2013 június

Arccal a tenger felé. Merülés előtt. Ez a búvár számára az alaphelyzet. Június már nyarat jelent, bár az időjárás lehet alibi arra, hogy otthon lehessen ülni, mi mégis inkább megyünk.

Kostrena, nyílt vizi hétvége. Hagyományos szezon nyitó merülőhely szinte rögtön az első tengerparti lehetőség, amit el tudunk érni. A parti merülések 3-12 méterig, illetve egy letörés révén 10-30, sőt akár 50 méterig hordozzák az elmélyülés lehetőségét. (Nem ragozom, búvár tudja, meddig menjen.) Az egészben a legszebb, a komfort: a bázis helyet ad az édesvízzel történő mosásához, ruhák kiteregetéséhez és persze a palacktöltéshez, összeszereléshez. A merülőhely pedig csak pár méterre van… Mindehhez járul, hogy meleg vízben le is lehet zuhanyozni. Így aztán nem véletlen, hogy minden évben ide visszatérünk, sőt, itt tartunk nyíltvizi merüléseket az újonc búvároknak.

bike_bukk.jpg

Június 22-én, Bükfürdő: Kerasub Nyíltnap, némi oktatással. OWD tanfolyamunk most indul!

Ezt követően a meleg elől az osztrák tavak felé indulunk. Tartsatok velünk Júniusban és ne felejtsétek az őszi programokat. Júliusban szafarira indulunk! Sajnos a június nem volt egy búváros hónap, csak a medencéig jutottunk sokszor. Így aztán blogilag sem gyarapodtunk kellően, amin a július tud változtatni némiképp.

 

 

 

0 Responses to “2013 június”


  • No Comments

Leave a Reply