Zenta 2.nap – újra Csodaországban

  • 2

Zenta 2.nap – újra Csodaországban

Hogyan merüljünk optimálisan és jól, miközben a roncs jól van, újabb szép merülésekre csábít, mitől a csapat elégedett és vidám. Az éjjel még keverednek a gázok, mert a trimix trilógia itt nem érhet véget.
Zenta canon
.
Ceremóniamentesen, flottul indulunk: kifutás után nekiállok álmom megvalósításának. A félsódéros, rosszul belőtt cucc rendezésébe kezdek. Mint anno első REDTECH-es jacket bemerülésemkor, félrehúzotta jószág. A hibát nem találtam meg, ezért kellett rendesen aludnom rá egyet. Szétbombázom a palackrögzítést, szerkesztek, mérek, illesztek és rögzítek. Visuális ellenőrzésnek nem megfelel.

Újabb alapos támadás: az eredmény elégtelen, hiszen mindig visszapozícionál. Tollat fogok, jelölök, rajzolok, mi hova kell, hogy kerüljön. Rámegy vagy öt újabb próbálkozás, mire elégedetten hümmöghetek.Nos, a szerkezet maga nem központos, nem tehetek róla, ha önfélrebeálló szisztémával szerelték.Azért igazítok a vállhevederzeten is, súlyokkal is variálok, majd felpróbálom az együttest. Végre visuálisan megfelel. Ha nem jön be, akkor fel kell keresnem a helyi sámánt, hogy levegye a rontást, mert materiális műszaki magyarázat nem lehet a jelenségre.
jacketem

Njivicén személyzetet veszünk fel, a „Hiéna” néven elhíresült barátunk személyében. Ezúttal nem kell kis csónakkal hozzánk csapódnia, ő tehet szívességet, ha beáll matróznak. Két kiskorú rokonával hóna alatt megmarkolja a kormánykereket, 12 ezres fordulattal propellerünk tolja a hajó farát a hullámok hátán: idővel odaérünk.

A horgonykötél kész van, saját kis bójánkra rákötünk, majd cafrangok nélkül csobbanunk: kész felszerelés, kész terv, kész búvároknak.

Négy percet meghaladó süllyedés, 100 méteres kötélút a roncsig, langyos áramlásban. Jó lenne egyszer tényleg bezuhanni fentről, csak ahhoz körülmények is kellenek. Hűl a víz tompulnak a fények, mire felfigyelek fölém magasodik a hajóorr, és a horgony van előttem: egyetlen kis horgászzsinórba kapaszkodik vagányul, egy karral, jelezve, hogy most igazából bárhol is lehetne, ha kicsit később jövünk, nem vár meg. Sosem fogjuk megtudni, hogyan szabadult ki! – lévén manuálisan rögzítettük tegnap…

anchoring

Franz a látványtól behiperventillál és a 21 méteres gázcseréig 40 bárra redukálja a trimixkészletét. Próbálom objektívben látni a képet, miközben mit keresek a fedélzet alatt gondolatfoszlány sürget emelkedésre. A képbe beúszik Dragan, pörgetem a vidokamerában a szalagot, miközben fejemben megfordul a gondolat, hogy átússzak egy átjárón. Ja, majd műhold méretűre szerelkezve fogok bújócskázni felnőtt szüleim örömére! Ehh! – sóhajtok fel bosszúsan, ami ezen a mélységen majd 50 liter keveréket jelent pöffetegként a felszínre emelkedni. A levegő kis apró buborékokra szakadva rajzol buborékfüggönyt, miből a hélium nagy fényes harangokat formálva sprintel felfele. Mire felérnek, én már vagy 30 méterrel odébb tolom a kamerát, elhagyva a periférikus látómezőben Dragant, aki nem bír a nagy Kowalskiból fényt csiholni. Elhaló villanás a válasz minden harmadik bekapcsolási kísérletre.

Zenta

Kék és szürke minden, őrületes rétegben lerakódott kagylóhéjak mindenen. Jobb híján ezeket filmezem, míg rátalálok a gépházra. Tágas lejárat ásít, mintha hallanám is bentről egy szirén énekét, amint belépésre invitál. Elvonom tekintetem a biztonságot sugárzó lejárattól, hogy körbekémleljek. Sehol senki, csend honol, a többiek észlelési távolon kívül. Kicsi vagyok, mélyen vagyok, mennyi idő van? Hát, nem volt még késő, két percre voltam a fordulótól miközben az áramlás „visszafele” vitt volna. Nem csökkentve a mélységet, megfordultam és kellemesen vitorláztam. Elvettem szemem a kamerától, hogy többet lássak a széles látószögnél és igen komolyan jól éreztem magam, szívtam magamba gyűjtve a pillanat illanó nagyszerűségét no meg a trimixet.

Zenta

Csak ekkor tudatosult bennem az öröm, hogy a cucc kérem klasszul van ballanszírozva, optimálisan lebegtet! Én meg csak fekszem a vízen lustán, mire fél perc után megpillantom a buborékokat, majd a két tagot, ahogy fejjel felém lapátolgatnak. Morogtam is, hogy ezek után adják elő a valós, vagy megbeszélt sztorit, hogy mit láttak nélkülem, majd azért becsatlakoztam a tánckarba. Semmi érdemleges nem történt, beállt a „goback” parancs, ahogy lejárt az utolsó perc is. Én felfele lebegtem a kötélen, Dragan pedig lecsúzdázott összerakni a kiszabadított horgonyt. 72,5 métert taksált a helyszínen, majd utánam indult, hogy egymást kerülgetve lépcsőzzünk a decompressziós kényszer alatt.

Zenta canon

35-nél most is resszketek, ami a gázváltás és emelkedés után emlékké fakul. Langyos, szép kékben lebegünk, jószerivel nincs is érezhető áramlás: hiszen eloldottuk a hajót is.

Később az Oxigénbüfében tolongunk, majd pedig egyesével katapult. Elsőnek Bert az öreg, 67 éves Scubasaurus startol, mert ő mindig kisebb időt fut, nagyobb biztonsággal. Dragan nem türelmes, ő szomjas ilyenkor már, csak a két kajla fazon, Franz meg jómagam lazázunk a hajó alatt derűsen, sehova sem sietve.
Fele készletem ezúttal mindenből megmaradt, nem horpadtak a palackjaim. 92 percnél elköszönök a víztől, ideje lerakni a jelmezt.
Ugrálós fürdés közben az Unicum jóbarát, Franzcal modellt állunk Bertienek, lenyelni kényszerülve a szánkba folyt nedvet.
oxigenbufet
.

Minden így együtt jókedvre hangol, gondtalanul mély félálomba süllyedve visszamerülünk a roncsba, a kék mélységbe, a Csodaország eme gyönyörű helyére, miközben duruzsolva halad kis hajónk.

Sunrise

A csodás napnyugta édes desszertként olvad a történetbe, mitől fogva én kormányzom hazafele a hajót. Elmosolyodom a gondolattól: Sok ilyen élmény kell még ahhoz, hogy rendes Nagyapaként terelgethessem az unokákat.

trimix
Kikötés, összhangzó elpakolásból kimagaslik a palacktöltés. Nem hangzanak el vezényszavak, néma csenben kerül minden a helyére, mindenki megtalálja a maga feladatát.
Tudós Franz SK. keveri az anyagot a légzésre, sörrel a kezében hadonászva magyarázza a szisztémát legjobb hallgatójára találva: mindenre bólintok.
Precíz keverékek sikerülnek az analizálás szerint , mire 11et ver a dombetetőn a harang, nem zakatol a kompresszor, csak a bázis ajtó záródik. Holnap újabb trimix akció: még egyszer a 72es terv szerint: azaz holnap Maria Pompei ?

A Team: Franz Mittermayer – gas blender, foto, Dragan Gacevic – expedíció vezető és kapitány, Kovács Károly – asszisztens, operatőr, Herbert ,Scubasaurus’ – foto

Zenta 2006.16-17.08

Mint ez a fentiekből kiderült, jelen expedíció tiszteletadás volt egy történelmi emlékmű megtekintésével. További felvételek, és video összeállítás előkészületben.

Az oldalon szereplő felvételekért köszönet Franz Mittermayer expedíciós társamnak. Minden jog fenntartva!


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

2 Comments

szenti

2006-09-10 at 3:28 pm

Nagyon komoly… ez a leírás olyan jól sikerült, hogy az embernek folyik a nyála egy kellemes merülés után 🙂

Karas

2006-09-11 at 5:34 pm

Azért ez több, mint egy kellemes merülés… Apropó az igérkezik októbertől. Tudod, meleg víz, kék látótáv, benne sok sok sok hal. Jó a Petya akváriuma, de élőben azért jobb… 🙂

Barlangi bújócska

Blogtár