Monthly Archives: June 2012

9-10 Ausztria

Sótlanítás és félbúvárok adták a misszió apropóját. Most is Copacobana volt az első napi műsor, ami jóleső merülésekbe torkollott. Csapadék szerűen is jól esett, gyakorlatilag folyamatosan, ami kihalt strandot eredményezett erre a szép napra. Fura állat a búvár, vízben él meg minden. Nem sokat időztünk a parton, inkább a benyomásiankat próbáltuk frissíteni a merülések által.

Van ez a kis bányató ugye, amiben a helyi bázis szorgos munkával különféle objektumokat helyez el. A legismertebb a St Wolfgang nevű kiérdemesült hajócska, de van itt maga Neptun Isten szigonyosan, Cleopatra, kincsesláda, ladik, krokodil, cápa, vadász/teniszles, vigyorgó torony, meg hasonló huncutságok. Kötétánc szerű mutatvány pár vezetőkötél mellett ráúszni egy-egy építményre a gyakorlatilag zöldes djuceban, ahol az emberi szem számára is kritikusan megborul a fehéregyensúly. Itt hat méter alatt minden olyan, mintha az ember egy éjszaki távcső szemcsés, zöld, infra-kijelzőjén át nézné a képet. Ez itt azonban nem virtuális, körbefolyik rendesen a realitás és könnyű lefejelni bármit, ami túl hirtelen kerül az ember elé. Megtörtént ez a roncsnál, elmaradt azonban a repcsinél. Addig tájolgattunk, míg csak-csak nem sikerült megtalálni a kis egypropellerűt, amit a télen süllyesztettek el osztrák társaink. Na, ezért még vissza kell térni… (Ha az ember oktat, akkor nem lehet kikutatni mindent, sorry. Nem mentség: ténykorlát)

A másnapi merülés Neufelder See volt. Erről komoly új meséket nehéz lenne gyártani: a strand beléptető személyzet ugyanolyan paréj mint mikor Chrisékkel itt kempingeztünk. A Szimpla Embergyűlölők Szektája uralja a jegypénztárat, mosolyt kicsalni nem lehet. A bánásmód kritikán aluli, ahogy a búvár és csapata próbál a hülye automata-jegy leolvasóra nyíló kapukon keresztül egyensúlyozni beszorulás nélkül, ládákkal, palackokkal, molnárkocsival. Közben a helyi strandolók is nehezítik a bevonulást spontán besorolásukkal, ahelyett, hogy a párhuzamos kapukon intéznék sormentes bejutásukat… A pakolás a kapuk belső ívéről indítva, már csak szimplán erőpróbaként és csapatépítő edzésként jegyezhető, amit a hűsítő merülés jutalma követ.

Az első hőhatár még nem igényel kesztyűt. Aztán olyan 9-12 körül jön a következő, ami már igénybe veszi a búvárruhát. Egy öregebb modell elnyílt varrásai mellett támad először a beszivárgó hideg. Idővel megtalál minden pontot és a legnagyobb melegben is hűtést kínál. Persze érdemes tovább merülni, minek kéne ennyivel beérni, a tó legmélyebb pontja felé esetleg tisztultabb látótávolság fogad. Itt már a szabad bőrfelületeket süti a direkt fagyos víz, szökik a test melege, az ember lelassul valósággal a dermesztő környezethez igazodva. Itt akkor vagí átússzuk a tavat, vagy követjük a jelzőkötelet. Előbb utóbb fel kell emelkedni, ha eltévedne az ember, akkor a legelőbb. Nos, kezdőinkkel a gyakorló szerekkel ismerkedtünk és az első hőhatároló zónák között teszteltük a vertikális lebegőképességet. Meg az összes többi kötelező gyakorlatot. A teljesítményekkel elégedett lehettem, a tréning kész OWD-seket termett.

Hazafelé az autóban hullámzott velem minden, vízközi szintre fáradtam. Ilyenkor az ember mosolyog, mint egy zsák drazsé és magától meg sem moccan, csak létezik: legközelebb két hét múlva, a szafarin kerül erre majd sor.

KRK 2

Megregulázott mezőny merül le velem. Cres, alagút és sziklafal. Hódolat a mélységnek, a természetnek, a tenger végtelen szépségének. A barlangos üregben a sárga és vörös színek pompás tarka kavalkádja ámít, odakinn vízalatti sziklaormok. Gyönyörűséges merülőhely, tényleg egyik kedvencem.

Második menet: barlang, New Cave. Érdekes sziklaorom megkerülésével kezdődik egy víz alatti aláhajlás, amely összeszűkölő hasadékkal végződik. Cakkos, üreges, fej felett záródó kiszöggelések késztetnek meghátrálásra, kiemelkedünk a helyenként gomolygó ködből melyet az előttünk megforduló búvárok keltettek. Nyilván mi is hozzátettünk valamit. Kicsinykét tovább haladva a barlang hatalmas szája ásít. Elnyel a sötétség. Először csak minket, majd lámpáink fénye is semmivé foszlik a kissé zavaros sötétségben. Többnyire a fal mellett haladva, máskor az aljazatot fürkészve araszolunk óvatosan előre. Pompás dolog lámpa nélkül ez, gondolom és próbálok idegenvezetni a kamera lámpáival világítva az utánam jövőknek. Kiderült, nem nagy a siker, lemaradásukkal csak tovább csökkent a számukra látható élmény mennyiség. Eszter másik oldalt jön, öröm nézni, olyan higgadt lebegéssel figyelget, mintha kötélpályán függene. Tágas, nagy üreg ez, ahol találunk is egy vén csőférget, amúgy felkavart a környezet – ez jut az utolsó csoportnak, meg a zavartalan szemlélődés. Már kifele haladunk, amikor felkelti érdeklődésemet egy mennyezeti fülke. Eszterrel megszemléljük, gomolyogva édesvíz keveredik a sóssal buburékjaink által, alig látunk valamit a tiszta homályon át. Túl az ámuldozáson, egyszer csak elérjük a kijáratot, ahol kísérőinkhez csatlakozunk. Innen indulunk vissza.

Rendelési idő a fülészeten

Két nap, pár merülés. Cuccmosás és vacsora. Ez a rövid verzió. A hosszabb verziót nem tudom szavakkal leírni. Fundive, haverok, buli, meg jó kaják. És jöhetne a stáblista meg a köszönetnyilvánítás. Meg egy jó videó. Nem?

6 kicsi búvár

Pünkösdi túra, avagy horrorisztikus checkdive, káosz és kapkolódás, elvesződő búvárok… Tanmesének sem ajánlott megtörtént eset

Az alapötlet a múlt évben született: Pünkösdre cseréltük a május 1-et, ahogy gyémántkemény edzettségünket kikezdték a trópusi pancsolások. Már nem kívánjuk nagy derűvel a testet rázó kihűlést, megkékült szájat, vacogó fogakat. Ennek jegyében, haladó team védjeggyel, kalandmerüléses fundive menetre indultunk a törzsállománnyal. Ahogy közeledett az időpont, úgy apadt a létszám, majd megállapodott a maroknyi méretnél. Ez búvárcuccokkal felpakolva is csak két autó méret, egy kicsi, meg egy nagy. A Hiace raktere közel sem volt tele, de túrabuszként újra jól működött.

Milyen a tengerpart? Még mindig sós a levegő, friss, fűszeres illattal kevert, sétára csábít, szemet vonzza a kék horizont, le kell ülni egy parti étteremben és enni. Mint búvár elnyomom a bűntudatomat és tengerivel pakolt rizottót eszem, mások grillezett kalamárit.

Cinkes OWD

Ülünk Ivannal a teraszon, tele szájjal vigyorog, mint mindig. – Volt itt egy szlovén oktató, az 14-et merült egy nap alatt! – mondja cinkesen. Nem veszem fel a kesztyűt, de belegondolok: én reggel fél 10-kor beöltöztem, este negyed hétkor meg levetettem a ruhámat, mennyit merültem én akkor? Csak azért, hogy minden tanuló megkapta a gyakorlati oktatás napi adagját, még akkor is, ha épp segéderők nélkül kellett a kétszeri bővített gyakorlást kiviteleznem. Van ez így, vállalás, bevállalás, meg Murphy. Mert az öreg pesszimista harcos most is bekavart: ez már pénteki érkezésünkkor világos volt.