Fényes merülés

  • 0

Fényes merülés

Télben, meleg vízben merülni, ráadásul itthon, igazán fejedelmi dolog. Esetünkben karácsonyi, mert december 23-a reggelén lendültünk neki a Tata felé vezető útnak – három autóval is. A havazással tetőzve már igazi országimázs-menet volt közlekedni: a hótoló és sószóró nem járta úton csak 11 körül találkoztunk az első munkagépekkel.

Mint a vándormadarak, úgy gyülekeztünk az útszélen, igaz egy fűtött pizzériában, ahogy búvárhoz illik. Innen startoltunk a Fényes tóhoz úgy dél körül. Húzzunk bele! – idő van – tapogatni kevés.

IMGA0042.JPGIMGA0043.JPGIMGA0049.JPGIMGA0051.JPGIMGA0054.JPG

Összeszerelni a készüléket, havazásban, az megpendíti a száncsengőket. Ritkán merül fel bennem a gondolat, hogy búvárkodni extrém sport lenne, de most nem volt ellenérvem. A hó csak hullt, fehér lepel vonta be a gőzölgő tavat, csend volt és téli nyugalom, amit a szaunás kommuna fürdőzői sem zavartak. Idilli: én is szívesen szaunázgatnék itt telente!

IMGA0060.JPG

Briefing a tóról. Alapos, mindenre kitérős. Amit látni fogunk tapasztalati úton elégséges, amit nem, azt megnézhettük filmen. Ugyanis nem varacskolható szét ez a tündérkert búvárhordák által, ez tiszta érv és mi kultúrbúvárok ezt nem is firtatjuk. Lényeg: a homok tiszta, laza kvarchomok, annyira, hogy a forrásból feltörő víz különös játékot űz vele. Hőfok 21-25 Celsius. Objektív visszanézésben nekem egy vázlat hiányzott a források elhelyezkedéséről, no meg az intelem, hogy a homok mindenbe belefolyik és pl. az inflátorokat és reduktorokat durván kibélelve kínos meglepetéseket okoz. Vízbemenetelkor jó lett volna mindenkit ellenőrízni, maradt-e lógó cucc. (nos, igen, nyilván én fogom a céges cuccainkat szervizelgetni és homoktalanítani) Nem lettek intve az emberek külön a fagyveszélyre, azaz, hogy a téli tájhoz hűlt felszerelés parton könnyen befagyhat ha szusszkodják. Mivel a látótáv 10-70 cm-re rúgott, jól jött volna vagy felszíni bója, vagy víz alatti vezetőkötél,  jelzőkaró a nézni valók jelölésére. Ugyanígy a lámpahasználat markánsan indokolt lett volna.

Három hullámban szaladtunk neki a merülésnek. – ÓÓÓÓ! ez olyan mint a Balaton nyáron! – fogalmaztam meg az első benyomásom. Hűvös volt a víz először, de barátságos érintésű –  az első borsózás után. Rájövünk hamar, hogy itt nem lesz csoportos merülés – csak páros. Két ember, érintéses kontaktban tud merülni, összekapaszkodva is vagy társkötéllel.

IMGA0006.JPG

Nem csempés a tófenék. Ahol nincs homokos, örvénylő forrástér, ott bizony agyagos, kavicsos, vagy éppen maszatos iszap fogad. Némi gyér, napokban megtépett hínár mutatja a tó felé irányuló karbantartási szándékokat – innen eredeztethető esetünkben fennálló átlag alatti látási viszonyzat. Se ez, se a búvártársak, se mozgásunkból adódóan felkavart üledék nem tesz boldoggá. Tapogatunk, derűs, nosztalgikus mosollyal, vagy éppen gúvadó szemekkel tétován a sötétben. Gyakran a felszínen, sűrűn külön, ritkán kooordinált állapotban. Akad egy-egy csalódott arc miközben  a víz marasztal, a téli táj nyugodtságot sugall. A szándék azonban szilárd. Tervmódosítás kell ide.

