Birie Corner
Category : Blogroll , Karas diving blog , Papua Paradise , Uncategorized
Úgy alakultak a dolgok, hogy a két bázisunk közötti sarkon ugrottunk végre. Az ember mindig távolba néz, nem is hoz a ház elé merülni vendéget, nehogy az legyen felróva, hogy a hajón spórol a magyar vezetőség és minden kavicsot merülőhelynek adunk el. Tehát taktikailag fehér folt a Birie Corner, inkább tartalék merülőhelynek sorolva.
A hajó négy után került stoppolható, vendégem kialudt állapotba, így a napnyugtás merülés előtt katapultáltunk a sziget csücskén. Innen pont az “üzemi” oldalunk mólójához kellett elúsznunk, ahol majd a hajó várni fog, miután a fotósokat kitette a kis mandarinhalak elé paparazziskodni. Ha mérlegeljük, akkor tök csúnya dolog szerencsétlen kis halak magánélete után leskelődni, másrészt nem is nagy merülési élmény bújócskázni velük, ahhoz képest, mi minden van még itt a vízben. Valljuk be, a Mandarinhalnak nagyon jó a marketingje, ugyanakkor elég stabilan, elég kihívást nyújt, hiszen a rendszeres nemi élet híve, nem úgy mint a többi halacska. Több. mint szép, bár jómagam nem hódolok fotózásuknak, egyszerűen türelemmel nem bírom.
Tehát ugrás, helyi guide nélkül, önállóban. Rögtön egy black tip reefshark fejére bucskázunk. Enyhe áramlás befele, majd szemből, tizenhat-nyolc méteren haladgatunk a cél felé. Főleg a sarok gazdag, olyan halrajok húznak el a meredély mellett, hogy csak le sem lehet venni a szemet róluk. Egy csillogó makrélaraj húz el kábe hangsebességgel. Úgy, hogy az ember összerezzen tőle, hisz közel van minden amit látunk: olyan tíz méter a látótáv most, lévén a szigetek közötti víz áramlik körülöttünk.
A pigmyt nem is keressük (pedig van több is itt), most csak a hely rejtett titkaira vagyok kíváncsi. Találunk pár olyan koralltömböt, ami mellett órákat lehetne eltölteni. Sangut az edzőtáborozó fotós az itt öregedne meg az fix! Piszmogok egy nudi leképezésével, de mindig belelóg a képbe egy fű darab. Odébb tenném, de kisiklik az ujjaim elől. Él! Ez nem más, mint az egyik ghostpipefish – azaz egyfajta szellemtűhal.Ezek után tudom, hogy láttam már ilyet: pl. a sodródó moszatokkal, közvetlen a felszínen, többet, egész nagyokat! Ha tudtam volna, hogy ritka vendég, akkor biztos nem hagyom igazolványkép nélkül elúszni őket!
Ahogy a tintahal sem úszta meg dokumentáció nélkül. Újabb cápa, bumphead papgájok, teknős, ujjszopogatós, meg még mandarinhal is akadt, csak úgy futtában, pedig megint nyolcvan percet kavirnyáltunk. Élmény volt, sportértékkel, minek után kikapaszkodtunk a kikötött hajóra ahogy azt terveztük.
Csodás rózsaszín felhők tükröződtek a vízen, de mire Misi vízre szállt az új evezőjét próbálni, lecsavarták a fény erőt. Üzenet a Wekingeknek:írhatják idén is a kilométereket, lesz itt hajó, amivel itt evezni is kell, nem csak sodródni! Még pedig nem is akár hol: lásd a trópusi sziluetteket amik képre kerültek, úgyhogy remélem nem sokára tudósíthatok az új sportélményekről. Pápuán a kajak evező nagy nevetés tárgya, a kenu lapátot ismeri a helyi vízen járó közösség – ami szintén kedvező opció.
Szép az este, muszáj megállni és nézni. Itt a pillanat, benne a varázs. Egy időtlen pillanatra megáll minden, megérinti a lelket, végigsimít a vízen, körbeöleli a fákat, a madarak énekébe szövi mit mondana. Érzi az ember. Ahogy azt is, mikor van vége – de csak áll még kicsit, néz, vár, majd sóhajt. A Nap lement a túloldalon, mi meg utána slattyogunk. Átszellemülve, csak úgy neoprénben, át a szigeten, az alkonyodó dzsungelen. Három hosszú merülés után korog a gyomor, hív az ágy! Titeket meg Birie sziget hívogat…
5 Comments
Lődy Annamária
2010-02-08 at 5:55 amEz szép volt. Amit írtál, amit láttál.
A Birien töltött felejthetetlen születésnapi estémen a benszülöttek órákig énekeltek nekem- ajándékképpen. Itthon mikor a szintén ez alkalomból rendezett bulin meséltem a barátaimnak- ők kérdezték:
“Milyen az énekük?” Én azt találtam válaszolni:”Mint a dzsungel. Mély, sűrű, lassú, átható, elementárisan ható”.
Ugyanazt éltem át, amit te a madár énekbe szőtt rózsaszín naplemente kapcsán. A teljességet, az egységet, hogy minden mindennel összefügg és hogy mi ennek a része vagyunk.Vagy… igazán nem is tudom leírni ezt az élményt szavakkal. De a természeti népek az életüket ennek az egységnek, a valóságnak a tisztelete mentén szervezték- szervezik még itt-ott. És mi meg – nézd meg mi az igazán értékes a búvárok körében mostanában-: igyekszünk “érintetlen” helyekre elvándorolni, hogy ezt láthassuk.
Ez pedig nem a kötöttségek nélküli életet jelenti- hanem a valóságnak a mélységes tiszteletét. /csak hogy az emberi viszonylatokról is szóljak/.
Tegnap volt egy “Búvárkodj Haitiért!” rendezvény itt Budapesten az Aqua World úszodában, ahol többen is voltunk azok közül, akiknek volt szerencséje már Raja Ampatra ellátogatni. Na ott hallottam, hogy szerveznek novemberre egy túrát hozzátok.
Lehet másoknak is csatlakozni!
Karas
2010-02-08 at 11:49 amKöszi Annamari! Az biztos, hogy aki olyan nyitott szemmel és szívvel lép a szigetre, mint Te is, az többet lát a felszínnél. Az meg az otthoni télből nézve úgysem ítélhető meg, ahhoz tényleg partra kell szállni. A felszín nekünk az, hogy kvázi dolgunk van és dolgoztatunk, de ezt a részt nem tárgyalom, hisz jó ha az ember ki tudja a kapcsolni ezeket a szólamokat. Sőt, az a feladat, hogy a külvilág számára teljesen idillnek tűnjön minden, ha vannak is gondjaink, nem a kedves utazókra tartozik. A felszín tehát kívülről nézve az, hogy azért itt és így jó élni. Szerencsére, hiszen ezért is jöttök Hozzánk – a merülésen kívül.
Természeti népek: Abban egyetértünk, hogy érdekes emberek, teljesen más felfogással és értékrenddel. Ugyanakkor abszolúte könnyedek, nem igen lehet rosszindulattal vádolni őket. Azért elmondható, hogy a lehetőségeik szerint sem törekednek arra, hogy szebb és jobb legyen az életük, a környezetük. Pont elfogadják azt, ami van, azt a pusztítást is, amit a saját létük gyakorol a közvetlen környezetükre.
Valóságtisztelet. Nagy családok vannak, segítik egymást, vigyáznak. Az egyszerű élet valóságát tisztelik: van mit enni, inni, kivel együtt élni, kire vigyázni, mitől félni. Például ezért nem erőltetik meg magukat és még csak nem is motiválhatóak. Munka végzés szempontjából vannak igyekvőek és mihasznák. Nehéz őket lekötni de hát nem is rendelkeznek tapasztalattal, hogy mit, hogyan kell elvégezni. Szükségük van a pénzre, de nem igazán érzik át. Bevallom, számunkra is értéktelenné vált a pénz, nem igazán motivál, hiszen nem kell. Ha viszont az ember hazagondol, akkor rájön, mennyire szükség van rá, a piszok sok pénzekre, ott abban a másik életben. Nem messze innen, Sorongban kezdődik az az élet, másfél óra hajóútra…
Jahh. Párhuzamos dimenziók egymásba csúszva.
Géééé
2010-02-10 at 1:18 amJaj de jó neked.Szeretnék én is megállni.Megállni, hagyni, hogy körbe öleljen a naplemente, a madarak éneke.A naplemente csöndje.Az óceán monoton mormogása.A fák leveleinek meghitt susogása.Én mindig nagyon szerettem fák között lenni.Ha figyelsz, talán megérted azt, amit mondanak.Nekem mindig ilyesmi érzésem volt az ókori műtárgyakkal kapcsolatban.Mintha beszélnének hozzám, el szeretnének mondani valamit.Csak csöndben kell lenni, hallgatni.És akkor talán…..Rózsaszínű égbolt.Jaj de jó neked.
Karas
2010-02-14 at 9:52 amKöszi. A naplementék fotózása itt valóban a giccs gyártás kategóriáját súrolja, annyira gyönyörű. A napkelte is hasonló szertartásos hangulatot hoz. Ez a világ gyönyörű, csak ki kell nyitni a szemet. Például otthon egy alföldi, havas napnyugta a prérin, vagy a hegyekben… A fagy ropogása… A dermedt balatoni táj… Mondom, a világ már csak tele van nyilvánvaló szépséggel. Nektek is jó, bárhol is vagytok.
Géééé
2010-02-18 at 2:45 amNem egészen a giccs gyártásra gondoltam.De attól még szép.:)Egy alföldi naplemente is lehet úgymond giccses.Nyárfák, bárányfelhők, mély kék égbolt, rigók, kakukkok, poros fű….Villás farkú fecskéket nézni fióka etetés közben.Menyéteket lesni.Kivert kutyákat etetni.Kertészkedni.A Kossuth Rádión Esti mesét hallgatni.Aztán meg hallgatni a csendet.
Végül is teljesen mindegy hol vagy, mit csinálsz.Csak találd meg az egyensúlyt, a békét.Nekem ez egy kissé nehéz, nem, nagyon nehéz feladat.:(
Erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy jaj de jó neked.Mert te megtaláltad.:)