2013 december

Itt a december, a karbantartás, a felszerelések átvizsgálásának ideje. Nem véletlen, hogy ettől asz időszaktól találkozhatunk kedvezményekkel, akciókkal, sőt, akár Karácsonyra lehet búvárkodással kapcsolatos ajándék a fa alatt. Ez a nosztalgia időszaka, az év végi vacsorás buliké is.

MEGHÍVÓ – avagy szélesvásznú Kerasub évbúcsúztató
2013  december 30-án, 19:30-as vetítéssel

Meghívunk minden Búvárt és kísérőt, barátot és érdeklődőt a Savaria Filmszínház Kamara termében történő vetítésre. Válogatott képsorokat láthatunk majd a 2013-as évből, vidám pillanatokat a közös merülésekről. első alkalommal vállalkozunk a feladatra, hogy ebben a  formában köszönjük meg a merülőtársaságotokat és közös élményeket. Találkozó a Mozi presszóban 19:00 órától. A vetítés egyben kontraszt a zajos külvilág, illetve a víz alatti világ békéje között, főleg így a gyors év végi programok sűrű erdeje után. Aki olvassa, adja tovább, gyertek minél többen! Belépés ingyenes, érdeklődni a Kerasub elérhetőségein. 

Ebben a hónapban történt:

December 14-én, szombaton este, a SAVE AS zenekar koncertjére mentünk Zénóval. A jó hír, hogy csak ő állt közülünk a színpadon, amit elképesztő jól csinált. A Woodstock színpadán 40 percben kaptak hangot. Ugyan botfülű lévén kritikus nem lehetek, de az ACDC azért átütően szól Zénó torkából és a többi számmal is a minőségi rock köszönt le a színpadról.

No persze, hatra azért nem értünk a koncertre, de csak mert elkövettük azt az ordas hibát, hogy hittük, hogy egy pizzát gyorsan meg tudunk enni – az elkészítéssel együtt. Az utóbbi hibájából nem sikerült 8 előtt a helyre érni. (pont a Save As-re, időben) Ezt  a fél társaság jogosan italba fojtotta, így írásban is elnézést: máskor kiszállítva folyamodunk az ételhez koncert előtt, nem maradunk ki a dolgozó szakácsok miatt a bemelegítő futamokból.

256965.jpg

Uszodai tréning: 15-én, vasárnap, irány Celldömölk, Vulkán Fürdő!
Időben futottunk be, pakolni is volt idő. Akkor miért toporogtunk még mindig az előtérben? Hát csakhogy a meleg langallóval érkező Mariannékat még tudjuk fogadni! Extrém mutatvány a búvárkodást zsíros-szalonnás-tejfölös-tésztával bélelve kezdeni, de nem volt sok varia. Inkább a melkeg langalló most, mint később a hideg.
A medencés foglalkozás úgymond holtpontra futott a versenyfeladatokon. pár önkéntes ifjú titánon kívül, a kötetlen lebegés nyerte el a kedvenc gyakorlat címet, így aztán a végén csak annyit mondtam: akkor lemegyek és fújok pár buborékkarikát én is. A végén persze a hideg langalló is megtalálta a helyét. Januárban folytatjuk…
uszomedence6.jpg

3D_Facebook_Logo_Cube_HD_Wallpaper_Vvallpaper.Net.jpgVárjuk érdeklődéseteket és észrevételeteiket! Kérlek regisztráljatok a Kerasub Divers Facebook csoportba, ahol aktális bejegyzéseink, új honlap tartalmaink azonnal posztolásra kerülnek.

0 Responses to “2013 december”


  • No Comments

Leave a Reply