Monthly Archives: November 2011

  • 0

The Cove (2009)

The_Cove_poszter2.jpgEgy angol nyelvű animációval indítva, a mozi hivatalos honlapja a film apropójára hívj a fel a figyelmet. Japánban magas higanykoncentrációjú halat fognak/forgalmaznak, aminek nyilván a környezetszennyezés a fő kiváltó oka.

Az óceánok veszélyben vannak. És most már mi is…

A film ennél mélyebbre nyúl azért, nem csak a felszínt kapargatja. Az emberiség szimpatizál a tengeri emlősökkel, különösen a delfinekkel. Utóbbi kimondottan profitáló üzletág. A bálnavadászat nem különben régi iparág. Mindkettő kimondottan brutális az állatokra nézve, így aztán aki inkább homokba dugná a fejét, ne is nézze meg a filmet. Az alkotók egy olyan cselekménysor mentén indulnak el, ami mögött komoly pénzek állnak, hivatalok tagadnak és a helyi emberekkel is szembe kell fordulniuk. Valós kockázatot vállaltak, hogy a közvélemény tudomására kerüljön az a bűntény, amit az emberek egy szervezett csoportja elkövet. A szám óriási: évente 20.000 delfin esik áldozatul.

A történet tehát valós. “Titkos küldetésre indul az aktivistákból, filmesekből és búvárokból álló csapat, hogy felfedjék az igazságot egy döbbenetes ökológiai bűnténnyel kapcsolatban. A japán tengerparti város, Taiji melletti öbölben évente több mint húszezer delfint mészárolnak le. A halászok elektronikus berendezésekkel megzavarják a delfinek tájékozódási képességét, majd az öbölbe terelik őket, ahol nagy részükkel végeznek. Néhány példányt a delfináriumok, víziparkok számára fognak ki, míg a többi delfin húsát – melynek higanytartalma sokszorosa a megengedettnek – hamis papírokkal bálnahúsként értékesítik. A 2010-es év Oscar-díjas dokumentumfilmje.” (forrás: Port.hu)

 

Az öböl rendezőjének Louie Psihoyosnak a beszéde díjátadáskor szabadfordításban:


“Azért készítettük a filmet, hogy hangot adjunk az óceánoknak. Elmeséltük az Öböl történetét mert szemtanúi voltunk egy bűncselekménynek. Egy bűncselekménynek mely nem csak a természet ellen szólt hanem az emberiség ellen is.

Azért készítettük ezt a filmet, mert a környezetszennyezéssel és a fosszilis tüzelőanyagok elégetése következtében bekövetkezett savasodás miatt, minden tengeri élet veszélyben van a nagy bálnáktól a planktonokig, amik mellékesen felelősek az oxigén feléért e színházteremben.

Köszönöm a Balck OPS csapatnak, hogy kockáztattátok az életeteket Japánban és köszönöm az akadémiának, hogy a világ legragyogóbb fényeivel világit rá az Öbölre…”

Nézzétek meg a filmet – addig pedig a forrás cikket. Már most számít, hogyan élünk!
Gondűző – cikke a filmről.  “Bánom, hogy nem néztem meg eddig – de most sem késő”

Az állatvédelemhez kapcsolódik az állatvilág.net cikke is, itt érdkes módon a Dán bálnamészárlásról van filmbejátszás kapcsolva. Nem kell kommentálni azt hiszem. (Bár a film 2009-ben készült, nem hiszem, hogy az aktualitása sokat változott volna.)

Az igazi trailer pedig itt van! Hajmeresztő – ezt a filmet látni kell mindenkinek, különösen azoknak, akiknek a tenger többet jelent, mint egy hét napozás a családdal.


  • 0

Kösz Dávid!

A túljelentkezés hiánya nem vetett komoly árnyékot az indulásra. Pedig dermedéspont alá került a hőmérséklet. Idill fehér kabátba bújtak a kopasz fák, ahogy a gomolygó köd rájuk fagyott, elmélaztam rajt, hogy most lehet, hogy sajnál pár ember a hétvégéért? Tudom Anya, sapka sál! –  ha már merülni megy az ember november végén. Magam sem mérlegeltem sokat, hogy ez most milyen is, a lényeg, ha a most akarunk vizsgázni, akkor most megyünk. Alap feltétel volt, hogy rossz idő legyen, akár eső, orkán, vagy szélvihar. Úgyhogy így előre is: Köszi Dávid az időpontért.

Az autó orrát azért délre fordítottuk, ami eltervelt jó ötlet volt, midőn az alagút túloldalán a szürke téli táj helyett verőfényes látvány kiáltott a napszemüvegért. A hőmérő az nem igen eszmélt, mutatott a műszerfalon két fokot, úgyhogy hátbeveregetés következett: köszi Dávid! – de jó is hogy most jövünk!

Na már most, ha valaki egy olyan érában kezd búvárkodni, amikor mindent maga teremt elő a semmiről indulva, hogy lejusson a mélybe… Mikor nincs mivel, nincs hol merülni… Nos, én még tudom, mikor, hol, hogyan kezdtem, örökre belém ívódott a vágy, hogy víz alá kerüljek. Dalolt a szívem, mikor befutottunk a bázisra. Kitavaszodott hirtelen, lekerültek a kabátok, mi meg ott álltunk a tengert bámulva, megbűvölve, a merülés előtti izgalomtól kitágult pupillákkal. Most, az Adrián. Nem a trópusokon, nem is Egyiptomban, sem nem más paradicsomban. Csupán alig öt órányira délre még szombat délelőtt – reggeli indulással.

seaview_november.jpg

November vége. A víz 14 fok, a levegő olyan 16-18 lehet, hogy a pincér rövid újjú ingben gályázik a teraszon. Természetesen nem mi vagyunk az egyetlen fecskék, szépen készülődök több  vidám brigád. Harsány olaszok, csendes szlovének, újralégzős űrhajósok vagy duplapalackos technikai tagozat cipeli a stagepalackokat. Zajlik az élet a bázison, merülni jól lehet – tudja mindenki. Ajándék az idő – köszi Dávid csakazértis.

Igazából ennyi a mondanivaló, egyben az indok, hogy jövőre fix programnak vesszük a novemberi Adriát. Szupereket merültünk, 25 méterig nem volt hőhatár, de ott volt a sok hal az elkerített részen. Előkerült a kövér csillagvizsgáló hal, ami nagyon idegbeteg lehet a sok búvártól. (Érdemes fotó nem sikerült, mert minden közeledési kísérletre menekülésre fogta.) Mindössze két friss vizsgás tanuló igazolja, hogy mindez így történt. Én öreg vagyok már annyira, hogy száraz ruhába öltözzem, míg ők neoprénben tolták. A legkisebb jelét nem mutatták, hogy fagynának, amire négy merülés adott volna lehetőséget. A legjobb dolog azonban a meleg zuhany volt, merülés után a vetközéshez, illetve merülés előtt a beöltözéshez durva segítség! Az biztos, hogy kihoztuk a hétvégéből a legjobbat. Most csak egy dolgon tűnődöm: mennyire komolyan gondolták a srácok, hogy lejöjjünk jövő hétvégén is?


  • 0

A tett halála…

Átmegy az ősz a télbe, miközben még a nyári ízek ott vannak a száj zugokban. Pár hete, szinte tegnap még, hogy izzadtságban fürödtünk a vibráló forró levegőtől. Most csak a forralt bor felett vibrálhat a levegő, miközben az utolsó kifutó merülésekre pakolom a táskámat. A tip-top gumifolt rákerül a mandzsettára, ólomkockák az övre – hétvégén Adria lesz a program. A “legelszántabb” cím kijár a két kezdőnek, bár a vízhőfok még májusi időket idéz. (milyen mélyen?) Ujjaim a neten minduntalan trópusi merülésekhez navigálnak, kezd kettős merülési vágyam lenni. A hajószafari élményei élénken élnek, a filmkockák hangulata beleívódott az emlékezetembe – hiszen oda-vissza többször átrágtam miközben elkészült az album. Álmok, emlékek, célok kavarognak. Mint színes kismadarak. A lehetőségek mint prédára leső ragadozómadár rácsapnak a forgatagra és a kiragadott megtépett éhségcsillapító falatka marad terítéken. Így is, ami kínálkozik, az merész álomnak tűnhet. De mi másért is lenne érdemes élni, mint, hogy az életet megéljük. De nem is szaporítom tovább a szót. Tervbe foglaltam a Kerasub jövő évi programjait, bár hiányoznak még darabkák, de dolgozom rajtuk. így helyes, a nagy rajzoló szerint is: A tett halála az okoskodás.

tetthal_alla_az_okos_skodas.jpg


Barlangi bújócska

Blogtár