Karel Gott, Lady Karneval és a búvárok

  • 0

Karel Gott, Lady Karneval és a búvárok

Olyan kevés a jó buli, hogy már a harmadik percben azt sajnáltam, hogy a korábbi rendezvényekről hiányoztam. De hát, végre, itt toporugtunk Hegyeshalomban a kavicsos vízparton, ami Ady szavaival élve a magyar ugar kifejezés példáját hozza, főleg ha az osztrák területhasznosítás gyakorlatát ismerve gondolok bele. Igen, itt voltunk, az alig változott “halmi” tavon, ahol most a Karnevál sátrai sorakoztak, kívül pedig sorokban a látogatók autói. Páran itt sátraztak a tavon, páran pedig a környék szálláshelyeit foglalták, ami érezteti a fesztivál mottóját: sörök, pálinkák és baráti társalgások folynak egymást rég ismerő, rég látott búvárok, oktatóik és persze pár szervező, utaztató és gyártó cég jóvoltából. Legfőbb kapcsoalt a résztvevők között a szervező maga a Lighthouse DC, akit Dahabból és szafari hajójáról ismer a közönség határainkon túl is, így nem csoda, hogy a szlovák nyelv meghaladta a magyar használatát. Itt volt a Cressi, a Divelabs és persze a helyet adó Deepex búvárbázis szakembergárdája.

Az alapanyag tehát adott volt, már csak az agymenés kellett hozzá. Akik jelmezt húztak, azok bizonyították, hogy enenk sem kellett hiányát szenvedni. Volt itt Hófehérke és 7 törpebúvár, Freddy Kruger (személyes kedvencem) vigyorgó dekoltázsú cseh leányzók és gyíkot sétáltató ősemberek, plusz mindenféle farsangi kellék búvárszerkóval kombinálva. Szervezői csúcsot nem sikerült dönteni, azaz anno volt már 133 jelmez, ami merült, köztük zseniálisan kivitelezett ötletek – lsd. a rendezvény előző anyagaiban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A show a bográcsos főzőversennyel kezdődött, vagy 8 helyen lobogtak a fűszeres illatú étkek. Az ergya esős idő elől sátrak nyújtottak fedezéket, de a búvárkodni indulók már készülődtek a vízbe. Ugyanekkor sokan a vizipipák sátrában ültek dahab módra, mások a Kabai szervező rumkollekcióját tesztelték – és akik itt a merülés nélküli ösvényen haladtak, azok már a sörcsapoknál és pálinkakínlóknál derülhettek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mi magunk is a gyors merülésre voksoltunk, nehogy a kísértések eltántorítsanak józan céljainktól. 31,5 méterig merültünk, az 52 perces kör alatt. A kotrásból itt maradt szállító szalag romjain jutottunk lefelé, de volt itt egy autó és egy utánfutó is “installálva” a búvárok kedvéért. Maga a lejtő a part vonalát követi, ideális terep mondjuk egy kezdő tanfolyamhoz. Találkoztunk pár kishallal, sügérrel – mitől jött a gondolat, hogy ahol kishal megterem, ott a nagy sem éhezik. Egy félszeg, negyven centis csuka bizonyította tételt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hegyeshalomról a merülőhelyek cím alatt lesz majd folytatás, mert a Karnevál nem tűr ennél hosszabb (mélyebben szántó) kitérőt. A merülésből felmerülve immár napos idő fogadott, no meg a derűs forgatag. Négerré vált Piroska csecséből likőrt szipkáztunk, haraptunk zsíros kenyeret, volt kolbászos stand és húsok, sör és kofola kérésre fakadt. Igen, a belépők, a jelmezek és a szervezők jóvoltából mindez számolatlanul és szabadon hozzáférhető módon, példát mutatva azoknak, akik valaha is a rendezvényszervezés  céljául a megjelenést, a hangulatot és nem a direkt, azonnali profitszerzést tűzik ki. Pont, mint egy nagyszabású házibuli, olyan volt az egész.

Hála a hozáférhető kóstolóknak (rum, sör, pálinka) illetve a számos ismerősnek, akik ezek fogyasztására alkalmat adtak, a jó hangulat hamar utolért, mint egy vigyázatlan stoppost az autópályarendőrség. Felharsant Karel Gott klasszikus Karnyeválja és a jelmezes merülésen túlesve vizipipa és pálinkafelismerő verseny állította sorba az embereket. Aki pedig kellően bátor volt, azt várta a csónak kontra tűzoltóslag megmérettetés, ami klaszikus vásári mókát kínált a bámészkodóknak is. Az “Aligalkoholisták” csapata vigaszdíjra érdemes produkcióval szaladt neki a feladatnak, ők megmerültek a tóban és elismerésben. Hát igen, technikai búvárnak lenni amúgy sok lemondással jár, na ebből sikerült most behozni valamicskét. Továbbra is hajrá Divelabs csapat, hajrá skacok! 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sajnos a naplemente elnyelte a résztvevők többségét, készületlenül mi is haza felé indultunk. Amit tanultunk a rendezvényből, hogy felkészülten, ittalvósra beöltözősre fogjuk legközelebb és saját Kerasub csapattal térünk vissza. Fiúk, lányok: jövőre, együtt jövünk, remélve, hogy a szervezők újra megrendezik ezt a korrekt, baráti összejövetelt, hogy viszont lássuk egymást és új ismerettségeket kössünk.


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár