Monthly Archives: August 2010

  • 2

Hidegfront

Búvár szemmel nézve mindegy, eshet, fújhat, az ember elázik és kész. Benne van a műsorban. Graz Copacobana még napsütéses okítás volt, de a Neufelder Seen megkaptuk amit a meterológusok ígértek. Pont két merülés között csapott le a hidegfront, a levegő hőmérséklete rögtön zuhant 8 fokot, a hűs zápor meg az épp száraz melegedős ruhánkat áztatta. Az újraázott Neoprémet rögtön visszahúztuk, és mire bementünk a vízbe, üres lett a strand. A víz parádés 23 fok, lenn ugye hűvösebb, látótávolság szuper. A tó a legjobb formáját mutatta.

Tanítványaim igényelték a foglalkozást, a délelőtti 2 órára még másfél órát áztunk mire kijöhettünk. Szomorú, szeles, esős őszben a bejárat mellett öltöztünk át – lehető legközelebb a kocsihoz, de mégis fedél alatt. Minden volt, csak nem kímélő laza nap, amilyet a prospektusok hirdetnek a búvárkodás címszó alatt.

Volt egy kis torokgyengeségem, ami mindig kapcsolódik a folyadékháztartásomhoz. Magyarul nem ittam rendesen.

Rá is fáztam. A százas papírzsepit elnyomtam, ráadásul szombati vízi túrázás közben. Két nap takonypóckodás, majd javulás -így szokott ez lenni. Vasárnap-hétfőre esett, hogy kiütöttem magam de hát a hidegfronton kívül ezért én is sokat tettem, erre mondjuk, hogy öngól. Most össze kell kapni magam, mert a hétvégén megint vízben ázok: irány az Adria – majd három nap bemutatózás rögtön! Forró tea, C -vitamin a legfőbb gondom. Persze a programokat frissítem és nézek előre, mik a lehetőségek? Kerasub szekérrúdja merre mutat?


  • 0

Úti jegyzetek

raftingerek.jpg

Banja Luka: rafting lett a mulatság, amit Pasic haverunknak köszönhetünk. A srác ezüst érmes folyami európabajnok, lehet, hogy a folyó szelleme a keresztapja. Mindent tud a helyről, a folyóról, az örvényekről, amikről gyakorlatilag folyamatosan beszél. Igen jó vezetést kaptunk, 19 kilométert húztunk a Vrbacon, amiben alig volt víz. Legjobb az április-május akkor igazi fehér víz amiről beszélni érdemes. Sok egyéb is kiderült, de azt majd a Weking főhadiszálláson teregetem ki – hiszen jó lenne egy kis túrát lehozni ide, van egy hétre való ötletem Bosznia témára.

A hegyekben aludtunk, ki kocsiban, én spec bivakolva egy letérő út végén. Innen mentünk tovább, hogy egy másik régi tervünknek engedjünk teret: ugrás.

Már olyan hírek is kerengenek, hogy a mostari hídról ugrottunk – ami nem igaz. Csak a fele olyan magas tréning toronyból kóstoltuk be a folyót. Nyelvtanilag tehát igaz: ugrottunk Mostarnál. Miután még mindig tudtunk Mostarban mit fotózni, ráadásul reggel korán még a turisták előtt megtehettük ezt, pár órát rá is szántunk. A foto múzeumban archiv felvételen nézhettük a hadi állapotokat, a híd szétlövését. Hajmeresztő volt nézni, viszontlátni a helyet élőben, érezni a levegőben a halált. Kicsit, mint mikor az ember a mélybe néz és a tériszony szele megcsapja.

“Read More”

  • 0

Crna Gora

Fulledt netcaffe. Ovarosi forgatag. Visszacsoppentunk az elmult nyarak vilagaba: nincs ekezet, van millio lepcso a celig. Igen, Hercegnovi megint, avagy egy hetbe suritve Montenegro, benne par dolog, ami eddig kimaradt. Felfedztuk Banja Luka cityt, eveztunk A Vrbacon, ugrottunk Mostarnal a folyoba, turaztunk, strandoltunk es persze targyaltunk a velheto legjobb kapcsolatainkkal.

A tenger homalyos, szezonvegi, furdeni hideg, a hangulat bameszkodni forro. Az esti divatbemutatot soroskorso mellett jo vegignezni, mig minden kategoria felvonul, szarad a szaj, legurul a huus keseru ital. Ha valaki nem tudna, milyenek a szerb forma1-esek, itt egy ravezeto video, amit a “mellesleghez” kaptam. Mi nem mertunk fotozni. Ertheto, nem?

Ha eddig nem derult volna ki, mit keresunk itt, az nem kerdes: a jovo evi lehetoseget merlegeljuk. Az idei szezont total kihagytuk, ha ugy tetszik megszuntunk itt mukodni. Persze Piszkos Fredunk, Dragan szaki most is kihuzott a kalapbol valami erdekes meglepetest: evolution, ez a rebreather kedveloknek mondhat valamit azt hiszem. Hat, nekem is elakadt a szavam. Ugyhogy folyt kov.


  • 0

Félkonkrét

Category : Uncategorized

Most jött az elhatározás: az augusztus 30-as Búvárkarneválra el kell menni, utána meg a Rába Maratonon teszünk erőpróbát. Előbbin a megjelenés (jelmez), utóbbin a kondíció mérettetik meg. Októberre lehet kinéz egy egyiptomi szafaris-videós kitelepülés, erről tárgyalás folyik. Konkrétumokat azok idejében.

Most zúzok le a búvárbarlangba, mert az irodai munka plafonig ér. Sajna szó szerint, azaz lesz mit kipakolni, elrendezni, hogy az íróasztal közelébe jussak egyáltalán.

Hétvége? Rábán Wekingeztünk, esős, borongós menet volt, szó szerint. Mivel a sebek nehezen gyógyulnak nem igazán beszélnék gyógyszer (pálinka, whisky, abszint, stb.) nélkül. Tény, hogy évek óta nem bukfenceztem hajóval, de most öt perc alatt sík vízen kétszer borultam… Aztán a vadvízi kajakkal is húzhattam, más élmény.

Atlantis buli szombaton – Körmenden. Pörkölt, gulyás, sok búvár és sok gyerek. Nagyon jó kis party volt, igaz csak olyan esti stopposként beestem az evezés miatt. Hát, merülőtársak, múlt, inkább, mint egy korszak. Sok idő telt el, hiába.


  • 7

Mellesleg

mellesleg.jpgNekifutok egy gyors kis összefoglalónak, csak úgy naplózásképp. Panasz: mindenki szidja az időjárást, pedig az a nyugdíjasok privilégiuma – de azért röviden: vacak volt. Lebegett a levegőben az érkező hidegfront, mikor levonultunk a büki standnapos bemutatónkra, majd tízen. Volt nyüzsgés, a szervezők részéről, Viva TV-s Zolival rövid standup comedy-ba csapó konferálást követően Füge és jómagam húztuk rá a készülékeket bárkire, aki uszonyt húzott. A munka örömét azért sikerült megtalálni (lsd, foto) sokak szerint ezért érdemes búvárnak menni.

Ja, persze a “gidák” is emelték a színvonalat, Lívi és Jucus bűvölte az Apukákat, osztva uszonyt, maszkot, biztatást, vagy épp szórólapot.

Az idő persze beborult. A délutai fejezethez úgy kellett erővel toborozni érdeklődőt, eléggé ki is ürült  a szabadtér.

Mikor pakoltunk, Zoltán Erika fellépése volt az aláfestő háttérzörej, amire gonosz megjegyzéseket tettünk. Biztos a hidegtől volt alacsony a playbacktűró képességünk.

demo.jpg best.jpg mosoaly.jpg girlz.jpg gidak.jpg

Hogy bemutató kedvünk ne menjen kárba, a celli úszótáboros gyerkőcöket szintén megmerítettük Fügével, Vöcsiék kíséretében. Nekem a tavalyi kedvencekkel való találkozás ragadt meg: az a három kölök, az valami fergeteges volt a vízben, mert látszik, hogy úszni járnak és szeretik. Hát, kis vidra koromban pont ilyen lehettem – jó volt nézni.

Aztán Rohonc is képben van. Az ugrótorony egyenesen hiánypótló, én egész addig élveztem az ugrándozást, míg egy nagy csattanós oldalassal végeztem a szaltókísértést. Úszni viszont baromi ideális, pár kör igazán jó tréning.

Aztán mivel nagyon edzettek lettünk és hiányzott a merülés: elhúztunk Adriára. Nagy csapat híján, Lajosék kíséretében laza hétvégét kerekítettünk belőle. Folyt. köv


Barlangi bújócska

Blogtár