El vagyok maradva ezzel a beszámolóval, de csak mert folyamatosan úgy érzem, hiányzik valami még hozzá. Valóban nem teljes a kép, azaz nincs is igazi foto. Igazin azt értem, ami olyat üt, mint valóban ott lenni. Emlékszem az arcokra, az első túrámon: a csapat anno leszavazta az itteni merülést, így aztán eleve készületlenül, cucc nélkül néztünk csak ki a fejünkből. Hogy ez mekkora hiba volt, na azt próbálom itt bemutatni.
A “köz” elnevezés két sziget közötti másfél kilométeres átjáróra utal. Olyan az egész, mintha egy trópusi folyón hajókázna az ember. Ez kétirányú, amit az árapály vezényel. Láthatóan folyik a víz: az alámosott sziklafalak alatt árnyas üregek, a kanyarokban védett, homokos öblök, a sziklasarkantyúknál a megforgatott örvénylő víz teszi élménnyé a mártózást. Heteket elkempingeznék itt.
Merülés: folyómeder sablon, csak jobb a látótáv, (5-10 méter) mint mondjuk otthon a Rába sodrában. A víz azonban ugyanúgy áramlik, érezni kell, hogy az ember játsszon vele. Itt jön a képbe a currenthook. Abszolut kényelmi eszköz a kapaszkodásban, ugyanis legjobb egy fix helyen percet elidőzni és figyelni az áramlásban elhúzó halakat. Időzítésre nincs sok alternativa, napszakhoz igazodunk, mikor a trópusi Nap a zenitjéről tűz le, akkor a barlangokban táncolnak a betűző fénysugarak. Hogy ehhez milyen áramlatot kap az ember, az végül is közömbös. Ha fordul a víz, akkor is kavargás van, csak akkor komfortos az expedíció, érezni a lényeget, de az embernek nem kell kapaszkodnia, megússza kisebb lapátolással. Ha rendesen süvít az áramlás, nos akkor meg nincs sok varia, vagy kiköti magát, vagy halad az árral. Ez esetben 10-15 perc alatt végigsöpör az amúgy kopár mederfenéken.
Kérdés: mit is kell nézni azon kívül, hogy folyik a víz? Nos, a középtájékon az üregek, azaz a barlang nyújtja a fő megállni valót. Szerencsémre a csoport nem igen állt meg itt, ezért vége tiszta, fel nem kevert körülmények között tudtam körbe úszni a helyet. Trapézhalak függönyként lebegtek, a fény táncot járt, mintákat rajzolt a sziklákra, ahol hatalmas, színes szivacsok terpeszkedtek. Más árnyas aláhajlásoknál a mélyebbről ismert gorgóniák legyezőszerű körvonalai bukkannak elő. Déltájban a fény ezeket is érinti, ilyenkor lehet látni az igazi színeket… Akad nudiwall is, de jómagam mindig a sziklakert felé fordulok. Majdnem elsüllyedt Stonehange ami itt van, játékos óriás által egymásra dobált sziklatömbök. Mindez a fő sodorvonalban, úgyhogy éppen áramlás függvénye, hogy sikerül megélni az ezekkel való találkát. Elképesztő élmény a Passage, kihagyhatatlan. A felszínen ugyanígy mesés.
A forgatókönyv szerint lehet kicsit fürödni, úszkálni, letusolni édesvízben. Itt ebédelünk, majd megyünk tovább a denevér barlanghoz, ahol helyi tradicionális temetkezés nyomait is megnézhetjük. Robogás a limestone szigetkúpok között, issza az ember szeme a látványt. Csordultig, mikor elérünk a szent helyekre. Nem vagyok egy temetőbe járó típus. Ez meg pláne túl erős, a csontok a temetetlenül hevernek, a koponyák üres szemgödrei a semmibe tekintenek. Színpadi kellék a Hamletből, vagy egy elmúlt idő legendás hőseinek maradványai? Koponya és lábszárcsontok, idő ette ruha foszlányok… Két verzió van. Egy: hajóról szemlélődünk és nem háborgatjuk a nyugvókat. Kettő, partra szállunk és felébresztjük a szellemvilágot.
Direkt járat vissza a szigetre. Ha van még időnk és nem hullámzik, akkor még lehet egy fotós-fürdős szigeten megállni. Ha okos dolog haladni, akkor minimum két óra innen még hazáig. Legutóbb szerencsénk volt: Mansuár szigetén túl, találkoztunk egy bálnával.
Haladunk csak, hosszúnak tűnik az út. Mire megérkezünk mindenki hallgataggá válik. Pörgős nap, két merülés, sok óra hajózás és sok-sok élmény. Valóban nem tudom képekbe önteni. Maradjunk abba, hogy látni kell, semmi nem fogható ehhez. Mivel nincs semmi anyag, hát mellékelek egy szép, profi Pápua feeling videót. Profi film, engem elvarázsolt!
