2011 február

camel.jpg

Egyiptomról a legújabb hír, hogy tényleg késnek a charterek, de indulnak. Több közlemény futott be hozzánk, miszerint a magyar utaztatók repülőiket március 20, illetve 21-én indítják Hurghada és Sharm el Sheikh felé. A közlemények szerint ugyanígy tesznek más európai országok is, a turizmus újraindításával támogatva Egyiptom stabilitását. Nehezen számszerűsíthető, hogy hány repülőgép és hány utas forgalma elégséges az üdülőhelyek szinten tartásához, illetve a további fejlődéshez. Ez az év mindenképpen érdekesnek ígérkezik: hogy kedvező árakat hoz-e, vagy más tapasztalatokat, az hamarosan kiderül.

Ami biztos, hogy a Külügyminisztérium március 7-i közleményében Egyiptomot a II. biztonsági kockázatot jelentő országok közé sorolta át. Ugyanakkor egyes nagyvárosok (Luxor, Kairó, Alexandria, Ismailiah és Felső-Egyiptom, azaz a Nílus delta-vidéke) továbbra is az I.-es, fokozott biztonsági kockázatot jelentő területek között maradtak. A közlemény értelmében nincs már sem jogi, sem biztonsági akadálya a Hurghada-i és Sharm el Sheikh-i charterek indításának, érvényesek az utazási és biztosítási feltételek, garanciák.

.

szent_istvan.jpgA Horváth Kulturális Minisztérium közreműködésével komoly merülési lehetőség kínálkozik: a Szent István csatahajó 2011. április 6-11 között.
Az egy hetes túra, két nap merülést tesz lehetővé a híres roncson, ami 67 méteres mélységgel a technikai búvárok számára jelent kihívást.

A túra Zadarban kezdődik, innen Premuda a célállomás, mely 10 mérföldnyire található a roncstól.

Az expedíciót az osztrák Pazific center koordinálja, részvételi díj 800 EUR, ami az utazáson kívül, minden szükséges szolgáltatást tartalmaz. Hogy ez mit is jelent, azt az csatlakozni vágyók két héten belül (március 13-ig) vehetik fontolóra, a klub elérhetőségein keresztül. (direkt: Tauchteam Pazifik & TSZ Copacabana, Gerhard Jurecek , 00 43 664 101 44 01)

Hasonló akció keretén belül történt kétszer is merülése a Montenegro határában  nyugvó Franz Joseph hadihajónak.
Ennek idei merüléséről egyelőre nincs megerősített hírünk.

A Búvárinfo februári számában a hónap roncsa nem más, mint az általunk rengetegszer merült Tihany! A montenegroi roncsban több üveg bort rejtettünk, el, ami azóta is visszavár. Egyelőre várhat…

Magyar hadihajózás, flottafejlesztés az I. Világháború előtt
Kerasub: Franz Josepf expedíció

Egyiptom: indulnak a charterek! Ugyan a Magyar Külügyminisztérium besorolása szerint az arab ország egyes besorolásával kockázatos, nem ajánlott úticélnak számít, azt a hírt kaptuk, hogy március 5-én és 6-án az első charter gépek Hurghada és Sharmelsheikh irányába újra repülnek! Igaz, hogy a fejlemények, a jelentkezések és a kívánt besorolás függvényében egyiptomi mércével nézve semmi nem biztos, kíváncsian figyeljük a fejleményeket.

Tény, hogy a magyar búvártársadalom számára a Vörös tenger gyakrabban és szívesebben látogatott, többet merült búvárcéllá vált, mint az Adria.
A kinti viszonyok tapasztalatával azonban személyesen aggályaim vannak a pillanatnyi élelmiszer ellátás mennyiségi és minőségi mivoltát illetően. A 83 éves államférfi kivonásával úgy érzem a demokratikus berendezkedés, amelyet a hadsereg segítő irányítása hivatott létrehozni még több problémát felvethet. Egyelőre Egyiptomi túrát nem, illetve last minute opciók figyelembevételével terveznék csak minél távolabbi időpontba.

0 Responses to “2011 február”


  • No Comments

Leave a Reply