válaszokat is kreáltam, hol private, hol folytatólagosan. Jó, hogy olvastok, végül is innen tudom biztosan, hogy érdemes mesélgetni. Figyeltek?

Ha jobban füleltek, halljátok, hogy hívogat a búvárfelszerelés és ha mást nem is, de egy össznépi uszodai kis bugyorgatás pár bailotut meg egy pár uszonyos sprintet lenyomva búvárnak érzitek magatok újra. Jó érzés az, tudom jól, pontosan. Tehát mikor megy a banda Cellbe?

Itt Pápuán az elmúlt héten elsődlegesen a video kamerát toltam, hogy legyen anyag újabb filmet befejezni. Mivel nem voltak nudikról felvételek, azért erre mentem rá jobban és mivel vendégünk is fotós volt, a guidok is tűvé tettek mindent értük. Így született meg az elképesztő eredmény, ami a cég (Pápuaparadise) hírlista élére is felkerült: 54 különféle nudit vélt fotózni Müller Péter Úr Münchenből. A végén már én is azt hittem, hogy csak makro dolgaink vannak: emperor schrimpek,  meg az ostorkorallon lovaglóknak, amikhez akadt minden féle garnélácska is a sok puhatestű házatlan csiga mellé. Müller szerint nehéz fotózni: ezek túl gyorsan mozognak. Legújabb gurum a “Kisember” valószínűleg nem osztaná ezt a nézetet ahogy magam sem, egyszerűen technikai kérdésről van szó: a fényt le kell képezni. Ez videokamerával is feladat, főleg ilyen apró léptékben, rezzenéstelen állóképet alkotni. Csoda, ha bütykölgetem állandóan?

Másrészt nekem a filmem szereplőinek azonosítása a legnagyobb kihívás, mert szép új vastag könyveink vannak, amiből a bőség zavara visszaköszön. Néha a megfigyelt alany is, de általában csak ötödik átlapozásra. De hát: teszem, amit tennem kell. Képeket, videókat felfele. Hamarosan…


  • 2

Szellemek

ghost3.jpgÚgy tűnt, mintha a tenger szándékosan rejtegetné előlünk. Van aki már látta, van aki szerint amott volt, van aki meg hallott róla. Szóbeszéd tárgya. Az súrolja a lehetetlent, hogy mikor Indonézia szerte a búvárok felfedezik a helyeket, akkor mindenhol felbukkannak, hát nekünk ne lenne? Így aztán elmondhatom, hogy régóta folyik a “szellemvadászat”. A kutatás tárgya a ghostpipefish nevű kis lény, amely fotósok és búvárok keresett alanya. Egyfajta biospot, a makro kategóriából. Örömmel jelentem, hogy előkerültek az első fix példányok.

Emberünk suttogta a minap, hogy a falunál kell merülni. Ez macdive hely, jó lesz, csak körül kell nézni. Az első pillanatban igazat adtam neki, ahogy szemem körbefutott a sivár homokos vízfenéken.

Valóban tipikus kikötői táj, az emberi jelenlét lesüllyedt melléktermékeivel. A kikötők védett, álló vize, a gyarapodó rejtekhelyek, a tápanyagok egy olyan kombinációt adnak a világ minden táján, ami egyszerűen speciális élőhelyet kínál. Itt Pápuán sincs másképp. Ami a jó, hogy a vízből hiányoznak a mérgező anyagok egyelőre, mint pl. akkumlátor, dús szennyvíz, no meg vegyszerek. A hely idill azért: hajóroncs, lavórok, farönkök, fűfoltok, meg sok sok üledékes homok. Első neki futása pedig öt darab szellemtűhal két családból.

Tutti visszatérő hely: mivel fotósból van kettő, én a video kamerával csatlakozom a bandához. Hozzánk  meg a fél falu nézőközönségnek. Valószínű néznivaló erre fele nem sok más minden akad, no meg tv sincs.

kampun.jpg

Mint kutató merülés viszünk kereső guidokat bőven és hajrá! – átfésüljük a terepet. Eredmény: a téma még frankóbb, találunk medúzát cipelő tengeri pókot, pár jóképű nudit, morgóhalat, meg jópofa rákokat. Mit mond a fotósunk a második rámerülés végén? Hát hogy ha addig kell is lenn maradnia, de vissza fog még jönni egy olyan istenes igazi szellemkép végett. Oké, de eddig mit csinált akkor? Én elégedett vagyok, köszönöm. Másrészt még van más merületlen hely, keresett látnivaló, kiderült, hogy mi az, amit keresni kell. Éppen eljött az ideje még újabb helyek megismerésének.


Barlangi bújócska

Blogtár