2014 március

P3280951.JPG

Programajánlónkat frissítettük, áprilisban búvártanfolyamokat indítunk! – és közeleg a nyár, ahogy a Pünkösdi Adria merülésekre csábít!

Málta is sokak számára vonzó úticél - Máltai napok címmel olvashattok a szigeten történt száraz látogatásunkról. Az írásban pár alapvető szempontot tárunk fel, amit jó, ha ismer az utazó, vagy búvár, ha a szigetre készül.

malta_sunk.JPG

Bővültünk, teszteltünk (lsd. blog) ahol mind a murénafin, mind egy Olympus Though TG-2 közszemlére került.

Pár új kép esetében a Tengerbiológia zárófoglalkozásán a cápabőr érdességét is firtattuk, illetve Boda Richárd jóvoltából egy pergős, információáradat gyűrt alá minket, majd Szabó Márton vitt bele minket a cápafog fosszíliák világába. Ezzel ért véget Szinetár Csaba professzor által szervezett ismeretterjesztő szakkör – egy időre legalábbis. A folytatás kellő érdeklődés esetén garantált.

A hónap számunkra is izgalmas kultúrprogramja: március 10-én, Sásdi Zsolt búvár-operatőr általi vetítés a Savaria Moziban, amit követően személyesen is mesél a Frei Caffe hétfői Kalandor-kör vendégeként. A tenger rekordereiről szóló ismeretterjesztő filmjét mutatja be, amit hamarosan sugároznak a TV csatornák is. (helyfoglalás, részletek)

Zsolt sokak előtt talán más ismert a Cápák a keresőmben című dokumentumfilm révén, ami már a Vimeo-n is elérhető, HD minőségben
https://vimeo.com/ondemand/7120

A filmet a Természetfilm.hu és a Saser Produkció közösen készítette és októberben elnyerte a Bajkál Nemzetközi Film Fesztivál fődíját. Most, személyesen is gratulálhattunk neki, a Frei Kávézó Kalandor Kör keretében történő beszélgetés után, melyre 12 fős asztalfoglalással képviseltük magunkat.

P3100205.JPG

Bővültünk, teszteltünk (lsd. blog) ahol mind a murénafin, mind egy Olympus Though TG-2 közszemlére került.

Pár új kép esetében a Tengerbiológia zárófoglalkozásán a cápabőr érdességét is firtattuk, illetve Boda Richárd jóvoltából egy pergős, információáradat gyűrt alá minket, majd Szabó Márton vitt bele minket a cápafog fosszíliák világába. Ezzel ért véget Szinetár Csaba professzor által szervezett ismeretterjesztő szakkör – egy időre legalábbis. A folytatás kellő érdeklődés esetén garantált.


 Suunto 2014: a cég finomított a D4i-n, azaz könnyebb házat kapott, némileg simított formában. Működési paraméterekre ugyanazt tudja, mint az előd. Mindenki döntse el maga, hogy a kifutóban lévő elegáns, így kifutó áron 116.000,- ért vehető régi design részesíti előnyben, vagy a most bevezető áron futó idei modellt szeretné. Régebbi modell – amíg a készlet tart.
image001.jpg

 

0 Responses to “2014 március”


  • No Comments

Leave a Reply