Alapgyakorlatok

  • 0

Alapgyakorlatok

Kis mellénnyel, kiscsoportnak leszaladt az első PADI kurzus. Igazából voltak kis fenntartásaim, hogy az új adminisztráció, meg a tanítási normák hogy állnak össze egésszé. Szép a video, szép és korrekt a tankönyv, az én slideshow-im is igazítás nélkül passzoltak annyira, hogy a végső tesztet 4-4 hibaponttal (50 kérdés) végezték az ifjú félbúvárok. A medencés gyakorlatokkal is jól haladtunk. Mint oktató mindig belelkesedem, ha a munka meghozza a gyümölcsét. Mert ugye én azt akarom látni, hogy a tanult módszerek, alapfogások szerint működnek a tanulók. Olyan, mintha a búvár nevű szoftvert telepítenénk fel rájuk: innentől aztán nincsen ösztönszerű amatőrködés, minden a szabvány, minimál és profi mozdulatokkal kell, hogy visszaköszönjön. Nem kellett büntetnem azért, hogy a maszk a homlokra került, hogy kézzel úsztak, vagy hogy önálló ötletekkel került valami kivitelezésre. Így aztán a lehetséges gyakorlati időt maximum kihasználtuk. Elégedett vagyok. Abból is látszik, hogy ilyenkor kerülnek fel programok a falra. Vagy programajánlóba – Húsvétig tervezve vagyunk.

A Facebookon is ugye létrehoztam, a Kerasub csoportot, amire eddig 40 ismerőst jelöltem. Ők már láthatják, ha valami program kínálkozik, elviekben értesítést kapnak róla. A hírlevél opciót elhanyagoltam, de személyes okokból. Én magam, a postafiókomban szeretek rendet tartani. Általában ki is ver a víz, ha tele van hírlevéllel, meg egy tucat olvasatlannal. Ilyenkor vagy elolvasom, vagy törlöm, a gyors opciós megoldás vége az, hogy általában figyelmen kívül hagyom az olvasottak nagy részét.
A kérdés csak az: ma, milyen módszer az, amivel az érdeklődőket szimpatikus módon informálhatom, hívhatom a rendezvényekre, amivel tudok érdeklődést csiholni. Ha valaki tudja a megoldást, akkor álljon elő vele!


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár