Thistlegorm

  • 0

Thistlegorm

Nem lehet mindig elkerülni a decompresszio határait, ha pedig valaki Thistlegorm merülésre indul, akkor pláne terveznie kell vele. Hajnali fél öttől talpaltunk, s utaztunk, hogy Sharmból fél 8 után kifusson velünk a Sky K nevő hajó.

part2.jpgpart.jpgpart3.jpgNos, arab management alatt, vagy 4 cég, 5 csapat búvárral, azaz 36 fővel osztozott a fedélzeten. 12 hajó már állt a roncson, mikor vagy 25 perc alatt rámanővereztek minket a Wind K nevű testvérhajóra. Ugrottunk.

Közvetlen az ugrás előtti pillanatban kis szóváltásba keveredtem arabjainkkal: közölték, hogy nem vihetem a kamerámat, mert más cég jogosult videofelvétel készítésére. Nos, eléggé kihoztak a sodromból, dörögve és szemforgatva helyreutasítottam őket, s eltelt pár perc, mire a merülésre tudtam koncentrálni újra.

thistlegorm.gif
A tat felől jött az áramlás, de ezt könnyű kicselezni, hiszen rengeteg takarást biztosít maga a roncs. Könnyedén haladtunk, kerestem a színeket az opálos vízben, de minden kicsit tompa. Körbelebegjük a légvédelmi ágyút, meg az üteget, bár a csapat nem igen vállalja a modell szerepet a videofelvételen. Tehát téma a hajó, minden szögből, legyen mit összevágni. Fordulunk, szinte sokkol, mennyi levegőt elpöfögtem, valamennyire megnyugtat, hogy a csapat nem igazodik hozzám, mert most bajban lennénk, ha valaki fele annyit bírna mint nekem van. Visz az áramlás, lebegve csúszunk vissza, körbeevezünk a lánckamráknál, majd a parancsnoki híd tetején kúszunk keresztül, közvetlen a kötelünk mellé érkezve. Felemelkedünk, egy óra pihenés a következő merülésig.inthistlegorm2.jpginthistlegorm3.jpginthistlegorm.jpg

Utolsó csapatnak ugrunk, közben a hajók száma 5-re csökkent. Azért kétszer kellett módosítanom az útvonalat lenn a roncsban, mert mindig egy előttünk haladó csoportba futottam. Jól variálva az útvonalat, a kapitányi hídtól az alagsor szétrobbant foszlányain túl, a teljes rakteret bemerültük, levegővel spórolva, lazán haladva. Csikorgatom a fogaim, úgy hiányzik a világítás, egyik lámpám sem lehet itt velem, sütétben kamerázom. Megfogadom, hogy ezen azonnal változtatunk, csak érjek haza!
inthistlegorm4.jpg Merülés percei peregnek, naná, hogy Deco Kapitány befigyel: a többiek 1-4 percet kaptak, én 7 percet, Barni meg 10-et a Gekkojára. Kicsit lebegünk a hajóorr felett, együtt a csodás denevérhalakkal, majd decomélységen kapaszkodunk a hajó alatt, s mennek fel sorban embereim. Lóg itt egy vitéz, mienk, de a csoportja már rég végzett. Főarab búvár csobban, kacsingat le a hajólétráról, menne lekötni a hajót. Mutatom neki, hogy 4 perc deco még! Mutatja, OK. Izgatottnak tűnik, s ahogy lejár az időnk, emelkedünk is fel. Fülembe hörgi, az arab, hogy későre jár, veszélyben a harmadik merülés. Mondom, lenn az utolsó mókust hozza fel, azt mehetünk. Ettől megrándul az arca, köpi a szavakat: – Annak még van 10 perce! Miért?batfish.jpg
Megvonom a válam: – Ez nem az én emberem, fogalmam sincs, mit keres még ott, s miért.
Átszerelek, készülök a harmadik merülésre, de többen mondják, ne tegyem. Lackó, a LH vezető arca mondja, hogy ő nem veszekszik az arabokkal, tényleg késő van, 15:00 –kor ott vagyunk Shark Yolandán, akkor lehet ugrani még. De majd nem fizeti ki a 3. merülést – hiszen az arabok húzták el az időt. Nos, nem vagyok boldog. Különösen akkor, mikor a háttérinfók is előkerülnek: a másik csapatok már Ras atthistlegorm.JPGMohammad Nemzeti Park keretében merülték Shark Yolandát, tehát ők passzolják. Az arab felelős vezető azt mondja, hogy a mi 53 perces ugrásunk miatt csúsztunk ki az időből, ráadásul a szabályokat sértő deco merülést csináltunk!

Nincsenek csodák, 15:40-kor kanyarodunk el a Shark reefnel. Határeset, főleg, ha csak a mi csoportunk ugrott volna, 40 perc bevállalható. Lackó nyugtat, Ok. Majd elrendezi. S ekkor felrémlik előttem, homeway.jpghogy öntudatos arabbal veszekedtem én már útvonal módosításon, ami nem hiányzott. Lackó szavait ismételgetve lenyugtatom magam: nincs pénz, nincs pénz, ebből ért majd az arab.

Gördülékenyen kikötünk, húzunk haza, isteni vacsora vár a bázison. Ki sem pakolunk a ládából, mert így a holnapi merülésre készen is felszerelés. A mulasztott merülés miatt kész vagyok, s nemhiába. Másnap tudom meg, hogy formailag mi a verzió: a harmadik az grátisz merülés, annak kihagyása nem von magával árkedvezményt. Ennek tükrében ha egy személyben is, de haragszom arra, hogy a Center nem lépett fel úgy, ahogy elvárható lett volna, s nem írta jóvá sem a kihagyott lehetőséget. Rossz pont, nekem is, nekik is, a résztvevőktől. Azért a fáradtság segít az alvásban, fogmosás javítja a szájízt, meg van még egy nap merülés.


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár