Jó a sajtód! – biccentenek rám az uszodában. Ja, járok úszni, bár csak hobby ez, nem olimpiai felkészülés. Szeretem is. Egyszerűen megváltoztatta az életem a víz. Konkrétan az uszodában nőttem fel, jól lehet két évet úsztam versenyszerűen, de csak később lettem érett úszó. Abból egy lépés volt a víz alatt kószálás, onnan meg jött a többi, ami búvár címszó alatt jöhet, még ha nem is teljes a repertoár. Két nagy fordulópont volt az elmúlt években az életemben. Az egyik a négy órás úszás, ami most bekerült az újságba és ilyen-olyan bulvárhírt képvisel. Nem szívesen meséltem róla, mert az ember egy darabig rágódik a nehéz falatokon, így először a heveroknak ejtettem el, majd Gudi az újságíró kolléganő húzta ki belőlem, szóval a szüleim tudták meg utoljára, ráadásul az újságból. Ez volt a szilveszteri újjászületés, úszni az áramlással szemben, egyedül a nyílt vízen. Az egy állapot köztes állapot: az ember agya ilyenkor csak a halandóság és aprócska létünk vonatkozásai felé kalandozik. Jönnek a fogadalmak, a kapaszkodók, legvégül a sóhajok… Ez egy ilyen szitu, kaptam, aztán megúsztam. Úgy is gondolhatjuk, újabb lehetőség az élettől.
Aztán konkrétan rá egy évvel, Egyiptomban, kaptam újabb gondolkodni valót: úgy ágynak döntött valami kórság, hogy az új évet ágyban kezdtem. Nem is sikerült lábra állnom hónapokig, csak tologattak egyik kórházból a másik vizsgálóig, fejem bubjától a lábujjaimig keresve a bajt. Hat hónap után már jobban voltam (merültem), tizenegy hónapra tudtam pár lépést futni először, ma pedig jól vagyok.
Ha valaki kap két ilyen trockost, annak meg van a hatása. Olyan okos nem vagyok, hogy tudjam, mi a dolgom ezután sajnos, de volt időm gondolkodni: az élet, a világmindenség, meg minden: 42!??? (nekem mondjuk 27 jött ki, de csak mert időben talpra álltam.) Tanulság? Szóval általában van azután, tovább, meg előre. Mindig van új perspektíva, kilépés, továbblépés. Az esély pedig fennáll, hogy ugyanazt a hibát újra és újra elkövetjük.
Nem szeretek róla beszélni. Meg talán más szemüvegben is látom kicsit a világot, sőt, tudom, hogy kár azokért a napokért, amikben olyan dolgokat kell csinálni, amiknek semmi értelme, amik egyenesen valahol, valakinek, valaminek ártanak. Nagyon nem szeretem, azt sem, ha valami a sérelmemre történik, ha valaki, valami belekorlátoz-gázol az érdekeimbe. Ha ez egy ember, az sem jó, ha hivatal, vagy hatalom, vagy felettem álló érdek, annál inkább felbőszít – bár békés természet vagyok. Szeretnék egyszerűen hasznosan láthatatlan lenni, és része lenni egy jobb világnak. Tessék mondani, jó helyen vagyok? Másrész elég jó az úgy egyetemesen, hogy búvárvezető vagyok?
A négy órás történet bulváros kivetítése tehát önmagában nem mond semmit. Az csak egy napi hír. A teljes történetről egyszer majd íródik egy könyv. Egyelőre a történet folytatódik…
Desszert, avagy a négy órás úszás sajtóbeli megjelenései: Vas Népe cikk / Blikk