Kettecskén, kontakt merülés. A felszíni buborékok és fodrok nyomán merülünk. Lefelé melegszik. Jó a vízfenéken tapogatni teljesen meleg az aljzat. Aztán egyszercsak megvan a finom homok. Ellenállás nélkül szalad bele a kéz, teljesen folyékony. Látni csak egész közelről lehet valamit. A források vize tiszta, mint egy szeparált dimenzió. Nem vagyok biztos benne, hogy merülőtársam látja-e? Jelzek neki, húzom a forrás felé. A gomolygó sötétben, mintha gyertya körül melegednénk, olyan ez. Feljövünk, lemegyünk. Köröket rajzolva tapogatunk. Hmm. Nem látszik a fenéken a kotrás, de más sem. Így aztán a felszínen úszunk át a nagy forrásokhoz. Itt aztán a beígért látvány fogad! A hömpölygő, nagy, homoktükör olyan, mint egy sci-fi. Csillagkapu! (zero nitrogénmámor így három méteren belül – jegyzem meg)

IMGA0008.JPGIMGA0066.JPGIMGA0004.JPG

Itt hasalunk és tapicskolunk. Kisforrások, nagy buzgárok, minden verzióban hullámzik a homok. Ahol a bemerített dolog körül megszűnik a víz áramlás, betömörödik. Olyan érzés, mintha a homok húzna magával. Marasztal csupán, körbeölel, betemet. Bizarr ügy. Láttam videón, ahogy egy cseh agytröszt fejjel lefelé, mellközépig merül a híg homokba. Aztán a magyarázó képeken volt pár homokkal bélelt reduktorbelső. Sokat sejtve az inflátor-reduktoromhoz nyúlok. Aztán úgy is marad, ömlik a levegőm szépen belőle. Leoldom a tömlőjét és merülök tovább. Elhessegetem a komor gondolatot, hogy még hány reduktort kell majd átmosni, homoktalanítani. Arccal leborulva, tovább merengünk az igéző jelenségben. Aztán csak beúszik a képbe egy hal. Mereven nézem, ahogy a homok felszínét kutatja és csipeget valamit. Néha valaki rámül, néha áthömbölög rajtam. Van, hogy az arcom előtt oldalaz el valaki, de találok hanyattfekve is búvárt. Ezek szerint nem vagyunk egyedül, mindenki eljutott a központi látványhoz.  Összekapaszkodva körözünk, időnként cibáljuk egymást, nézünk és szuszogunk, alig unjuk a témát. Ugyan a karácsonyfaállítás elmaradt a körülményekből fakadóan, de a pezsgőzést meg kellett ejteni. Uram bocsá, ezt a felszínen tettük meg, hahotázva és nagy vidáman.

IMGA0029.JPG

IMGA0015.JPGIMGA0018.JPGIMGA0022.JPGTöbb, mint egy óra után, már szürkületben szállunk ki a vízből. Egy rövid hógolyózás, hóangyal búvárcuccban majd vetkőzés. Az egyszerűség elvén a vizes cuccokból megszabadulva toppanunk be a fűtött házba.

Pálinka fogad, fény és meleg – hangulatból is akad.IMGA0033.JPG

A csapat jó. Pillanatok alatt eltűnnek a kocsi mélyén a cuccok és koccintgatásokkal várjuk a vacsorát. Vendéglátóink javára íródik egy vízipipa is. Aztán a feneketlen bendők elnyelik a rendelt menüt, a menühöz rendelt házikenyeret és a desszertnek jött ropogtatnivalót. Éhesek hát nem maradtunk.

Hogy vissza jönnénk-e? Persze. Sajnos rövidre sikerült a nap, kurtára a látótáv, elmaradt a szabadtéri séta és fotós túra legjava mivel a késői kezdést nem tudtuk behozni. A jövő évi programon szerepel egy új túra – a szándék megvan.

És mivel ez volt az év utolsó Kerasub búvár merülése: Kellemes Év Végét, Ünnepeket és Jobb Évet a következőkben!

További képek


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár