Peltastis story(nk)
Category : Blogroll , Búvárok írták , Croatia , Uncategorized , Úton
2013. szeptember 15. 11 óra után: kis hajónk -búvárokkal a fedélzetén- elhagyja a bázist. A hajó végében ülve a várakozással telve, vigyorral a képemen fürkészem a körülöttem lévők arcát -vajon kinek, mi járhat éppen most a fejében!? Egyszer csak megakad a tekintetem. Tükörképet látok talán? Nem, „oktatónk-vezetőnk” arcán ugyanaz a várakozással teli vigyor. Lehetséges ez, hogy közel háromezer merülés után is így várja a mostani merülést? A kérdés költői, az út rövid, a kis hajó hirtelen megáll…
Egymás után lépnek ki az uszonyosok a semmibe, hogy buborékokat hagyva maguk után eltűnjenek a mélybe. Oda, ahol a PELTASTIS pihen. Itt a pillanat, ez az amit vártam: MERÜLÉS!
A levegő gombnyomásra, sziszegve távozik a jacketből… Egyenlítgetek, miközben -néhányan a vezető kötélben kapaszkodva- ereszkedünk. Az alattunk lévő buboréksokaság lassan ritkul és máris előtűnik a hajó égbemutató ujjjaként a rádióárboc. Halraj rebben szét és mi egyre lejjebb úszunk. A hatalmas rakodótér szinte beszippant, de kitérünk, hogy a roncs jobb oldala mellett folytassuk felfedező utunkat. Hátul, a tatrész alatt gejzírként tör fel az előttünk merülő búvárok által kilélegzett levegő, mely a felkavart üledékkel jócskán csökkenti a látótávolságot. 25 métert olvasok a computeremen a zavaros vízben, aztán felfelé vesszük az irányt. Tisztul a kép, bár itt is nagy a mozgás, kamerák vöröses segédfényei pásztázzák a tatfedélzetet. Néhányan felderítik az élelmiszer raktárt és a kabinokat -így talán magukkal vihetnek egy kis szeletet Peltastis történetéből.
A tatot felülről kerülve érünk újra a kapitányi hídhoz, melynek ablakain betekintve elégedetten pózoló uszonyosok látványa fogad. Szinte „sorban állás” van a kormányállás ajtajánál – beúszok az üres helységbe, majd kimanőverezek. Tovább tartunk a hajó orra felé végig úszva a rakodótér mellett kialakított közlekedő felett. (valaha itt a legénység serénykedett, tette feladatát és talán itt állva néztek a távolba, reménykedve a segítségben, azon a végzetes éjszakán).
A hajó orrához kis lépcső vezet fel vékony korláttal, keskeny a hely de nekem éppen adott az átúszáshoz (Neufeld jut eszembe és az OWD-s tanfolyam első gyakorlatai a víz alatti platformok)…
Itt egy nagyobb halraj „tanyázik” nem zavartatva magát tőlünk. A többiek lassan visszafordulnak és a rakodótér másik oldalán haladnak tovább. Én kiúszok a hajó orra elé és szemben vele lebegek, csodálva nézem az ő gigászi méreteit, bár a rádióárboc mögötti hajótest résznek csak a sziluettje látszik de az érzés leírhatatlan. Olyan büszkén tornyosul előttem Peltastis hogy ebben a pillanatban én nem is egy roncsot nézek, sokkal inkább egy olyan hajót látok, amely mindjárt hallatja jelzőkürtjét és folytatja hosszú időre megszakított útját…
A nyomásmérőmre pillantok és sietve a többiek után eredek, visszatérünk az árboc alsó részéhez és emelkedni kezdünk. Felfelé nézve uszonyok sokasága mutatja az irányt, visszatekintve a hajó fedélzete búcsúztat. Fél úton vagyok, talán maradhatnék vagy talán éppen elég ennyi élmény, hogy tudjam: visszatérek még!? Kérdések… A válaszokra van némi idő, a computer ad 3 percet mielőtt felszínre emelkedhetek.
Kb. 12 óra van, már a hajón ülünk és visszafelé tartunk a bázisra -nem sokan beszélgetnek. Az arcokat nézem, vajon kinek mi járhat most a fejében?! Elégedettség és kellemes fáradtság érzése uralkodik el rajtam. N45’09’37’’ N14’39’01” a Peltastis helyzetének pontos koordinátái de az élmény megfoghatatlan 🙂
Baán Zoli 2013. szeptember
