Utólag sem tagadom: lett volna még hely. Ha valakit nem hívtam fel ezzel kapcsolatban, az csak azért lehetett, mert régen merültünk együtt és így nem volt benne a “körben”. Ennek ellenére a kör nagy volt, én pedig sokat ültem a telefonon, javítva országunk adóbevételét íly módon is. (gondoltam) Tény: hét hónapja lehetett jelentkezni. Hogy mire is? Na arról szól ez a kis beszámoló, meg az érintettek által életre hívott kis videós afterparty. Előlegben: dugong, delfin, teknős, cápa, pöröly pipálva. A mottó pedig ott volt a pólónkon szem előtt – nehogy elfelejtse valaki a lényeget: szundi, mercsi, eszi-iszi, újrakezdd!
Jól kiszúrnak a charterek a magyar búvárral. Először is jön a stressz a vasárnapi charter súlykorlátjával, a fizess rá ha búvárcuccot hozol játékkal. Ezen az ember vagy átmegy, vagy nem. Nekünk óvatosságból a szombati gép kellett, itt a 20 kg bűntetlennek ígérkezett. A bibit a Bp-Aquaba-Hurghada-Bp útvonal háromszöge jelentette, magyarul: plusz kockák a seggen, mínusz óra alvásokkal. Hajnali 1:20 check in, reggel 9 után már Hurghada. Mivel éjjeli gép gyűrött utasokat terem, csendben telt a busz utazás Port Ghalibig.
A szobafoglalás félig a gépen, félig a hajón, félig ösztönösen történt. A nyerő módszer a Kata féle volt, mert így mindenki kívánságának megfelelő helyre került, még akkor is, ha két brigád osztozott a hajón. Némi adminisztráció és utastájékoztató után ki is futottunk, meg is merültük a checkdivot, de Marsa Mubarak nem volt kegyes dugongilag ez alkalommal. A tenger tehene nem kívánt előttünk lakmározni, nem úgy a teknősök! Aztán fixáltuk az itinert: mars mindenki pihenni, a hajó éjjel szalad le délig, egyből faljuk fel a hetes távolságot és onnan visszafele csorgunk majd kisebb szakaszokat megtéve. Annál is inkább egyetértettem, mert homokviharos fátyol takarta a Napot, sápadtag, árnyékmentes fénybe vonva a tengert.
Malahi. Álomszerű, régi kedvenc. Nagy örömmel indultam a labirintusba, ahol már három másik csapat bolyongott. Az, hogy egyikkel sem találkoztunk, jól mutatja a hely nagyszerűségét, meg azt is, hogy pont erre törekedtem. 🙂 Ó az az átkozott levegőkészlet! Csak az volt az oka annak, hogy a merülés befejezésének ideje eljött. Ugyan nem akadtunk össze sem szirtivel, sem teknőssel, sem méretes Napóleonnal, ami azért itt tipikusnak számítana, de volt helyettük jó nagy muréna, meg a korallok megunhatatlan erdeje.
Ugyan az összes merülés költői részleteire nem törekednék, de jöttek szépen a helyek.
